Közlemény

2020.11.06. 18:07

Fidesz: ha a baloldalon múlt volna, több százezer család és munkahely dőlt volna be

Ha a baloldalon múlt volna, már több százezer család és munkahely dőlt volna be – olvasható a Fidesz pénteki közleményében.

A nagyobbik kormánypárt Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök azon nyilatkozatára reagált, amely szerint a kormány a koronavírus-járvány okozta válság kezelésére szánt gazdaságvédelmi alapból kizárólag a védekezésre, a családok, a nyugdíjasok helyzetének javítására, illetve a vállalkozások, a munkahelyek védelmére költsön. Továbbá tömeges és ingyenes tesztelést követelnek a szocialisták.

A Fidesz hangsúlyozza, hogy a koronavírus-járvány több hónapja sújtja Európát és Magyarországot is. Egyszerre támadja az emberek egészségét, munkáját, a családok megélhetését.

Ugyanakkor ha a baloldalon múlt volna teszik hozzá , már több százezer család és munkahely dőlt volna be, ugyanis az elmúlt hónapokban semmivel sem segítették a védekezést, csak kifejezetten akadályozták azt.

A parlamentben sorra elutasították a járvány elleni egészségügyi és gazdasági védekezéshez, a családok védelméhez szükséges intézkedéseket és pénzügyi támogatásokat, helyette csak saját hatalmi játékaikkal, kamuvideók és álhírek gyártásával, Magyarország lejáratásával voltak elfoglalva tartalmazza a közlemény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában