Ország-világ

2012.02.17. 12:20

Elhagyta Budapestet az utolsó Malév Boeing is

Nem sokkal fél 11 előtt felszállt a Liszt Ferenc repülőtérről, majd Szlovákia felé elhagyta a magyar légteret a Malév utolsó Budapesten maradt Boeing 737-ese is.

A flightradar24.com adatai szerint a HA-LOB lajstromjelű gép felszállás után az eddigiektől eltérően nem húzott át a felszállást követően a repülőtér fölött.

A lajstromjele után csak Lóbélának becézett gép az első Next Generation Boeing volt a Malév flottájában, most, típustársai közül - ez a repülő hagyta el utolsóként a Liszt Ferenc repülőteret. A Malévnak még egy gépe van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a Bombardier Q400-as javításra vár.

A felszámolás alatt álló Malév február 3-án állt le, és az első lízingelt repülőgép már az nap este 10 óra után landolt az írországi Shannon repülőterén, az amerikai International Lease Finance Corp. (ILFC) központjában. A HA-LOU lajstromjelű, a flottában egyedülálló, oneworld festéssel rendelkező repülőgép pilótája az úgynevezett közelkörzeti légiirányítónak a bejelentkezést követően azt mondta: "indul a fekete sereg". Még aznap, február 3-án további hét Malév repülőgépet adtak vissza az ILFC-nek.

A Malév 2001 novemberében írt alá lízingszerződést a Los Angeles-i székhelyű, elsősorban repülőgépek lízingelésével foglalkozó ILFC-vel 18 Boeing 737 Next Generation repülőgép bérletére. Most ezek repültek vissza az ILFC-hez.

A Malév flottájába elsőként érkezett Boeing 737 Next Generation repülőgép utolsóként hagyta el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, miután a Malév február 3-án leállt és a lízingelt gépeket visszaadta az International Lease Finance Corp. (ILFC) amerikai lízingcégnek.

A Malév az Egyesült Államokat ért terrortámadás után, a légiipar mélypontján 2001 novemberében írt alá lízingszerződést az ILFC lízingcéggel 18 Boeing 737-es Next Generation repülőgép bérletéről. A 18 gép listaára, az akkori tájékoztatás szerint, mintegy 700 millió dollár volt. Az első repülőgép átadásakor, 2003 februárjában Steven Udvar-Hazy, az ILFC vezérigazgatója magyar újságíróknak azt mondta, hogy az ILFC nagy vevőként 30-40 százalékkal olcsóbban kapja meg a repülőgépeket, és ebből a kedvezményből a Malévnak is jut. Az akkori közlés szerint a magyar légitársaság operatív lízing formájában bérelte a gépeket.

A Boeing Seattle-i gyárában összeszerelt minden egyes repülőgép átvételét hosszas procedúra előzte meg, és az átvételi dokumentumok több bőröndöt töltöttek meg.

A flottacsere 2005-ben fejeződött be, az utolsó Boeing 737-es Classic repülőgépet 2005 januárjában "húzták be a hangárba", és nem sokkal utána érkezett meg az utolsó Boeing 737 Next Generation repülőgép Budapestre. A korábbi tájékoztatás szerint a Boeing 737 Next Generation repülőgépek menetrendbe állítása évi több milliárd forint megtakarítást jelentett a Malév üzemelési költségeiben.  

Címkék#repülés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában