Ország-világ

2009.10.04. 09:42

Holtan találták otthonában a volt japán pénzügyminisztert

Japán - Holtan találták tokiói otthonában Nakagava Soicsi volt japán pénzügyminisztert - jelentette vasárnap a rendőrség.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy mi okozta az 56 éves politikus halálát. A Kyodo hírügynökség úgy tudja, külső sérelmi nyomokat nem találtak a rendőrök Nakagava holttestén. Az NHK közszolgálati tévé pedig arról számolt be, hogy nem találtak semmilyen olyan írást, amelyet a volt miniszter hagyott hátra.

Nakagava tavaly szeptemberben lett pénzügyminiszter, és idén január 17-én mondott le, egészségügyi okokra hivatkozva. Közvetlenül a lemondását megelőző hétvégén részegen jelent meg a hét legfejlettebb ország római konferenciája után tartott sajtótájékoztatón. Ez közfelháborodást váltott ki Japánban.

Ő tagadta, hogy ittas lett volna, és furcsa viselkedését az influenzájára szedett gyógyszer erős mellékhatásával, valamint a hosszú repülőút okozta fáradtsággal magyarázta. Ennek ellenére egy sebtében összehívott sajtóértekezleten bocsánatot kért a történtekért, s bejelentette, hogy távozik tisztségéből, amint a parlament elfogadja a 2009-2010-es költségvetést. Lemondása újabb csapást mért Aszo Taro amúgy is ingatag konzervatív kormányára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában