Holokauszt: csak a szövetségesek mulasztottak?

Knäbel a férfit, a feleségét és hároméves lányát elvitette a házába, és ott dolgoztatta őket. Amikor a nap végén végeztek, a tiszt kivezette őket a házból, és a gyerek kezét fogva agyonlőtte az apát és az anyát. A kislány sikítozni kezdett, mire Knäbel felvette a gyereket, megsimogatta a haját, és nyugtató szavakkal próbálta csitítani. Miközben karjában ringatta a kislányt, a fegyverét a nyakához tette, és agyonlőtte.

Társaitól elismeréseket kapott. „Nézd, milyen ügyesen csinálta Knäbel – szólt az egyik. – Először megnyugtatta a gyereket, majd csak utána ölte meg."

Ez a szomorú esemény is mutatja, hogy miért gondolom azt, miközben úgy vélem, hogy soha semmilyen háború nem jó, hogy a második világháború szükséges rossz volt.

A nácik alapjaiban változtatták meg az emberiség erkölcsi felfogását, és amint a fenti példából láthatjuk, ehhez partnereket is találtak – Alois Knäbelt például. Úgy vélték: az erőszak tisztító, szükséges és igaz dolog. Azt hitték, hogy történelmi küldetésük nem más,mint megszabadítani a zsidó fajtól a világot, amelynek puszta léte szerintük fenyegetést jelentett. S hangoztatták mindezen eszméjüket az eljövendő német generációk nevében is.

A valóság ezzel szemben az, hogy annak voltak részesei, amelyet Churchill így fogalmazott meg: „a legnagyobb és legszörnyűbb bűncselekmény, amelyet a világtörténelemben valaha elkövettek". A háború a nácik ellen volt, miattuk vált szükségessé, az ő morális legyőzésük végett volt elkerülhetetlen.

Döbbenetes, hogy a barbárság hamarosan ipari méreteket ölthetett, és a gyilkosok még büszkék is voltak a tisztogatást felgyorsító újításaikra, találmányaikra.

Friedrich Jeckeln SS-tiszt például arra, hogy új technikát fejlesztett ki, amelynek köszönhetően a meggyilkolt áldozatok közül lényegesen többet tudtak eltemetni egy adott négyzetméternyi területre, így javult a helykihasználási mutató. Az áldozatokat először állva végezték ki, és ha szükséges volt, pisztollyal kaptak még egy kegyelemlövést is. Jeckeln viszont azt találta ki, hogy ha térdelő embereket lőnek le, akkor gyorsabban és könnyebben be lehet lökni őket a tömegsírokba.

A nagyobb méretű mészárlások idején – mint például Ukrajnában, Babi Jarban, ahol 33 ezer 771 zsidót végeztek ki – mobil tábori konyhákat állítottak fel, és a katonák nemcsak meleg ételeket és dupla fejadagot, hanem pálinkát is kaptak. Néhány egység annyira részeg volt, hogy a kivégzések közben rengetegen hánytak.

A német hadsereg szívesen fogadott nézőket is a kivégzéseken, előfordult, hogy egy-egy tiszt várandós menyasszonya is végignézte a gyilkosságokat. Az egyik ittas gestapós az alsónadrágjára írt piros tintával: 1000. Így ünnepelte azt, hogy az ezredik embert lőtte nyakon. Mosolyogva tette hozzá: ha arra kapott volna parancsot, a saját apját is megölte volna.

De egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy újabb és újabb módszereket kell kiötleni arra, hogy az összes európai zsidót megöljék.

Az ipari méretekben zajló tömeggyilkosságokhoz új helyszínt találtak ki: a megsemmisítő táborokat.

Az első felvonás 1941 ősze, a módszer szén-monoxid gáz. A szén-monoxidot egy teherautó speciálisan átalakított belsejébe engedték, ahová zsidókat ültettek. Ez azonban költséges volt, ráadásul túl sok üzemanyagot fogyasztott. A technikai áttörést az orosz hadifoglyokon Auschwitzban kikísérletezett növényvédőszer, a Zyklon–B gáz hozta meg. Ezzel a holokauszt elkezdődött: több millió férfi, nő és gyermek sorsa pecsételődött meg – a koncentrációs táborok magas kéményein keresztül távoztak a világból.

De tudott-e arról a világ, mi történik, és lehetett volna többet tenni ezeknek a borzalmaknak a megfékezésére? Ez azóta is számos heves vitát váltott ki.

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok túl gyakran tett úgy, mintha nem lenne erkölcsi kötelessége a megsemmisítő táborokkal foglalkozni. Később jó néhány tábort felszabadítottak, de akadt olyan is, ahol maguk a foglyok küzdöttek meg a szabadságukért, sikerrel.

Fotó: Daily Mail
Az igazság azonban az: abban az időben nem volt túlságosan egyértelmű, mi történik Európa túlsó felében. A Harmadik Birodalom megsemmisítő politikája ugyanolyan hatékony volt, mint ahogyan ennek álcázása.

A titkos parancsokat nem szóban közvetítették, hanem írásban, és a parancsot elolvasása után kötelező volt elégetni.

Mindazonáltal az egységek rendszeresen rádión jelentettek tevékenységükről, ezeket az adásokat pedig sikeresen megfejtették a Bletchley Park briliáns koponyái. De mivel az üzeneteknek csupán egy százalékát fogták el és dekódolták, a kialakult kép hiányos volt. És az információk sokszor nemcsak hiányosak voltak, hanem tévesek is: egyrészt nem volt elegendő bizonyíték a tömeges mészárlásokra, másrészt úgy vélték, az áldozatok bolsevikok, fosztogatók, partizánok, nem pedig zsidók. Akkoriban még csak ki sem rajzolódott a nyugati erők szeme előtt a népirtás ténye.

1941-ben a kódfejtők közvetítettek egy üzenetet Churchillnek, miszerint az év augusztusában Hitler csapatai a Szovjetunió egész területén hidegvérrel mészárolták le az embereket, egész kerületeket kiirtottak, több ezer embert öltek meg hidegvérrel.

Sok zsidó történész viszont azt hiányolja: ezek a jelentések nem említik, hogy az áldozatok zöme zsidó volt. Azt is kifogásolják, hogy a zsidó áldozatok tényére közönnyel reagált Britannia és Amerika.

Néhányan még ma is úgy vélik, hogy a szövetségesek összejátszottak Hitlerrel, ezt pedig azzal indokolják, hogy abban az időben az Egyesült Államokban is igen elterjedt volt az antiszemitizmus. Ezzel elsőként David Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke vádolta meg a szuperhatalmat.

De a zord igazság az, hogy a szövetségeseket egyetlen cél vezérelte: a náci Németország legyőzése. Ez volt az abszolút cél, és nem engedték, hogy bármi elterelje erről a figyelmet és az erőforrásokat.

Még akkor is, amikor az első konkrét jelentések megérkeztek az összehangolt náci megsemmisítő politikáról, az amerikai külügyminisztérium világossá tette, hogy a központi céltól nem lehet eltérni, még több tízezer vagy több millió áldozat árán sem. A meggyilkolt milliók tragédiája eltörpül az egyetlen és végső cél mellett: meg kell nyerni a háborút.

A bizonyítékok pedig csak gyűltek és gyűltek.

A semleges Svájcban többször tartottak olyan találkozókat, ahol zsidó, amerikai és brit tisztek egyeztettek, de még mindig nem történt semmi.

1942 derekán egy lengyel földalatti csoport küldött üzenetet Londonba, amely szerint a megszállt Lengyelországban 700 ezer zsidót öltek meg 1941 júniusa és 1942 áprilisa között. Ez vezetett ahhoz, hogy a németek által tömegesen elkövetett zsidógyilkosságokról cikk jelent meg a brit napilapokban. Június 25-én a Daily Telegraph főcímben hozta: „A németek 700 ezer zsidót gyilkoltak meg Lengyelországban". Néhány nappal később a Daily Mail számolt be arról: „Minden eddiginél nagyobb pogrom – egy millió zsidót ölnek meg".

A következő hónapban a szövetségesek már bizonyítottnak látták, hogy ezek nem pletykák vagy kósza hírek – ez a német hatóságok központilag levezényelt, alaposan megtervezett népirtási akciója. Ezt alátámasztotta egy ellenzéki német gyáros Genfben tett kijelentése is, amely szerint a nácik célja az összes európai zsidó kiirtása.

Még ugyanez év novemberében a szövetségesek és a németek száz zsidó foglyot cseréltek ki német katonákra. Amit a zsidók elmeséltek, az minden korábbi illúziót lerombolt arról, hogy Európában népirtás folyik.

Abban a hónapban egy lengyel ellenálló, Jan Karski beutazta a megszállt Európát egy értékes kulccsal a zsebében. A kulcsba bele volt hegesztve két zsidó vezető mikrofilmre vett vallomása. A férfiak a varsói gettó borzalmairól meséltek. Karski mindennek szemtanúja is volt, és hatalmas kockázatot vállalt, amikor álruhában kiszökött a táborból, zsebében a bizonyítékot rejtő kulccsal. Ha elkapják, vonattal a haláltáborok egyikébe – Sobiborba vagy Treblinkába –, ott pedig gázkamrába küldték volna.

Fotó: Daily Mail
A varsói gettó vezetője, akinek vallomását Karski elvitte a szövetségeseknek, azt mondta: tudja, hogy az angolok valószínűleg nem fognak hinni nekik.

Jól gondolta, ez pontos előrejelzés volt.

Amikor Karski jelentését megkapták a brit vezető köztisztviselők és politikusok, köztük Anthony Eden külügyminiszter, úgy tűnt, jobban érdeklődnek az iránt, hogyan tudott a hős lengyel megszökni, mint a mindennél fontosabb üzenet iránt, amit magával vitt.

Mindazonáltal a britek 1942. december 17-én nemzetközi nyilatkozatban ítélték el a náci rémtetteket, azt állítva, hogy addigra több százezer zsidót gyilkoltak meg. Pedig valójában addigra már két millió halott zsidó áldozata volt a náci végső megoldásnak. Ugyanakkor a szövetségesek semmilyen utalást nem tettek Auschwitzra, amelyről tévesen úgy vélték, hogy a koncentrációs táborban kizárólag keresztény lengyelek raboskodnak.

Különben is, mit lehetett volna tenni ez ellen?

A varsói gettó zsidó vezetői üzenetükben reményüket fejezték ki, hogy a szövetségesek megállítják a népirtást. Azt is javasolták, hogy Amerika és Britannia nyilvánosan figyelmeztessék a német népet, hogy azért, ami történik, kollektív felelősségre vonásra számíthatnak. Ha pedig mindez nem hatékony, akkor megtorló bombázásokat kell elrendelni Lengyelországban, és megölni minden náci hadifoglyot.

De a RAF rámutatott arra, hogy Lengyelország túlságosan nagy távolságra van Nagy-Britanniától, és úgy gondolták, csak jelképes segítséget tudnának nyújtani, ami egyáltalán nem lett volna hasznára a lengyeleknek. A brit fogságban lévő német hadifoglyok elleni megtorlások ötletét azzal utasították el, hogy az nem csak sértené a nemzetközi jogot, de a brit hadifoglyokon torolnák meg azt a németek.

Politikai tiltakozások elhangzottak ugyan, de ez kevés volt. 1944 furcsa év volt. A szövetségesek addigi legnagyobb katonai hazárdjátékának végkimenetele a háború egész további sorsát meghatározta. A szövetségesek egyik lábukat Franciaországra tették, hogy a D napot megelőzve megbénítsák az észak-franciaországi vasúthálózatot, meggátolva, hogy német erősítés érkezzen. Majd eljött a partraszállás napja, amihez légi támogatást kellett nyújtani.

A RAF szakértői új módszert fejlesztettek ki: a meghökkentően sokoldalú Mosquito repülőgépek képesek voltak alacsonyan repülni, és emiatt nem várt támadásokat végrehajtani.

1944 februárjában a francia ellenállás betört a Gestapo Amiens-i börtönébe. Sikertelen akció volt: mintegy száz foglyot öltek meg, a legtöbb szökevény pedig nem sokkal később a németek kezére került. Őket kivégezték.

Egyesek úgy gondolják, a Mosquito gépek talán elérhették volna a mintegy 1400 kilométer távolságra fekvő Auschwitzot. Mások szerint nem, de ettől függetlenül a támadás elrendelésére szükség lett volna, erkölcsi támogatást nyújtott volna a foglyoknak.

1944 júliusában a szövetségesek újabb bizonyítékokhoz jutottak, méghozzá a magyarországi zsidók deportálásáról. A szovjetek azonban képtelenek voltak cselekedni. Csak kapkodtak, és úgy tettek, mintha nem tudnák, mi történik. Meglepő? A holokauszt nyilvánvalóan nem okozott problémát Sztálinnak, aki regnálása első hónapjaitól kezdve emberek millióit záratta táborokba, és ölette meg.

Ő volt az, aki gulagjai miatt mindent tudott a koncentrációs táborokról. Hiszen az oroszok üzemeltették a világon a legnagyobb táborrendszert abban az időben, és egy nagyváros lakosságának megfelelő létszámú embert tartottak szögesdrót mögött. Az oroszok akkoriban nagyon jól ismerték az etnikai tisztogatás fogalmát, gondoljunk csak a csecsenekre, a krími tatárokra, a lengyelekre és a Volga mentén élő németekre. Az embereket nemcsak vallási alapon, de állampolgárság alapján is üldözték, nem is beszélve az osztályidegenekről.

A holokauszttal kapcsolatos mértéktelen mennyiségű kritika arra koncentrál, hogy a nyugati szövetségesek nem tettek semmit annak érdekében, hogy felszabadítsák a megsemmisítő táborokat, és megakadályozzák a nácik vérengzését.

Érthetetlen, mi az oka annak, hogy minden korábbi vizsgálat a szövetségesek mulasztásairól szól, és hogy úgy tűnik, senki nem merte megkérdezni, Sztálin miért nem küldte hatalmas légierejét a koncentrációs táborok bombázásra, vagy miért nem dobott le jól képzett ejtőernyősei közül jó néhányat, hogy azok elbánjanak az SS-katonákkal.

Ha van bűn és mulasztás, akkor azért nemcsak a szövetségeseket kell felelősségre vonni, hanem a Szovjetuniót is.

Fordította: Nyemcsok Éva