Gyilkosság, rejtély és nagy értékű leletek: a Seuso-kincs története

Harminckét évvel ezelőtt, december 17-én egy fiatal katonát találtak felakasztva egy Polgárdi közelében álló, kőszárhegyi, roskadozó présházban. Alatta a földben hatalmas lyuk tátongott, pont akkora, amekkorába belefér egy tálak tárolására alkalmas bronzüst. Még pontosabban, amibe belefér az a bizonyos bronzüst, amelybe a legendás, körülbelül időszámításunk szerinti IV. századi, római kori Seuso-kincs tizennégy ismert darabját rejtették. És, bár a 18 éves Sümegh József halálát először öngyilkosságnak minősítette a katonai ügyészség, a történet nem hagyta nyugodni a közvéleményt. A jelek ugyanis arra mutattak, hogy a pár nappal a leszerelése előtt álló fiatalember nem önkezével vetett véget életének. Tucatnyi összeesküvés-elmélet, találgatás, rejtély és kérdés övezi ma is a rendkívül értékes kincs történetét, amelynek megvásárlására először a Sümegh József halálát követő napokban tettek ajánlatot.

Nem csupán 14 tárgyról tudunk

A Lord Northampton, pontosabban a The Trustee of the Marquess of Northampton 1987 Settlement birtokában lévő 14 ezüstedény, illetve a tárolásukra szolgáló bronzüst értéke milliárdos nagyságrendű, súlya megközelíti a 70 kilogrammot. Ám, a feltételezések szerint messze nem ismert a lelet összes darabja. Maga [namelink name="Halim Korban"] műtárgykereskedő – aki eladta a kincset – számol be egy levélben a többi darabról Lord Northamptonnak és ajánlja fel azokat is megvételre, szám szerint 187 ezüstkanalat, 37 ivócsészét és 5 tálat. További 16 tárgyról tesz említést két tudós [namelink name="Geraldine Norman"] és [namelink name="David Keys"] 1990-ben, köztük egy olyan ezüsttálról, melyen Constantinus portréja látható. A kincsről készült dokumentum filmben Sümegh József egyik barátja, [namelink name="Strasszer István"] egy nagy, négyszögletű dobozról beszél, amelyről feltételezhető, hogy szintén a kincshez tartozik. Ő maga mesél továbbá egy ezüstkancsóról is, amit Sümeghnek sikerült eladnia. De még egy Krisztus monogrammal ellátott ezüsttálról is tudunk, melyet néhány kanállal, csészével és egy másik tárggyal együtt ajánlottak fel megvételre a Getty Múzeumnak 1998-ban. A már említett quadripusszal együtt így legalább 248-ra tehető a Seuso-kincshez tartozó tárgyak száma. Lehetséges, hogy Sümegh József találta az összeset? – Nagyon valószínű, hogy a teljes kincset egyben találta meg, és csak később „szóródtak szét" a darabok. A 14 ismert darabon kívül nem tudjuk, hol van a többi. Korbannak nyilván nem érdeke előállni velük és talán eladni sem tudja. Egy biztos, a Lord nem merte megvenni és azóta sem bukkantak fel sehol máshol – feleli Visy Zsolt.

Azt is tudni lehet, hogy Sümegh megpróbálta darabokban eladni ezt a kincset – feketén – az Ecseri piacon. Néhányat sikerült is értékesítenie – dicsekedett vele katonatársainak – és talán végül ez okozta a vesztét.
Tizenöt éve indították újra a gyorsan lezárt nyomozást Sümegh halála ügyében. Egy állampolgári bejelentés olyan összefüggéseket tárt fel, amelyek a történtek újraértékelésére késztették a rendőrséget és egyértelművé tették a kincs felbukkanása és Sümegh József halála közötti összefüggést. Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt kezdték újra vizsgálni az ügyet, egyelőre eredménytelenül.

Sümegh Józsefet tehát meggyilkolták, a kincset pedig kicsempészték az országból. Így kerülhetett a lelet jelenlegi tulajdonosához, az angol milliomoshoz, Lord Northamptonhoz, aki nem tudja eladni azt, de átadni sem akarja a magyar államnak, míg minden kétséget kizáróan nem tudjuk bizonyítani, hogy a miénk.

Ez pedig nem is olyan egyszerű, mint először gondolnánk. Nincs hivatalos dokumentum róla, hogy Sümegh József kincsre lelt és az ezüst tárgyakon is csupán egyetlen jelzés utal erre térségre: az egyik tálon található felirat, a „Pelso" szó, vagyis a Balaton római kori neve.

Nincs megdönthetetlen bizonyítékunk

Hogyan lehetne minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a kincs magyar földből származik, ha mindaz, amit eddig tudunk, vagy tudni vélünk nem elég? A kincs eredetére vonatkozó jelek egyértelműnek tűnnek, a bíróság mégsem érzi száz százalékosan biztosnak Magyarország tulajdonjogát. – Tárgyi vagy egyértelmű tanúságtételű bizonyíték kell. Ha felbukkanna még valamilyen darabja a kincsnek, amiről bizonyítható, hogy itt került elő, vagy, ha valaki hitelt érdemlően tudná szóval, esetleg képpel bizonyítani, hogy látta a kincset, akkor megdönthetetlen lenne Magyarország igénye – mondja [namelink name="Visy Zsolt"] régészprofesszor. – Én még reménykedem benne, hogy létezik valamiféle fénykép a kincsről. Azt nem tudhatom, hogy a fiatalember gondolt-e rá, hogy megörökítse, de semmi sem kizárt. Több barátja, ismerőse is mesélte az ügyről készült dokumentumfilmben, hogy látták a kincs darabjait, sőt volt köztük olyan, aki fogta is a kezében az egyik tálat – folytatja a szakértő.

Száz évvel Sümegh János halála előtt a magyar régészek nagyszerű leletre bukkantak Kőszárhegyen. Ott, ahol később valószínűsíthetően a fiatalember megtalálta a Seuso-kincset. A mai napig a Nemzeti Múzeum őrzi a quadripust – vagyis a négy lábú állványt –, amely 1878-ban került elő és, amely nagy valószínűséggel a kincshez tartozik. – Ha a régészek akkor hitelesítő ásatást végeznek, most talán nem volna rejtély, nem kéne bizonygatni a tulajdonjogunkat, ilyen értelemben nem volna miről beszélnünk. Ám, akkoriban még nem volt ilyen fejlett a régészet, mint most. Ez viszont azt is jelentheti, hogy talán még mindig van mit keresni a kőszárhegyi földekben. Ha bármi apróság előkerülne, ami bizonyíthatóan a kincshez tartozik, az megoldhatná az egész huzavonát, mint ahogy azt már említettem – magyarázza a régész, aki szerint továbbra is minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy a világ végre hivatalosan is elismerje, hogy a Seuso-kincs Magyarországot illeti.

Zelnik és a kincs

Augusztus 1-jén Zelnik István a budapesti Dél-kelet Ázsiai Aranymúzeum tulajdonosa bejelentette, hogy szerződést kötött a Seuso-kincs tulajdonosával az értékes lelet átruházásáról. Arra kérte a kormányt, hogy mondjon le tulajdonjogáról, cserébe ő múzeumot épít a kincseknek és végrendeletében az államra hagyja azokat. Augusztus végén [namelink name="L. Simon László"] kultúráért felelős államtitkár leszögezte, a javaslat csupán blöff. „A magyar állam a Seuso-kincsekkel kapcsolatban továbbra is tulajdonosnak tekinti magát. A kormány nyitott minden komoly és tisztességes szándékú, az ország érdekeit szem előtt tartó műgyűjtővel és műkereskedővel a Seuso-kincsek és más, a nemzeti kultúra szempontjából meghatározó műtárgyak és lelet-együttesek sorsáról is érdemben a hazai és nemzetközi jogszabályokat betartva egyeztetni" - hangsúlyozta az államtitkárság az MTI információi szerint.

Magyarország és Horvátország azonban a bronzüstön fellelhető talajmaradványok vizsgálatát kérte, amelyre végül engedélyt kaptak. A vizsgálatba Anglia is beszállt, ám az eredmények nem közölhetők. – A New York-i bíróság ugyanis aláíratta a szakértőkkel, hogy soha nem beszélhetnek a talajminták elemzésével nyert eredményről, és nem is közölhetik le azokat – mondja a professzor. Hogy a New York-i bíróság miért döntött így, nem tudni. Ahogy azt sem, hogy miért nem engedték az egyetlen hitelesnek vélt tanú kihallgatását sem.

– Állami feladat lenne újabb anyagmintát kérni. Meg kell próbálni, meggyőződésem, hogy Kőszárhegyről „származik" a Seuso-kincs! Tizenöt-húsz éve végeztek geofizikai vizsgálatokat is, ezeket is meg lehetne ismételni, hisz ma már sokkal fejlettebb technika áll rendelkezésünkre és szakértőkből sem lenne hiány. Nem szabad abbahagyni a kincs további darabjai utáni kutatást és szükséges volna újabb összehasonlító talajminta-vizsgálatot végezni, aminek már az eredményét is megtudhatjuk. Lehet és van is mit tenni, határokat csupán a vizsgálandó terület nagysága és a pénz szabhat – állítja Visy Zsolt.

De mit gondol minderről a nemzetközi régésztársadalom? – Nemzetközi szinten nem nagyon foglalkoznak a kincs eredetével. Senki nem akar állást foglalni, de azért úgy veszem észre, általában elfogadják az érveinket. Leginkább az angolok érdeklődnek a fejlemények iránt, mivel a kincs egy angol nemes birtokában van éppen. Egy valamiben mindenképp egyetértünk velük: meg kell akadályozni a műkincsek illegális áramlását. Arra várnak, hogy végre tisztázódjon a dolog és a kincs a jogos tulajdonosához kerüljön – feleli a régész professzor.