Ország-világ

2019.01.17. 12:50

Hétfőn érkezik a vérhold - az évtized utolsó teljes holdfogyatkozása a világvégét hozhatja el egy lelkész szerint

Január 21-én egyszerre láthatnak majd az égen vérholdat, szuperholdat, farkas holdat és az évtized utolsó holdfogyatkozását. Mármint ha nem lesz felhős az ég, és nem ér véget a világ.

Már decemberben figyelmeztettük olvasóinkat: január 21-én egyszerre láthatnak majd az égen vérholdat, szuperholdat, farkas holdat és az évtized utolsó holdfogyatkozását.

 

Több tényező együttállásának köszönhető a ritka jelenség: 

  • a Hold éppen telihold éjjelén jár majd pályájának azon a pontján, amelyik a legközelebb esik a Földhöz. Ezért sokkal nagyobbnak tűnik majd a szokásosnál, vagyis szuperhold lesz.
  • Mindez teljes holdfogyatkozással esik egybe, vagyis a Föld a Hold és a Nap között halad majd el és a Föld beárnyékolja majd a Holdat.
  • Az árnyék általában sötét, kivéve szuperhold idején. A nap fénye ilyenkor a Föld légkörének molekuláiról verődik vissza, vagyis a Holdra vetülő árnyéknak a naplementékre emlékeztető vöröses színe lesz, ezért beszélünk vérholdról.
  • A fogyatkozó szupervérhold januárra esik, az év első hónapjában látható teliholdat pedig farkas holdnak hívjuk.
  • A jelenséget Európa és Afrika nagy részén és Észak-Amerikában láthatják majd teljes szépségében.


    Egy évszázadban húsznál is több alkalommal látható az égen vérhold, nem gondoltuk volna, hogy éppen most lesz belőle világvége - egy amerikai lelkész azonban úgy véli, ennyi volt. Paul Begley szerint egy vérhold hozza majd el januárban a világvégét - a Blikk írt az "elméletéről". A lelkész mindezt a Bibliára alapozza: Jóel próféta könyvének azon sorai miatt aggódik, amelyek így hangzanak: „A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja."


    Mi azért bízunk benne, hogy ha  az eddigi vérholdakat és holdfogyatkozásokat megúsztuk, most sem lesz ez másképp. Ha nem lesz felhős az ég, érdemes megfigyelni a ritka és látványos jelenséget. .

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában