Ország-világ

2019.07.13. 08:40

Évekkel korábban méhkolóniákat irtott ki, most mégis engedélyezett Amerika egy betiltott rovarirtó szert

A sulfoxaflor nevű, neonicotinoid alapú rovarirtót egyszer már - 2015-ben - kivonták a forgalomból, mert bizonyítottan méhek, sőt, egész méhkolóniák tömeges pusztulásához vezetett.

MTI

Az amerikai Agriscience vállalat gyártotta növényvédő újbóli bevezetése ellen nemcsak a méhészek, hanem az amerikai gazdák jó része is tiltakozott. Azzal is érveltek, hogy 2015-ben - miután méhészek több csoportja indított pert - szövetségi bíróság mondta ki a veszélyes szer alkalmazásának, illetve forgalmazásának tilalmát. Döntésük indoklásában a bírák hangsúlyozták, hogy a vegyszer forgalomba hozatalát megfelelő vizsgálatok hiányában és téves adatok alapján engedélyezték. 


Alexandra Dapolito Dunn, az EPA igazgatóhelyettese pénteken azt mondta, hogy új kísérleti eredmények és elemzések állnak rendelkezésre, és ezek azt bizonyítják, hogy a vitatott rovarirtó csak a méhek elhanyagolható nagyságú csoportjára lehet veszélyes. Dapolito Dunn ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hivatal új - kötelezően betartandó - használati utasítást is kiadott. Eszerint a sulfoxaflort nem szabad virágzásban lévő gyümölcsfákra vagy magvas növényekre permetezni, így a virágra repülő méhállomány is kevésbé sérülhet. Az EPA tisztségviselője a növénytermesztők számára "fontos és nagyon hatékony" rovarirtónak nevezte a vegyszert. 


Michele Colopy, az egyik méhészszervezet vezetője elutasította az érvelést, és megismételte, hogy a neonicotinoid alapú vegyszer változatlanul veszélyes a méhkolóniákra. 


Lori Ann Burd, a Biodiverzitás Központ nevű környezetvédelmi szervezet igazgatója felelőtlennek nevezte az EPA döntését.


Eddig még egyetlen szervezet vagy csoport sem jelezte, hogy bíróságon támadná meg a környezetvédelmi hivatal döntését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában