Ország-világ

2015.10.27. 16:15

Ezeket a betegségeket jelezheti a gyakori zsibbadás

Sokan csak legyintenek rá, rosszabb esetben tudomást sem vesznek róla, ha valamelyik testrészük zsibbadni kezd. A tünet azonban sokszor egy súlyos betegség jele lehet, amivel muszáj orvoshoz fordulni.

Pavló Péter

Jellegzetes, bizsergő, csipkedő vagy csiklandozó érzés a végtagban, ami adott esetben érzéketlenebbé is válhat – ugye ismerős az érzés? A jelenség nevét mindenki kívülről tudja: zsibbadás. Azt azonban már jóval kevesebben ismerik, hogy bár az esetek döntő többségében csak egy múló állapotról van szó, ha tartósan, vagy esetleg váratlan helyen jelentkezik a tünet, azt sokkal komolyabban kell venni, mint amennyire a legtöbben tesszük.


– A családomban sajnos több generációra visszamenőleg jelen van a cukorbetegség, így benne volt a pakliban, hogy én is örököltem. Mégis, fiatalon az ember nem annyira gondol ilyesmire, így én sem törődtem vele – egészen addig, amíg a lábujjaimon meg nem jelent ez a furcsa, bizsergető, zsibbadó érzés. Ahogy orvoshoz fordultam, rögtön kiderült, a cukorbetegség okozza – mesélte lapunknak tapasztalatát Harkányi Emőd. Az orvosok szerint épp az ilyen esetek miatt nem szabad félvállról venni a zsibbadást, mert az sok esetben súlyos betegségek hírnöke lehet.

Sérülnek az idegek

– A zsibbadás hátterében több kórkép is állhat, de ha a tünet tartósan fennáll egészen biztos, hogy az idegrendszer valamilyen fokú károsodásáról kell beszélnünk – mondja dr. Vécsei László egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Neurológiai Klinikájának igazgatója. A professzor szerint a legtöbb esetben ez az úgynevezett perifériás idegeket, például a végtagokban lévőket érinti, de bizonyos súlyos betegségek esetén a központi idegrendszerben végbemenő változás lehet a kiváltó ok.


Ha a perifériás területen, például a végtagokon jelentkezik a bizsergő érzés, az könnyen lehet, hogy a cukorbetegséget jelzi. Ilyenkor akár a lábakról, akár a karokról van szó, feltűnhet, hogy mindkét oldalon többnyire egyszerre, ugyanaz a terület válik érzéketlenné. Ugyanez fordulhat elő  krónikus alkoholfogyasztás esetén is, de akár ezzel összefüggve, vagy ettől függetlenül a vitaminhiány is okozhat ilyen tüneteket – hangsúlyozza Vécsei László. Mint mondja, ilyenkor azok az idegek sérülnek, amelyek érzékelő jeleket továbbítanának a központi idegrendszer felé.

 

A gyakori zsibbadással orvoshoz kell fordulni.

Szélütés lehet a hátterében

Egy másik, talán még a fentieknél is sokkal súlyosabb eset, ha a központi idegrendszerben történik valamilyen károsodás. Ilyenkor nemcsak a végtagokban, hanem a test bizonyos részein, vagy akár az arcon is jelentkezhet a bizsergő tünet. Az egyik legismertebb ilyen betegség a stroke, azaz az agyvérzés vagy agylágyulás előjele is lehet. Magyarországon mintegy 40 ezer embert érint a betegség sajnos közel fele halállal végződik.


– Az egész panaszkör féloldali zsibbadással kezdődhet, de az is elképzelhető, hogy csak az egyik arcfél, vagy az egyik kar zsibbad, sőt, bizonyos esetekben ez gyengüléssel is társul. Ilyenkor azonnal a sürgősségi betegellátó osztályra kell menni, hogy ha a tüneteket valóban az említett betegség produkálja, akkor a szükséges vizsgálatok után azonnal meg lehessen kezdeni a vérrög oldását – emeli ki az SZTE neurológus professzora. Persze sajnos nem minden betegnél lehet elvégezni a beavatkozást, nagyon szigorú kritériumai vannak, amit ott kell alaposan mérlegelnie az orvosnak.


Részben hasonló tünetekkel járhat egy másik betegség, a szklerózis multiplex is. A szakember szerint ez szintén egy-egy végtagra terjedő zsibbadással gyengeséggel kezdődhet, közben pedig látászavar, vagy éppen vizelettartási nehézség is felléphet. Hazánkban jelenleg mintegy 8500 ilyen beteg él. De hogyan különböztetheti meg az átlag ember a betegség okozta zsibbadást a normálistól?

Ne várjunk a csodára

A neurológusok egyik alapszabálya, hogy ha a páciens olyan tünettel jelentkezik az orvosnál amely előtte még sosem volt neki, azt mindenképpen alaposan át kell gondolni és ki kell vizsgálni. A neurológiai vizsgálat pedig valószínűsíti azt, hogy az idegrendszer mely területe károsodhatott.


– A betegek nagy része valójában tisztában van azzal, hogy egy hirtelen jelentkező és folyamatosan jelen lévő tünetnél orvoshoz kell fordulni, ám az nagyban egyénfüggő, hogy ezt ki mikor teszi meg. Van, aki azonnal felkeresi a doktort, és van, aki csak akkor, amikor már elviselhetetlenné válik a panasz – mutatja be a két végletet Vécsei László. A szakember ugyanakkor mindenkit óva int attól, hogy házi kúrálásba kezdjen, mert a betegség ismerete nélkül ez akár életveszélyes is lehet.


Ha vitaminhiányról van szó, akkor többnyire egyszerűbb a helyzet, hiszen a B1, vagy indokolt esetben a B12 vitaminkúra eredményes lehet. Ám ha valóban egy komoly betegségről, például a fent említett stroke-ról van szó, és ezzel nem törődik a beteg, annak nagyon súlyos következményei lehetnek – hangsúlyozza a Neurológiai Klinika igazgatója.

Az elalvás általában nem veszélyes

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy alvás közben olyan pozíciót vett fel, amitől az egész karja elzsibbadt. Szerencsére ez fiatalon általában nem egy betegség tünete, ám idősebb korban nem árt erre is odafigyelni.


– Ez tulajdonképpen zsibbadásnak, vagy inkább zsibogásnak lehetne nevezni. Problémát csak akkor okoz, ha az adott páciens mondjuk érelmeszesedésben szenved, ilyenkor ugyanis egy elfekvés miatt esetleg hosszabb ideig tartó érzéketlenség is előfordulhat. Nem árt erre is odafigyelnünk – hívja fel a figyelmet Vécsei László.

A kéztőalagút-szindróma

A titkárnők, pultosok, masszőrök egyik tipikus betegsége az úgynevezett kéztőalagút-szindróma. Többnyire a kézfej zsibbadása ilyenkor a folyamatosan azt érő nyomó hatásnak köszönhető. A kéz egyik legfőbb idege a csuklónál egy szűk csatornán keresztül éri el a kézfejet, a nyomás hatására azonban az ideg folyamatos erőbehatás alatt van és csökkenhet a vérellátása is, ami zsibbadáshoz vezethet. A betegség alaposan kivizsgálandó és van amikor műtétre van szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában