védekezés

2020.09.09. 11:47

Éjszakai zárlatot rendeltek el a legfertőzöttebb helyeken Izraelben

Kedd éjjel megkezdődött az éjszakai zárlat Izraelben a koronavírussal legfertőzöttebb 40 településen és lakónegyedben, miután az ultraortodoxok nyomására lemondtak a teljes vesztegzárról – jelentette a helyi média szerdán.

A legalább egy hétre bevezetett korlátozások első napja rendkívüli események nélkül zajlott – nyilatkoztak a megszorításokat útelzárásokkal felügyelő háromezer rendőr katonai rádióban megszólaló képviselői.

Elvileg csakis távoktatásban taníthatnak ezeken a – „jelzőlámpa” nevű járványügyi terv szerint kiemelten fertőzött, „piros” – helyeken, de a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet arról számolt be, hogy az ultraortodox városokban a rendelkezések ellenére megnyitották szerdán az iskolákat.

Arab falvak és városok, ultraortodox városok és több más város, köztük Eilat, Asdod, Askelón és Jeruzsálem meghatározott lakónegyedei kerültek az egymillió-háromszázezer embert érintő csoportba. Más településekre egyelőre nem vonatkoznak az egyre növekvő koronavírus-fertőzés megkövetelte új korlátozások. A zárlat alatt élők este héttől reggel ötig csak 500 méterre hagyhatják el otthonaikat, csak alapvető élelmiszereket és gyógyszereket lehet árulni és vásárolni ebben az idősávban.

A 12-es kereskedelmi tévé egészségügyi szakértői szerint mindazonáltal nemcsak a piros övezetekben, hanem egész Izraelben elterjedt az új típusú koronavírus, az egész ország „pirosnak” számít, és más országok ebben a helyzetben már teljes zárlatot rendeltek volna el. Az utóbbi hónapok egymásnak ellentmondó, és politikai nyomásra gyakran visszavont járványügyi döntései miatt Izraelben jelentős a tiltakozás a korlátozásokkal szemben, és a hatóságok polgári engedetlenségtől tartanak újabb szigorítások bevezetésénél.

A fertőzés elterjedtségét jelzi, hogy kedden házi karanténba vonult a teljes egészségügyi vezérkar, Juli Edelstein egészségügyi miniszter, a miniszter helyettese, a minisztérium igazgatója, valamint Roni Gamzu koronajárvány-biztos is, mert kapcsolatba kerültek egy vírushordozóval.

Az utóbbi napokban ismét megdőltek az eddigi rekordok: Izrael továbbra is világelső az egymillió lakosra jutó új koronavírus-fertőzöttek számában. Hétfőn 3381-en voltak pozitívak a 39 999 elvégzett tesztből, kedden pedig 3496 új koronavírus-fertőzöttet találtak 43 199 teszt alapján.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 138 719 ember fertőződött meg igazoltan a koronavírussal, jelenleg 30 079 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. Vasárnap óta 9571 új vírushordozót regisztráltak.

A SARS-CoV-2 vírus okozta okozta betegségben február óta 1040-en haltak meg Izraelben, jelenleg 925 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 458-an súlyos állapotban vannak, és 138 embert lélegeztetőgépre kellett tenni. A katonai rádióban megszólaló, a koronavírus-osztályt vezető orvos szerint a mesterségesen lélegeztetett betegek negyede veszti életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában