Ország-világ

2011.08.31. 10:15

Harrach: részmunkaidős állást a kismamáknak!

Járulékkedvezményért cserébe a versenyszférában is részmunkaidős foglalkoztatás segítené a gyermeknevelésből visszatérőket a családok védelméről szóló kétharmados törvényjavaslat szerint; a jogszabálytervezetben újradefiniálják a család fogalmát is - mondta el Harrach Péter az MTI-nek. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője jelezte: a kormánypárt szeptemberben terjeszti be a javaslatát, és a változtatások, ha a parlament is jóváhagyja azokat, januártól életbe léphetnek.

Harrach Péter tájékoztatása szerint rögzítenék, hogy a gyermeknevelésből visszatérő szülők a versenyszférában is választhatják a részmunkaidős - négy- vagy hatórás - foglalkoztatást. Ezt kötelező lenne kérés esetén biztosítani, de a munkaadók cserébe járulékkedvezményt kapnának. A kedvezmény pontos mértékét az adó- és járuléktörvények szabályoznák, de mindenképpen meghaladná a jelenlegi 11 százalékot – fejtette ki a frakcióvezető, aki a részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatban nagy ellenállásra számít a gazdasági szereplők részéről.

A KDNP képviselőcsoportjának vezetője hozzátette: a kerettörvényben, amelynek normaszövege elkészült, újradefiniálják a családok fogalmát is. A jelenlegi elképzelések szerint családnak az számítana, ha egy vagy két szülő gyermeket nevel, de van olyan elképzelés is, amely ebbe a kategóriába sorolná a gyermektelen házaspárokat is.

A gyermeket vállalók nyugdíjkedvezményének lehetőségét is megteremtenék. Rögzítenék: "a generációk közötti együttműködés érdekében az állam törekszik arra, hogy a család tagjainak egymás iránti felelősségvállalása erősödjön, és elismerést nyerjen" - ismertette Harrach Péter, megjegyezve, hogy a részleteket a nyugdíj- és az adótörvény tartalmazná.

A kereszténydemokrata politikus hozzátette: a szóhasználatban az eddigi "terhes" kifejezést felváltaná a "várandós", a terhességi gyermekágyi segély helyett szülési juttatást szerepeltetnek az indítványban. A javaslattal a hosszú éveken át hiányzó kiszámíthatóságot, állandóságot szeretnék megteremteni a családoknak - hangsúlyozta.

Jelezte, hogy az indítványról a Fidesz-frakcióval legkésőbb a pártszövetség hajdúszoboszlói kihelyezett ülésén egyeztetnek majd, megelőzendő az egyházügyi törvénynél történteket, amikor a beterjesztett javaslatban az utolsó pillanatban történtek jelentős változások a nagyobbik kormánypárt indítványára.

A nemzeti jelképekről, ünnepekről és kitüntetésekről szóló, szintén a KDNP által kidolgozandó javaslatokat várhatóan szeptemberben-októberben terjesztik a Ház elé.

A kereszténydemokrata frakcióvezető a nagyszámú egyéni képviselői indítvánnyal kapcsolatban azt mondta, nem kell elvitatni a képviselők kezdeményezési jogát, ha valaki ebben aktív, az dicséretre méltó. Szerinte egyébként a jelenlegi arány a képviselői és a kormányzati javaslatok között nem fog változni.

Pálffy István szolidaritási adóról tett kijelentéseiről azt mondta, hogy ez egy képviselő egyéni megnyilatkozása volt, és "nem a KDNP egyeztetett véleményét tükrözi".

Az természetes, hogy ha egy kereszténydemokrata, aki érzékeny a szociális kérdések iránt, a társadalmi és a gazdasági szempontok ütközésekor az előbbit erősíti - jegyezte meg Harrach Péter, aki szerint a felvetés komollyá akkor válik, ha kormányzati, illetve frakciódöntést tudhat maga mögött, ilyen pedig nincs.

Harrach Péter a munka törvénykönyvével összefüggésben kiemelte: a KDNP két fontos szempontja - a gyermeket nevelő szülők és a védett korban lévők védelme - az első változat után bekerült a szövegbe.

Ezt sikerként könyvelik el - mondta, hozzátéve: továbbá javaslatokat állítanak össze például a bérpótlékok ügyében.

Címkék#kismama

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában