Kamutábornokokat fogtak a valódi rendőrök

Az egyik férfi dandártábornokának, a Világbank alelnökének és jogásznak, a másik férfi rendőr altábornagynak adta ki magát - és voltak, akik be is dőltek nekik.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy magát tábornoknak kiadva károsított meg embereket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján. Az egyik gyanúsított szökésben van.

A közlemény szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ez év februárjában csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. A. mezőfalvai lakos ellen. A 43 éves férfi rendőr altábornagynak adta ki magát. Azt állította, hogy magas szintű kapcsolatain keresztül nagy értékű üzleti projektek elnyerésében tud segíteni.
    
A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézésért – sikerdíjelőlegként és más jogcímeken – 2017-ben és 2018-ban összesen mintegy 600 millió forintot vett át, sértettenként 8 millió és 400 millió forint közötti értékben, ténylegesen azonban semmilyen tevékenységet nem végzett – írta az ORFK.
    
A büntetőeljárás során a rendőrség lefoglalt többek között egy luxusautót, zár alá vett egy ingatlant. A férfi korábbi bűncselekménye miatt elrendelt reintegrációs őrizetből megszökött, ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot 2019. május 21-én.
 

Az egyenruha, amit lefoglaltak a rendőrök Fotó: police.hu
Az egyenruha, amit lefoglaltak a rendőrök Fotó: police.hu

   
A másik áltábornokot, szintén az NVSZ feljelentése alapján, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai fogták el és indítottak ellene eljárást. Az 53 éves budapesti N. Csaba az Alkotmányvédelmi Hivatal dandártábornokának, a Világbank alelnökének és jogásznak adta ki magát.
    
Az eddigi adatok szerint a férfi egy Pest megyei település polgármestere megbízásából pályázatok és egyéb hivatalos ügyek intézésében járt el, illetve nemlétező jogi doktori címet használva írt beadványokat magánszemélyeknek gyermekelhelyezési ügyben és büntetőeljárásban.
    
Tevékenységeiért több alkalommal kért pénzt, az átvett összeg nagyságát a további nyomozás fogja tisztázni. A férfit zugírászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest megyei nyomozók május 30-án hallgatták ki. A gyanúsított beismerő vallomást tett – olvasható a police.hu oldalon.

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
A MOK majdnem minden javaslatát befogadta a kormány
Az új szolgálati jogviszony körül felmerült maradék kételyt is eloszlatja a belügyminiszter pénteki levele.
Zsúfolásig tele vannak a villamosok Budapesten a veszélyhelyzet idején (fotók)
A főváros baloldali vezetése a kormánydöntés ellenére nem hajtotta végre az előírt járatsűrítést.
Szívpostát indít az Ökumenikus Segélyszervezet
Egyedi mézeskalácsszívvel lephetik meg az adományozók azokat, akikkel a járvány miatt nem tudnak találkozni.
A 95 éve született Bozsik Józsefre emlékeztek
Bozsik Józsefre, az Aranycsapat 95 éve ezen a napon született olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes kiváló jobbfedezetére emlékezett péntek délután az Aranycsapat Testület.
A Hazajáró újraindítja a magyarok közti természetes vérkeringést (videó)
A honismereti műsor alkotói már egy évtizede barangolnak a Kárpát-medencében.
Csak a fővárosban kiterjedtebb az ünnepi díszkivilágítás - Galéria
Kétszázezer LED gondoskodik idén az ünnepi díszkivilágításról Szegeden.