Ország-világ

2010.09.23. 10:55

Kína leállította a ritka földfémek exportját Japánba

New York - A The New York Times csütörtöki értesülése szerint Kína leállította a ritka földfémek exportját Japánba, megtorlásul, mert a japán parti őrség szeptember 7-e óta fogva tartja egy kínai halászhajó kapitányát.

A ritka földfémek, köztük az ittrium és a lantán, fontos nyersanyagok az elemek, akkumulátorok, számítógépek gyártásában és a hadiiparban is.

A The New York Times szerint az exporttilalom legalább e hó végéig érvényben marad.

Kínai fémkereskedők azt mondták a Reuters hírügynökségnek, hogy egyelőre nem értesültek hivatalos helyről a tilalomról. A japán kereskedelmi minisztérium egy illetékese azt mondta, hallott "ezekről a pletykákról", de hozzáfűzni valója nincs.

Kína a ritka földfémek fő forrása, a világ ellátásának 97 százalékát adta tavaly. Az idén a második félévre 72 százalékkal csökkentette ezeknek az anyagoknak a kiviteli tervét, nagy áremelkedést okozva a piacon.

Japánban az ügyészség szeptember 29-ig meghosszabbította a kínai hajóskapitány előzetes fogva tartását, és várhatóan akkor dönt majd az esetleges vádemelésről. A gyanúsítás szerint a kínai halászhajó nekiment a japán parti őrség két hajójának. A kapitány szabadon bocsátását a kínai miniszterelnök személyesen kérte a napokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában