Ország-világ

2019.08.14. 10:16

Hadgyakorlaton vesz részt, ezért két hétre felfüggeszti kampányát a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa

A 38 éves politikusnő a hawaii Nemzeti Gárda parancsnoka, s kétszer is teljesített katonai szolgálatot a Közel-Keleten. 2004-ben egy esztendőn keresztül Irakban, 2008-2009-ben pedig Kuvaitban szolgált.

Két hétre felfüggeszti választási kampányát, mert tartalékos katonaként indonéziai hadgyakorlaton vesz részt - jelentette be Tulsi Gabbard hawaii képviselőnő, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa.


"Ismét katonai uniformist öltök, és részt veszek az indonéz hadsereggel közös hadgyakorlaton Indonéziában" - mondta el a képviselőnő a CBS televíziónak. Hozzáfűzte: "szeretem különféle módokon, így katonaként is szolgálni a hazámat".    


A 38 éves politikusnő a hawaii Nemzeti Gárda parancsnoka, s kétszer is teljesített katonai szolgálatot a Közel-Keleten. 2004-ben egy esztendőn keresztül Irakban, 2008-2009-ben pedig Kuvaitban szolgált.  

    

Ő az első szamoai születésű és az első hindu vallású politikus, akit a szövetségi kongresszus képviselőjévé választottak 2013-ban. A washingtoni képviselőházban a fegyveres erőkkel foglalkozó bizottság tagja.

    

A Fox televíziónak nyilatkozva Gabbard hangsúlyozta: nem hiszi, hogy rövid távolléte károsan befolyásolja elnökjelöltté választásának esélyeit.

    

Tulsi Gabbard támogatottsága a különböző felmérések szerint jelenleg alig kétszázalékos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában