Ország-világ

2009.03.24. 19:34

Fico: szlovákiai toborzásra készül a Magyar Gárda

Szlovákiai tagtoborzásra készül a napokban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Magyar Gárda - jelentette ki a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsának keddi ülését követően Robert Fico kormányfő. <br>

Tájékoztatása szerint március 11-én Dunaszerdahelyen, egy nappal később pedig Somorján már zajlott is ilyen toborzás. "A következőt áprillis 22-én várjuk Füleken, 23-án Szepsiben, 24-én pedig Kassán" - mondta. Részletek ismertetése nélkül hozzátette, hogy a Magyar Gárda is hasonló akciókra készül.

Fico úgy véli, a szlovák kormánynak "fel kell készülnie a szélsőségesség ilyenfajta exportjára", s ha szükségessé válik, a rendőrség is fellép. "Ha Magyarországnak problémái vannak, oldja meg azokat, de az nem lehet, hogy valamilyen félőrültek, újfasiszták kezdjenek menetelni itt, a Szlovák Köztársaság területén" - hangsúlyozta Fico.

Belügyminisztere, Robert Kaliňák emlékeztetett: a szlovák rendőrség a hasonló típusú szlovákiai szervezetek legutóbbi, március 14-i nagygyűlését gyorsan feloszlatta. Akkor - a nácibarát szlovák bábállam létrejöttének hetvenedik évfordulójára emlékezve - a Szlovák Testvériség nevű szélsőséges szervezet hirdetett nagygyűlést. Mivel a csoport korábbi vezére nyilvánosan a második világháború alatti szlovák állam félkatonai szervezete, a Hlinka-gárda "Őrségbe!" köszöntését használta, a nagygyűlést feloszlatták. A körülbelül négyszáz résztvevő egy része ezt követően rövid megemlékezést tartott a bábállam elnöke, Jozef Tiso  feltételezett pozsonyi sírjánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában