Hallgassa élőben!

Életfogytiglant kapott a muszlimok közé hajtó londoni merénylő

A merényletben egy ember meghalt, kilenc sérültet kórházba szállítottak.

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték pénteken azt a walesi férfit, aki tavaly júniusban furgonjával egy londoni mecset tagjai közé hajtott. A merényletben egy ember meghalt, tizenketten megsérültek, kilencen közülük kórházi ellátásra szorultak.

A 48 éves, cardiffi Darren Osborne-nak a londoni Woolwich kerület koronabíróságán kihirdetett ítélet alapján minimum 43 évet kell rács mögött töltenie.

Osborne tavaly június 19-én hajnalban az észak-londoni Finsbury Park mecsetjénél hajtott az emberek közé. A támadás akkor történt, amikor a mecset közösségének tagjai a ramadán böjtjét követő éjszakai imádságról távozóban éppen elsősegélyben részesítették egy társukat, aki rosszul lett.

Az első beszámolókból nem derült ki egyértelműen, hogy az áldozat, az 51 esztendős Makram Ali egészségi okokból, vagy a támadás következtében vesztette életét, de a halottkémi vizsgálat megállapította, hogy Ali halálát közvetlenül a gázolásos merényletben elszenvedett sérülések okozták.

A bíró a pénteken kihirdetett ítélet indoklásában kijelentette: Osborne terrortámadást hajtott végre, gyilkossági szándékkal. A bíró szerint az elítélt öngyilkos akcióra készült, mivel arra számított, hogy a helyszínre érkező rendőrök lelövik.

A tavaly Londonban végrehajtott, iszlamista indíttatású három másik terrormerénylet közül kettőnek az elkövetői szintén gépjárművekkel hajtottak gyalogosok közé. E merényletek tetteseinek mindegyikét a rendőrök a helyszínen agyonlőtték.

Osborne két hete kezdődött tárgyalásán elhangzott: a férfi megszállottan keresett szélsőségesen muszlimellenes tartalmakat az interneten, és az ilyen tartalmakat közlő online portálok hatására gyorsan radikalizálódott.

Darren Osborne a merénylet előtti napon bérelt furgonnal hajtott Cardiffból, a walesi fővárosból Londonba. A tárgyaláson elmondta: eredetileg a legnagyobb ellenzéki brit parlamenti erő, a Munkáspárt vezetőjét, Jeremy Corbynt akarta megölni. Úgy tudta, hogy Corbyn részt vesz egy muszlim nagygyűlésen London belvárosában, és furgonjával a demonstráció helyszíne felé hajtott, de a rendőrségi útlezárások miatt nem tudott az esemény közelébe jutni.

Osborne kijelentette: remélte, hogy a gyűlésen jelen lesz Sadiq Khan, London muszlim polgármestere is, mivel “az lett volna a lottófőnyeremény”, ha mindkettőjükkel végezni tud.

Az eljáró bíró azonban a pénteki ítélethirdetés indoklásában az esküdtek félrevezetésére szolgáló szánalmas kísérletnek nevezte Osborne vallomását, és kijelentette: a közösségi portálokon elhelyezett üzenetei is bizonyítják, hogy Osborne rasszista, iszlámellenes ideológiák követőjévé vált.

A kilenctagú esküdtszék az ítélethirdetés előtti napon alig egyórás tanácskozás után mondta ki Osborne bűnösségét.

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
Felminősítette Magyarországot a Moody's
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő az eddigi „ Baa3”-ról egy fokozattal „Baa2”-re javította a magyar államadós-osztályzatot.
Az abortuszhoz való jog védelméről fogadtak el törvényt a demokraták Amerikában
A törvénytervezetről tartott szavazás lényegében jelképes volt a demokrata párti többségű testületben, ugyanis a szenátus várhatóan nem fogja elfogadni.
Kiemelt támogatást nyújt a kormányzat a műtéti várólisták csökkentésére
Kásler Miklós miniszter utasítására készült el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által beterjesztett szakmai javaslat, amely alapján a kormány 12.2 milliárd forintos támogatást biztosít, így a várólisták drasztikus lerövidítése várható.
Nyitás: száz ország képviselői jönnek el a Vadászati Világkiállításra (videók)
A kapcsolódó rendezvényekkel együtt csaknem 1500 programelemből áll össze az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás.
Hivatalos: megőrizte alkotmányozó többségét az orosz kormánypárt
Megerősítette az orosz Központi Választási Bizottság pénteki ülésén a múlt hétvégén megtartott választások hivatalos végeredményét.
Messi kihagyhatja a Manchester City elleni találkozót a BL-ben
Egyelőre bizonytalan, hogy pályára léphet-e Lionel Messi a Paris Saint-Germainben a Manchester City elleni, keddi Bajnokok Ligája-találkozón.