Ország-világ

2019.07.18. 10:10

Ezért gyújtotta fel a kiotói filmstúdiót a 41 éves férfi

A lángoló épületében 33 ember lelte halálát, tíz pedig súlyosan megsérült.

"Ellopták", más szerző nevével használták fel a tettes novelláját, és ezért gyújthatta fel azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember lelte halálát, tíz pedig súlyosan megsérült - írta pénteken a japán sajtó.


A beszámoló szerint a gyanúsított tettének elkövetése közben azt kiabálta, hogy plágium áldozata.


A helyi televízió szerint a japán rendőrség Aoba Sindzsi néven azonosította a gyújtogatót.


Egy nő, aki látta a 41 éves férfi őrizetbe vételét, azt mondta, a gyanúsított "láthatóan elégedetlen és dühödt volt, közben pedig azt kiabálta, plagizálták".


A férfi, mielőtt a filmstúdió bejáratánál szétlocsolt és meggyújtott valamilyen gyúlékony folyadékot, azt kiabálta: "Haljatok meg!".


A tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám egy részüknek sikerült kimenekülnie. A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta. A legtöbb áldozatra a háromszintes épület legfelső emeletén találtak rá. A 33 halálos áldozat közül tizenkilenc holttestét találták meg a tetőhöz vezető ajtónál, amelyet nem lehetett belülről kinyitni.


Pénteki közlések szerint a stúdióban nem rendszeresítettek hatékony tűzoltókészüléket, de ezt az előírások nem is követelték meg. A tűz és a füst terjedését ráadásul megkönnyítette, hogy a magasabb szintekre szűk csigalépcső vezetett.


Japánban ez az elmúlt két évtized legtöbb halálos áldozattal járó tömeggyilkossága.


Csütörtökön írtuk:


Harmincháromra emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma, akik meghaltak Kiotóban egy filmstúdióban gyújtogatás miatt kitört tűzvészben csütörtökön - közölte a helyi tűzoltóság.


Kórházba harminchat embert szállítottak, közülük tíznek válságos az állapota válságos. Eltűnt személyekről nem tudnak. A korábbi jelentések 30 halálos áldozatról szóltak.


Beszámolók szerint a japán filmstúdióba egy férfi rontott be, és valamilyen gyúlékony folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba szállították.


A hatóságok értesülése szerint a tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám legtöbbjüknek sikerült kimenekülnie. Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy az épületből robbanásokat is hallottak.


A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta. A tűzoltóság közlése szerint a legtöbb áldozatot a háromszintes épület legfelső emeletén találták.


Az NHK japán televíziós csatorna több felvételt közölt a helyszínről, ezeken sűrű füst veszi körbe a stúdiót.


A csatorna értesülései szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: "Haljatok meg!". A hírt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg, a rendőrség részéről csak azt közölték, hogy a gyújtogató jelenleg nincs kihallgatható állapotban.


Sajtóértesülések szerint a gyanúsított nem a filmstúdióban dolgozott, a rendőrség egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy mi lehetett tettének indítéka. Egy japán televíziós csatornának nyilatkozó szemtanú elmondta: a férfi dühösen panaszkodott valami miatt, amit elloptak tőle. A helyszínen több kést is találtak.


Abe Sindzo japán miniszterelnök csütörtöki mikroblog-bejegyzésében szörnyűségnek nevezte a gyújtogatást, és részvétét fejezte ki az áldozatok családjának.


Az áldozatok többsége a Kyoto Animation nevű filmstúdió munkatársa volt. A céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.


Az AP amerikai hírügynökség tudósítása megjegyzi, hogy az utóbbi csaknem két évtizedben ez volt a legsúlyosabb tűzeset Japánban, ahol 2001-ben 44 ember lelte halálát egy tokiói tűzben.


Korábban írtuk:


Harmincra emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma, akik meghaltak Kiotóban egy filmstúdióban gyújtogatás miatt kitört tűzvészben csütörtökön - közölte a helyi tűzoltóság.


Szatosi Fudzsivara, a kiotói tűzoltóság képviselője hozzátette, hogy harminchat embert szállítottak kórházba.


Korábbi jelentések 24 halálos áldozatról szóltak.


Korábban írtuk:


Huszonnégy ember meghalt Kiotóban egy filmstúdióban gyújtogatás miatt kitört tűzvészben csütörtökön, és sokak állapota válságos - közölte a helyi tűzoltóság.


Szatosi Fudzsivara, a kiotói tűzoltóság képviselője hozzátette, hogy harminchat embert szállítottak kórházba.


Beszámolók szerint a japán stúdióba egy férfi rontott be, és egyelőre ismeretlen folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba szállították.


A hatóságok értesülése szerint a tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám legtöbbjüknek sikerült kimenekülnie. Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy az épületből robbanásokat hallottak.


A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta.


Az NHK japán televíziós csatorna több felvételt közölt a helyszínről, ezeken sűrű füst veszi körbe a stúdiót.


A csatorna értesülései szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: "Haljatok meg!". A hírt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg, a rendőrség részéről csak azt közölték, hogy a gyújtogató jelenleg nincs kihallgatható állapotban.


A helyszínen több kést is találtak.


A Kyoto Animation nevű céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.


Korábban írtuk:


Legalább tizenkét ember meghalt Kiotóban egy filmstúdióban gyújtogatás miatt kitört tűzvészben, több mint harminc embert kórházban ápolnak, többük állapota válságos.


A gyújtogatásban az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba szállították.


A hatóságok értesülése szerint a tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám a legtöbb embernek sikerült kimenekülnie. Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy az épületből robbanásokat hallottak.


A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta.


Az NHK japán televíziós csatorna több felvételt közölt a helyszínről, ezeken sűrű füst veszi körbe a stúdiót.


A csatorna értesülései szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: "Haljatok meg!". A hírt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg, a rendőrség részéről csak azt közölték, hogy a gyújtogató jelenleg nincs kihallgatható állapotban.


A Kyoto Animation nevű céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában