Ország-világ

2019.08.02. 12:58

Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén

A tankönyvek idén 700 millióval kevesebbe kerültek a családoknak és a költségvetésnek, mint tavaly - mondta Rétvári Bence.

MTI

Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén, mint tavaly, azok mégis 700 millióval kevesebbe kerültek a családoknak és a költségvetésnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.


[namelink name="Rétvári Bence"] azt mondta, a hét elején mind a 13 millió tankönyv megérkezett a raktárba, ahonnan augusztus végéig mintegy négyezer helyszínre szállítják majd ki azokat.


Azáltal, hogy az állam átvette a tankönyvek fejlesztését, előállítását és kiszállítását, a tankönyvek garantáltan megérkeznek majd az intézményekbe az iskolakezdésig - emelte ki.


Kitért arra is, mielőtt a tankönyvek engedélyt kapnak, három éven keresztül pedagógusok próbálják ki őket, ezzel is biztosítva, hogy azok jó minőségűek és jól használhatók legyenek.


Az alap tankönyvek mellett a nemzetiségi, sajátos nevelési igényű gyerekeknek gyártott, kis példányszámú könyvekre is energiát fordítottak, hogy azok is jó minőségben készüljenek el - tette hozzá az államtitkár.


Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, jövő szeptembertől minden köznevelésben tanuló 1.-12. évfolyamos diák ingyen kapja majd a tankönyveket. Az ingyenes tankönyv többé nem szociális ellátás, hanem a családtámogatás része - hangsúlyozta.


(Lead-kép: MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában