Harmadik hullám

2021.02.24. 15:52

Fidesz: Gyurcsányék még most is a vakcina ellen hergelnek

Itt a koronavírus-járvány harmadik hulláma, Gyurcsányék pedig még most is a vakcina ellen hergelnek – közölte a Fidesz szerdán a Demokratikus Koalíció politikusa, Varga Zoltán nyilatkozatára reagálva.

A nagyobbik kormánypárt közleményében elképesztőnek nevezték, hogy a baloldal mire képes a hatalomért:

„a koronavírus-járvány harmadik hullámában, amikor egyre több a beteg, „Gyurcsányék” továbbra is a védőoltás, meg a kínai és az orosz vakcina ellen hergelnek”.

Az se érdekli őket, hogy ezzel az idős emberek életét veszélyeztetik – tették hozzá.

Hangsúlyozták: minden egyes Magyarországra érkezett vakcina – legyen az nyugati vagy keleti – életet ment. Úgy fogalmaztak: mindannyian annak örülnénk, ha a megrendelt nyugati vakcinák már mind megérkeztek volna, de ehhez képest az uniós beszerzés mindössze 5 százaléka érkezett meg Magyarországra.

A Fidesz szerint Magyarország előrelátó döntést hozott, amikor 3,5 millió ember oltására elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt, amelynek 10 százaléka már meg is érkezett.

A keleti vakcina beszerzésnek köszönhetően 3,5 millió magyar emberrel többen és előbb juthatnak oltáshoz – emelték ki. Hozzátették: a többi uniós tagállammal ellentétben Magyarországon nem csak három, hanem már öt vakcinával is tudnak oltani, ennek is köszönhető, hogy az uniós átlag fölött tart az átoltottság.

A baloldalt azonban nem az idős emberek élete érdekli, hanem kizárólag csak a saját hatalmuk

– írták.

Azért támadják a védekezést, az oltási programot és a keleti vakcinákat, mert az a bevallott politikai stratégiájuk, hogy a járvány elhúzódjon, több legyen a beteg és a halott.

A baloldal szerint ugyanis minél rosszabb az országnak, nekik annál nagyobb az esélyük a hatalom megszerzésére

– tette hozzá a Fidesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában