huzavona

2021.05.15. 18:19

Karácsony sosem játszott nyílt kártyákkal

Korábban világos tanújelét adta, hogy finoman szólva sem kedveli a 2010 előtt kormányon lévő baloldalt, akiktől egyébként tanácsadóként tízmilliókat vett fel.

A politikai kalandorság anatómiáját mutatja be Karácsony Gergely politikában eltöltött bő évtizede, amelynek során meglehetős könnyedséggel váltogatta a pártjait, a politikai céljait, nézeteit. Az egykori iskolatársa, Puzsér Róbert által is szélkakasnak tartott politikus annak ellenére jelentette be párbeszédes miniszterelnök-jelöltségét, hogy saját bevallása szerint erősen megbánta ugyanezen szerep elvállalását a legutóbbi választás előtt – írja a Magyar Nemzet.

Hosszas huzavona után, ám annál kevésbé meglepő módon jelentette be Karácsony Gergely szombaton, hogy indul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán.

Néhány hónapja még azt lebegtette, hogy pártelnök társa, Szabó Tímea lehet majd a jelölt.

Az is ironikus, hogy most egy törpepárt színeiben vállalta a kormányfőjelöltséget Karácsony, aki 2018-ban még azt hangoztatta, hogy „a különböző kis pártok túlélő játszmáiban nem szívesen vagyok vezéráldozat”, amikor az MSZP is támogatta a miniszterelnök-jelöltségét.

Elemzők szerint a 2022-es választásra még inkább igaz mint a 2018-as idején, hogy Karácsony elsődleges célja egy parlamenti frakció kilobbizása a Gyurcsány-koalíción belül.

A főpolgármester különböző elejtett szavakból, kiszivárgott felvételekből kivilágló „elvei”, politikai nézetei is azt támasztják alá, hogy kizárólag opportunista módon, a pillanatnyi érdekek szerint politizál.

Például az előző választás előtt egy lapinterjúban arról értekezett Karácsony, hogy még „egy baloldali–Jobbik kormány is jobb, mint ez a rendszer”, s egyebek mellett azt állította, hogy a jogállamiság megőrzése hajtja. Ám szinte rögtön azután, hogy elvállalta az MSZP–P jelöltségét, egy blogon megjelent hangfelvételen Karácsony már arról beszélt, hogy finoman szólva sem lelkesedett azért, hogy ő lett a pártszövetség kormányfőjelöltje.

– Alapvetően az az érzésem, hogy a f…szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem – fogalmazott. Pedig valamiért bizonyosan erősnek kellett lennie a csábításnak, ami miatt végül igent mondott Karácsony, hiszen korábban világos tanújelét adta, hogy finoman szólva sem kedveli a 2010 előtt kormányon lévő baloldalt, akiktől egyébként tanácsadóként tízmilliókat vett fel.

Egy 2012-es egyetemi fórumon ugyanis arról beszélt Karácsony, hogy „jobban utálja a szocikat, mint a Fideszt”, 2014-ben pedig, amikor kiderült, hogy Gyurcsányt is beveszik az ellenzéki összefogásba, akkor saját bevallása szerint csak néhány Unicummal tudta legyűrni az undorát.

Bár azt nem tudni, hogy Karácsony mikor utálta meg Gyurcsányékat és a szocialistákat, nemcsak azzal békült meg láthatóan, hogy a Párbeszéd összekötötte a sorsát az MSZP-vel, hanem hogy abban az összeborulásban oldódott fel ez a tandem, amelynek origójában Gyurcsány Ferenc áll. Sőt – ahogy említettük – 2010 előtt is meglehetősen jó volt Karácsony viszonya a szocialista–szabaddemokrata kormányzattal, hiszen

2009 előtt hét évig Gyurcsány Ferencék politikai tanácsadója volt a Miniszterelnökségben. Továbbá Karácsony cége, a Social Report BT. tíz alkalommal összesen mintegy 21,5 millió forintos megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól,

utoljára 2009-ben, tehát Gyurcsány lemondása előtt. Ehhez képest ugyanebben az évben a Schiffer András alapította LMP-hez csatlakozott, amely párt elsősorban a Gyurcsány-féle országirányítással szemben fogalmazta meg magát.

Ha Karácsony nyilvánosságra hozta volna karrierje 2009 előtti szakaszát, az feltételezhetően igen intenzív érdeklődésre tartott volna számot, ám a Gyurcsányékkal történő együttműködése részleteit gondosan titokban tarthatta a politikus.

Például Puzsér Róbert is – aki elmondása szerint annak idején egy iskolába járt Karácsonnyal – erősen meglepődött annak MSZP-s kötődésű múltján. A publicista elvtelen politikai szélkakasnak nevezte Karácsonyt,

aki állítólag még arról is meg akarta győzni őt a 2010-es választás előtt, amikor az LMP kampányához kért tőle segítséget, hogy esze ágában sincs beülni a parlamentbe.

Ehhez képest Karácsony nemcsak országgyűlési képviselő lett a zöld párt színeiben, hanem néhány évvel később fontos szerepet játszott annak kettészakításában és a Párbeszéd Magyarország Mozgalom megalakításában, és a Bajnai Gordon-féle Együttel kötött pártszövetség kialakításában.

Egy helyen Karácsony némi öniróniával úgy fogalmazott, hogy még a saját édesanyja sem tudja, éppen mely pártban politizál.

Ez a fajta kalandorság könnyen felbőszíthet egyes politikai ellenfeleket, és egy kiszivárgott felvétel alapján Karácsonynak Zugló polgármestereként igencsak komoly konfliktusai adódtak Tóth Csabával, az MSZP zuglói parlamenti képviselőjével. Karácsony arra a kérdésre, hogy elmérgesedhet-e a viszonya a szocialista honatyával, azt felelte, hogy már régen elmérgesedett, ám a konfliktus „politikailag le van dugózva”. A beszélgetésből az is kiderült, hogy Karácsonynak gyakorlatilag menekülnie kellett Zuglóból, legalábbis azért nem törekedett egy újabb ciklusnyi polgármesterségre, mert különben „elásták volna” – bármit jelentsen is ez. Érdekes, hogy akkoriban még azt is erősen tagadta Karácsony, hogy a főpolgármesterség érdekelné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában