Ország-világ

2017.12.03. 10:03

Egy rákgyógyszer mellékhatása segíthet a HIV-betegeken

Kutatók évtizedek óta keresik a gyógymódot a HIV kórokozó-hordozók kiirtására, és milliók várják a megoldást.

Francia orvosok először találtak bizonyítékot arra, hogy egy általában tüdő-, vese- és bőrrák kezelésére használt immunterápiás gyógyszer képes lehet megsemmisíteni HIV-fertőzött sejteket az emberi immunhiány vírusát hordozó embernél.


Az 51 éves férfit 2016 decemberétől kezelték nivolumab daganatellenes szerrel, amelynek hatására azoknak a sejteknek a "drasztikus és állandó csökkenését" észlelték, amelyekben a HIV-vírus általában elrejtőzik és elkerüli a hagyományos kezeléseket.


A párizsi Pitie-Salpetriere Kórházban feljegyzett esetről szóló tanulmányt az Annals of Oncology tudományos folyóiratban ismertették az orvosok, akik azonban bemutatták egy másik, azonos kezelésben részesült HIV-fertőzött esetét is, aki semmilyen módon nem reagált az immunterápiára.

Óvatosnak kell lennünk, mivel csak egyetlen esetről van szó. Ez az első eset, hogy ilyen drasztikus mértékben csökkentek a HIV-vírust elrejtő sejtek, de van egy másik esetünk is, amikor nem történt csökkenés

- hangsúlyozta Jean-Philippe Spano, a kórház onkológiai részlegének a vezetője.


Világszerte mintegy 37 millió ember HIV-fertőzött. Ezeknek az embereknek folyamatosan antiretrovirális kezelésre van szükségük, ami kordában tartja a fertőzést.


Kutatók évtizedek óta keresik a gyógymódot a HIV kórokozó-hordozók kiirtására.

A rejtőzködő és alvó HIV-fertőzött sejtek az immunrendszerben találhatók, olyan helyeken, mint az agy, a csontvelő és az ivarszervek.

A kutatók egyre gyakrabban vizsgálják olyan szerek alkalmazását, amelyekkel újra aktiválhatják a rejtőzködő, HIV-fertőzött sejteket. Így ezek láthatóvá válnak az immunrendszer számára, amely megtámadhatja azokat

- magyarázta Spano. A nivolumab egy PD-1 receptorgátló, amely az immunrendszert segíti a daganat elleni harcban a PD-1 nevű fehérje blokkolásával.


Az 51 éves férfi 31 nivolumab injekciót kapott 2016 decemberétől kezdve 14 naponta. A beteget 1995-ben diagnosztizálták HIV-pozitívként és 2015-ben fedezték fel nála a nem kissejtes tüdőrákot. Az első injekció után a férfi addig alacsony HIV-fertőzöttsége fokozatosan emelkedett, egészen a 45. napig, amikor ismét csökkenni kezdett. Immunrendszerének aktivitása ugyanebben az időszakban nőtt - magyarázták az orvosok.

A 120. napra a kezelés "a HIV-kórokózó-hordozók drasztikus fogyását eredményezte, elvezetve azok lankadatlan csökkenéséhez" - mondta Spano.

Címkék#HIV-vírus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában