Ország-világ

2019.05.21. 14:30

Fellebbezett az ügyészség a pécsi egyetemi botrány ügyében

Az ügyészség közleménye szerint a kiszabott büntetések súlyosítása, a bűncselekmények eltérő minősítésének megállapítása, illetve a felmentő rendelkezések miatt nyújtotta be fellebbezést.

Fellebbezett a Baranya Megyei Főügyészség a Győri Törvényszék május 17-én kihirdetett elsőfokú ítéletével szemben a pécsi egyetemi vesztegetés ügyében. Az ügyészség közleménye szerint a kiszabott büntetések súlyosítása, a bűncselekmények eltérő minősítésének megállapítása, illetve a felmentő rendelkezések miatt nyújtotta be fellebbezést.


Vádiratuk szerint a pécsi egyetem volt gazdasági főigazgatója és társai az egyetem beszállítóitól jogtalan előnyt fogadtak el, és ennek fejében őket más beszállítókkal szemben előnyben részesítették. Ezen túlmenően a vádlottak vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével a Pécsi Tudományegyetemnek közel 100 millió forint kárt okoztak.


A Baranya Megyei Főügyészség által bejelentett fellebbezés a 27 vádlottból 24 vádlottat érint, míg 3 vádlott vonatkozásában az ítéletet tudomásul vette.


Egyébként a vádlottak többsége három nap gondolkodási időt tartott fenn, a volt főigazgató felmentést kért, nem tartja magát bűnösnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában