atomprogram

2019.09.07. 12:30

Irán új urándúsító centrifugákat üzemelt be

Az új centrifugákra Teherán szerint az ország energiaszükségletének fedezése érdekében van szükség. Ugyanakkor figyelmeztetnek: Európának nem sok ideje maradt a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentésére.

Irán üzembe helyezett több korszerű, urándúsító centrifugát – közölte szombati sajtótájékoztatóján az Iráni Atomenergia-ügynökség (AEOI) szóvivője, Behrúz Kamalvandi.

Kamalvandi – akinek bejelentését az iráni állami televízió élőben közvetítette – hozzátette, hogy negyven centrifugáról van szó. Hangsúlyozta azt is, hogy

Teherán nem tervezi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek kitiltását nukleáris létesítményeiből, és továbbra is az átláthatóságra törekszik.

Az új centrifugákra szavai szerint az ország energiaszükségletének fedezése érdekében van szükség. A szóvivő mindazonáltal arra is figyelmeztetett, hogy Európának nem sok ideje maradt a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentésére, amelyet tavaly Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondott.

„Ha a másik oldal nem tartja magát a megállapodáshoz, Irántól sem lehet elvárni, hogy betartsa a kötelezettségeket” – jelentette ki, bár hozzátette azt is: Teherán lépései visszafordíthatók, amennyiben megegyezés születik.

Vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megbízott főigazgatója Teheránban találkozik az AEOI vezetőjével, Ali Akbar Szálehivel és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel. Irán péntek hajnalban jelentette be, hogy egy harmadik lépéssorozat keretében tovább csökkenti az atomalkuban vállalt kötelezettségeinek teljesítését:

egyáltalán nem korlátozza az urándúsítással kapcsolatos kutatási és fejlesztési tevékenységét, benne az urándúsításhoz használt korszerű centrifugák fejlesztésével kapcsolatosakat sem.

A döntésről az iráni külügyminiszter tájékoztatta az Európai Uniót.

A 2015-ös megállapodás alapján Irán folytathat kis mértékű urándúsítással járó kutatást és fejlesztést, de nem halmozhatja fel a dúsított uránt, és bizonyos típusú urándúsító centrifugákat nem használhat.

A NAÜ júliusban jelentette, hogy Irán átlépte mind a dúsított uránkészletére vonatkozó 202,8 kilogrammos, mind az urándúsítás tisztaságára vonatkozó 3,67 százalékos határértéket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában