Körkép

2020.04.26. 07:12

Így kezdik újraindítani az életet az európai országok a koronavírus közepette

Habár a járvány végéről még korántsem beszélhetünk, Európában már vannak arra mutatkozó jelek, hogy lassul a fertőzés terjedése.

Védőmaszkot viselő emberek az Óvárosi városháza előtt Prágában 2020. április 24-én. A cseh kormány úgy döntött, hogy fokozatos feloldja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Martin Divisek

Éppen ezért néhány országban már elkezdték a kormányok kidolgozni, mikortól és milyen ütemben oldják fel az egyes korlátozásokat. Szinte minden országban több lépésben enyhítenek majd, de van, ahol már az első lépések meg is történtek. A V4NA hírügynökség körképéből kiderül, hogyan próbálnak visszatérni a normál élethez az egyes európai országok.

Dánia az elsők között rendelte el állampolgárainak a karantént, az ország az enyhítések terén is az élen jár. A dánoknál április 15-től újra kinyitottak az óvodák és az általános iskolák az elsőtől az ötödik osztályosoknak. Kinyithattak már a szépségszalonok is, az emberek pedig kimehetnek a szabadba élvezni a jó időt. A dán kormány viszont azért még óvatos, a 10 főnél nagyobb csoportosulások május elejéig be vannak tiltva, a nagy gyülekezésekre pedig valószínűleg augusztusig nem lesz lehetőség az országban. Mette Frederiksen miniszterelnök szerint nem szabad túl gyorsan visszanyitni az egész országot, mert ezzel újabb megbetegedéseket, így újabb lezárásokat is kockáztatnak.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=126&v=bnno9YpDhXo&feature=emb_logo

Ausztria Dánia mellett az elsők között volt, ahol az első újraindító intézkedéseket megtették.

Sebastian Kurz osztrák kancellár jelmondatát követik, miszerint „Annyi szabadságot, amennyit lehet, és annyi korlátozást, amennyi szükséges”.

A gazdaság fokozatos újraindítása érdekében húsvét után újranyitottak a 400 négyzetméternél kisebb üzletek, a barkácsboltok és a kertészeti lerakatok.

Május 1-től ismét fogadhatnak vendégeket a fodrászatok, a kozmetikák és a manikűr-pedikűrösök, május 15-től pedig újra kinyithatnak az éttermek és a sörkertek is.

Mindennek előfeltétele a szájmaszk viselése és a biztonságosnak ítélt, másfél méteres távolság betartása.

Az osztrákoknál május közepén újraindulhat az oktatás az általános iskolákban, ez a középiskoláknál korábban, május 4-től megtörténik, az érettségire és a záróvizsgákra való felkészülés miatt. Ausztriában azt is bejelentették már, hogy május közepén megnyitják az ország templomait, zsinagógáit és mecsetjeit, így szájmaszk viselése mellett, 20 négyzetméterenként egy hívővel számolva istentiszteleteket is tarthatnak. Az Ausztriában élő mintegy 700 ezer muszlimra és a közelgő ramadán-hónapra való tekintettel a kormány engedélyezte, hogy az imámok május 15-ig a lakásukban fogadják hittársaikat közös imádság idejére. A szájmaszk viselése a papok, rabbik, imámok és a templomba járók számára is kötelező marad, a muszlimok számára pedig erősen ajánlott a saját imaszőnyeg használata.

Németországban a koronavírussal fertőzöttek száma már meghaladta a 150 ezret, ezzel pedig a németek a világon az ötödik legtöbb beteggel rendelkeznek.

A halálos áldozatok száma azonban viszonylag alacsony, ami a német védekezés hatékonyságára utal. Bajorországban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Baden-Württembergben a legrosszabb a helyzet, e három tartományban koncentrálódik az összes beteg mintegy 67 százaléka.

Ez magyarázza azt, hogy

Németországban az újranyitás nem egyszerre, hanem tartományonként eltérő ütemben valósulhat meg.

Angela Merkel szövetségi kancellár és a tartományi miniszterelnökök április eleje óta egyeztetnek az iskolák, a kisvállalkozások és a nagyobb üzletek újranyitásáról, de a németek sokkal óvatosabbak, mint a szomszédos Ausztria.

Eddig csak a fodrászatok, a könyvtárak és a 800 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek újranyitásában tudtak megállapodni, ez május 4-ig az összes tartományban megvalósul. Ettől a héttől kezdve a németeknek kötelező a szájmaszk viselése, ha elhagyják a lakóhelyüket, a szabadtéri rendezvények tilalmát pedig augusztus végéig meghosszabbították.

Miután a bajor kormány szerdán bejelentette, hogy

az idei Oktoberfest is elmarad, valószínűnek tűnik, hogy csak az év utolsó két hónapjában, a karácsonyi vásárok idején lehet majd ismét gyülekezni.

Ami az oktatást illeti, a legtöbb tartományban április végétől lehetővé teszik az általános iskolai záróvizsgákra való felkészülést, majd április 27-től (egyes tartományokban május 4-től) fokozatosan újranyitják a gimnáziumokat az érettségizők számára. Az óvodák viszont továbbra is zárva maradnak, az egyetemeken és a főiskolákon pedig folytatódik a távoktatás.

Belgiumban szintén nagyon sok fertőzött van, több mint 40 ezer. Itt a jelenlegi tervek szerint május 3-ig maradnak érvényben a kormány által hozott korlátozások, augusztus 31-ig pedig tilos szabadtéri rendezvényeket tartani.

Sophie Wilmès miniszterelnök péntek este jelentette be, hogy május 4-től kezdve több fázisban feloldják a korlátozásokat. Elsőként a méteráru boltok nyithatnak újra, valamint olyan üzletek, ahol biztosítani tudják a kellő távolságot a vásárlók között. Az emberek május 4-től már mehetnek sportolni a szabadba (mással való érintkezés nélkül), a tömegközlekedésen pedig kötelező lesz a maszk viselése.

A második ütem május 11-én kezdődik el Belgiumban, ekkor minden üzlet kinyithat már az előírások betartása szerint – ezeket a szabályokat azonban még nem dolgozták ki.

A belga kormány május 18-tól kívánja újranyitni az iskolákat, az óvodák azonban május végéig zárva maradnak.

Ekkortól már lehet, hogy kinyithatnak majd a fodrászatok, és kisebb családi összejöveteleket is tarthatnak az emberek otthon, erről azonban később dönt a kormány. Az utolsó fázisban, június 8-tól a tervek szerint kinyithatnak már az éttermek és a bárok is. A kormány szerint minden fázis előtt egy héttel alaposan átvizsgálják a helyzetet, és ha kell, változtatnak az időponton.

Hollandiában az általános iskolák újranyitását május 11-től tervezik. Mark Rutte holland miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy kutatók szerint a koronavírus terjesztőinek alig egy százaléka 20 év alatti, miközben ez a korcsoport a teljes népesség körülbelül 22 százalékát teszi ki az országban.

Rutte elmondta, hogy az osztályokat a Dániából és Norvégiából átvett példa szerint két csoportra osztják, és az egyik nap az osztály egyik fele, majd másnap az osztály másik fele megy iskolába. A gyerekek így be tudják tartani az egyméteres távolságot. A középiskolákat csak egy hónappal később, június közepén nyitnák ki újra, amennyiben nem tapasztalnak újabb vírushullámot az általános iskolai újra nyitás során.

Franciaországban Édouard Philippe francia miniszterelnök nem sokkal húsvét után jelentette be, hogy május 11-től tervezik a jelenlegi kijárási tilalom feloldását – az Élysée április 28-ra ígért ezzel kapcsolatban részletes programismertetést.

Az elképzelések szerint fokozatosan oldanák fel a korlátozásokat, viszont arra kértek mindenkit, hogy aki csak teheti, egyelőre maradjon még a távmunkánál.

Emmanuel Macron francia államfő azonban elképzelhetőnek tartja, hogy

újra lezárásokat kell elrendelni egy esetleges második fertőzéshullám esetén.

Bár az elnök annak a lehetőségét kizárta, hogy az enyhítéseket régiónként vezessék be, azt kijelentette, hogy alkalmazkodni fognak az egyes területek igényeihez és lehetőségeihez. Az Élysée szerint a tömegközlekedésen is be kell tartani az előírt távolságot és maszkot kell viselni.

Az oktatást illetően Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter azt mondta, az iskolákat fokozatosan indítanák újra, a diákok pedig önkéntes alapon, életkor szerinti ütemezésben, maximum 15 fős csoportokban térhetnének vissza az intézményekbe. Ezt azonban egyelőre több helyi képviselő is aggályosnak tartja az egészségügyi kockázatok miatt. A gazdaság is megpróbál visszatérni május 11-től a régi kerékvágásba, Bruno Le Maire gazdasági miniszter szerint ekkortól újra nyithatnának a boltok és az üzletek. Kivételt képeznek azonban a vendéglátóipari egységek, ezek a jelenlegi tervek szerint csak június közepétől nyithatnának ki, ezt az információt azonban a francia kormány még nem erősítette meg.

Lengyelországban négy lépésben készülnek megnyitni az országot, erre pedig meg is történt már az első konkrét intézkedés.

Első körben április 20-tól már látogathatók a parkok, erdők, strandok és szabadtéri területek – ezt a lengyelek boldogan ki is használták. A játszóterek és a kempingek ugyanakkor továbbra is le vannak zárva. Az enyhítések mellett az egészségügyi előírásokat be kell tartani, tehát tartani kell a két méteres távolságot és mindenkinek maszkot kell hordania, ha elmegy otthonról.

A második körnél bizonyos korlátozások mellett újra nyithatnak a hotelek és a rövidtávú szállásadó helyek, egyes kulturális intézmények, valamint az építőipari boltok is, ezek viszont csak hétvégén. A harmadik körben újra beindulhat az élet a szépségszalonokban és fodrászatokban az új higiéniai előírások betartása mellett, szigorú korlátozásokkal pedig kinyithatnak az üzletek a bevásárlóközpontokban és az éttermek is. Az utolsó, negyedik körben nyithatnak ki majd a színházak és mozik az új egészségügyi szabályok mentén, valamint az edzőtermek, fittnesztermek, a szoláriumok és a masszázs szalonok is. Minden egyes lépcső bevezetése a lengyel miniszterelnök kezében van, ő az egészségügyi miniszterrel egyeztetve hozza majd meg döntéseit a jövőbeni enyhítésekre nézve.

Csehországban szintén április 20-tól kezdődtek meg az enyhítések, a kormány szerint ugyanis sikerült kontroll alá vonni az országban a koronavírust.

Itt egy öt lépcsős tervvel készülnek beindítani az országot, ennek első szintje kezdődött meg nemrég azzal, hogy kinyithattak a termelői piacok, az autókereskedések, illetve néhány kisebb üzlet. Később fokozatosan nyitnak újra majd az edzőtermek, a fodrászatok és a múzeumok is. Az újranyitás végső köréhez Csehország a tervek szerint június elejére ér el, akkor már kinyithat minden üzlet, étterem, bár, kávézó és hotel is.

Adam Vojtěch cseh egészségügyi miniszter azonban a hamis biztonságérzet veszélyére figyelmeztette az embereket, és azt is elmondta, hogy

ha újra növekedést tapasztalnak a megbetegedések számában, akkor újra érvénybe kerülnek a korlátozások.

Csehországból egyébként most már alapos indok esetén el is lehet utazni külföldre, aki viszont így tesz, annak hazatérése után kéthetes karanténba kell vonulnia.

Szlovákiában négy fázisban kívánja a kormány visszavezetni az országot a normál kerékvágásba, ennek az első fázisa április 22-én kezdődött el.

Eszerint újranyithattak a 300 négyzetméternél kisebb területű üzletek, elvitelre már lehet ételt vásárolni, és lehet menni szabadtérre sportolni is. Kinyitottak a hotelek is, bár felszolgálás nincs, valamint a piacok és az autóüzletek is. Szakértők szerint az enyhítések fázisai aszerint lesznek bevezetve, hogy hogyan alakul a fertőzöttek száma.

A tervek szerint lépcsőzetesen kezdhetnek majd el újranyitni a fodrászatok, a manikűrösök, tarthatnak majd miséket és esküvőket, végül pedig a mozikat és a színházakat fogják megnyitni. Szlovákiában jelenleg kötelező a maszk viselése és be kell tartani a kétméteres távolságot is. Az egyetemeken a diákoknak nem kell személyesen megjelenniük az államvizsgán, azt meg tudják oldani a tanárokkal együtt az interneten is. Az általános iskolai oktatás és az óvodák csak az utolsó fázisban nyithatnak ki újra, a tanárok viszont a jegyek mellett szöveges értékelést is adhatnak a gyerekeknek, amit a szülők nagy része örömmel fogadott egy felmérés szerint.

Olaszországban lassulni látszik a járvány, így ott is elkezdtek már gondolkozni az ország beindításán. Bár az olaszok még május elejéig karanténban vannak, már kinyithattak olyan kisebb üzletek, mint például a könyvesboltok és a gyerekruhaboltok, ugyanakkor a tulajdonosok egyelőre nem minden régióban döntöttek a kinyitás mellett.

Az olasz kormány ugyanakkor még nem dolgozott ki konkrét tervet a visszatérésre, Giuseppe Conte miniszterelnök csak annyit mondott, hogy ha a karantén lejár május 4-én, utána kezdhetik el beindítani az életet és ezzel együtt a gazdaságot.

Norvégiában az egészségügyi miniszter szerint sikerült kontrollálni a koronavírust, ezért elkezdhet visszatérni az élet a normális kerékvágásba. Erre már meg is tette az ország az első lépéseket, április közepétől újra kinyitottak az óvodák, és lassan már iskolába is mehetnek majd a gyerekek, valamint kinyithatnak a szépségszalonok. A csoportos gyülekezések, így például a sport- és kulturális események ugyanakkor június 15-ig még be vannak tiltva. A kormány egyébként továbbra is azt kéri, hogy az emberek dolgozzanak otthonról. Az újranyitás tervének ugyanakkor némileg ellentmondott Erna Solberg miniszterelnök, aki úgy fogalmazott: hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy a korlátozások sok ideig maradnak érvényben.

Magyarországon a jövő héten zárul le a védekezés első szakasza , erről Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszélt pénteken.

A második szakaszban fokozatosan, szigorú menetrend mellett indulhat újra az élet az országban. A miniszterelnök hangsúlyozta: továbbra is védeni kell azonban a leginkább veszélyeztetett időseket, a krónikus betegeket és a nagyvárosokban élőket. Rájuk vonatkozóan valószínűleg speciális szabályokat kell majd alkotni, ezeken már most is dolgoznak. Várhatóan jövő hét második felében születhet erről döntés.

Az oktatást illetően, május 4-től elkezdődnek az érettségik Magyarországon szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett hangsúlyozta a köznevelésért felelős magyar államtitkár.

Idén a magyar diákoknak azonban csak írásbeli érettségit kell tenniük, a szóbeli rész elmarad. Fontos az is, hogy a járvány miatt idén csak azok érettségiznek, akiknek ez elengedhetetlen a felsőoktatási felvételihez, előrehozott vizsgák nem lehetségesek így próbálják meg minimalizálni a diákok számát.

Borítókép: védőmaszkot viselő emberek az Óvárosi városháza előtt Prágában 2020. április 24-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában