Ország-világ

2014.01.13. 07:55

Keményen lesújt a három csapás

A 2010 óta léteő jogintézmény akár duplázhatja is a bűncselekmény elkövetőjének büntetését. Eddig több, mint 150 ilyen ítélet született.

Másfél éven belül, 2012 januárja és 2013 nyara között több mint 150 olyan ítéletet hoztak a bíróságok, amelyekben akár a három csapás szabálya is alkalmazható lehetett - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

A lap megjegyzi, hogy a pontos szám ismeretlen, mert a törvényszéki statisztikákban nem jelenik meg külön a 2010 óta létező jogintézmény.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Magyar Nemzettel azt közölte, hogy a tárcához nem érkezett a három csapással összefüggésben kritika vagy jogszabály-módosítási szándék.

A három csapás néven ismertté vált szabályozás szerint a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik azoknál, akik legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el, és tetteiket egy eljárásban bírálják el, valamint azoknál, akiket az adott eset előtt már legalább kétszer ilyen jellegű bűncselekmény miatt jogerősen felelősségre vontak - emlékeztet a lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában