Illegális bevándorlás

2019.11.21. 22:09

Franciaországban nyújtották be a legtöbb menedékkérelmet idén

Ezzel első ízben a 2015. évi menekültválság óta megelőzte Németországot.

Franciaországban nyújtották be a legtöbb menedékkérelmet idén Európában – közölte csütörtökön Párizsban Christophe Castaner francia belügyminiszter.

Alig négy éve, a szíriai háború kiváltotta válság csúcspontján 80 075 menedékkérelmet nyújtottak be a francia menekültügyi hivatal, az OFPRA szerint, míg Németországban ennek több mint tízszerese, mintegy 890 ezer volt a menedékkérők száma.

„Ma azt tapasztaljuk, hogy október 20-án Franciaország került az első helyre Európában a menedékkérelmek száma tekintetében, miközben egyre kevesebben érkeznek Európába. Ez statisztikai rendellenesség, amelyen dolgoznunk kell” – jelentette ki Castaner, miután a bevándorlásügyi együttműködésről tárgyalt georgiai kollégájával, Vahtang Gomelaurival.

„A két ország fej-fej mellett halad, de az a tény, hogy Franciaország megelőzte Németországot, jelképes” – mondta a francia belügyminiszter.

Egy belügyminisztériumi vezető szerint november 17-én 120 900 menedékkérelmet tartottak nyilván Franciaországban, Németországban pedig 119 900-at. Tavaly még 184 ezren kértek menedéket Németországban, míg Franciaországban 123 ezren.

A nevének elhallgatását kérő illetékes szerint ez azzal magyarázható, hogy azok a bevándorlók, akiket másütt elutasítottak, Franciaországban próbálkoznak ismét.

„Ezért sürgetjük a menekültügy és a schengeni egyezmény uniós szintű reformját” – tette hozzá.

A tendencia visszafordítása érdekében és a menedékkérők számának – amely Franciaországban 2019-ben várhatóan 10-15 százalékkal emelkedik – kiegyensúlyozására a francia kormány több intézkedést is javasolt. Egy hónappal a menekültügyi kérelmekről Emmanuel Macron államfő kezdeményezésére tartott parlamenti vita után a kormány egyebek mellett a kérelmek elbírálásának gyorsítását, a szociális támogatásokhoz való hozzájutás 3 hónappal való késleltetését és a kérelmek elutasítása után azonnali kiutasítást javasolt.

Ezekkel az intézkedésekkel azt akarják világossá tenni, hogy Franciaország továbbra is támogatja a védelemre szorulókat, de azokat nem, ki akarják játszani a vonatkozó jogszabályokat – hangsúlyozta csütörtökön Christophe Castaner.

A francia miniszter elmondta, hogy 2019 első hónapjaiban a legtöbb menedékkérő Georgiából érkezett, havonta több mint ezer. Májusi tbiliszi látogatása óta a menekültáradat 50 százalékkal csökkent. Ezt a fajta együttműködést kell támogatni, erre Georgia jó példa – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában