Ország-világ

2019.06.19. 22:19

Ellepte a hulladék Rómát

Az Örök Város utcáin tornyosuló elszállítatlan háztartási hulladék a közel negyven fokos hőségben egészségügyi vészhelyzetet is jelent.

MTI

A római főpolgármester Virginia Raggi, a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa azonnali leváltását sürgette az Il Messaggero római napilap szerdán, miután az olasz főváros utcáit ismét ellepte a kánikulában tornyosuló háztartási hulladék.


Az Il Messaggero első oldalas címe szerint az Örök Város "haldoklik" a szemétben, és a megoldást kizárólag a "tehetetlen" Virginia Raggi távozása jelentheti.


A 2016-ban megválasztott római főpolgármester leváltását szorgalmazta Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke is. A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) kormánybiztos kinevezését kérte a római hulladékhelyzet minél előbbi megoldására. A Codacons olasz fogyasztóvédelmi szervezet szintén Virginia Raggi távozását sürgette.


Róma városa többet érdemel - jelentette ki Matteo Salvini a Liga kormánypárt vezetője, belügyminiszter. Hozzátette, hogy pártja alternatív "városmentési" programot indít a Liga vezette római kerületekben.


Róma utcáin napok óta tornyosul az elszállítatlan háztartási hulladék, amely a közel negyven fokos hőségben egészségügyi vészhelyzetet is jelent. Az Il Messaggero adatai szerint több mint 18 ezer tonna szemét halmozódott fel az olasz főváros utcáin, a belvárosban éppúgy mint a peremkerületekben. Tele vannak az utcai tárolók, a lakosok ott helyezik el a szemetet, ahol éppen hely van. Gyakori, hogy a járdákon áll a hulladék, amelynek a szaga is egyre inkább érezhető.


A római gimnáziumokban hétfőn kezdődött érettségi írásbeli vizsgákat az iskolaigazgatók egyenesen el akarták halasztani az oktatási épületeket körbevevő szeméthegyek miatt.


A lakosok szerdán is Róma több pontján hulladéktárolókat gyújtottak fel a szeméthelyzet elleni tiltakozásként.


Virginia Raggi közleményben utasította el a vádakat hangsúlyozva, hogy munkáját tovább folytatja.


Az olasz fővárosban a hulladék begyűjtése és feldolgozása évek óta működésképtelen: a római szeméttelepek teljesen megteltek, a római háztartási hulladék 60 százalékát Olaszország más térségeibe és külföldre szállítják feldolgozásra. Ennek költsége tonnánként elérheti a 140 eurót.


Nem jobb a helyzet Nápolyban sem, ahol a külvárosban háromszáz méter hosszú szemétkupacot mértek. A szicíliai Catania és Siracusa városában is szerdán leállt a hulladék elszállítása a megtelt telepek miatt.


Ez alátámasztja azt az elméletet, amely szerint az izmokban történő remegésmentes hőtermelés fontos szerepet játszott az endoterm hőszabályozás evolúciós fejlődése során. A magas és stabil testhőmérséklet környezeti tényezőktől független szabályozása az egyik legfontosabb mechanizmus, amely az emlősök és madarak evolúciója során kialakult.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában