Koronavírus

2021.01.19. 15:52

Kínai külügyminisztérium: Peking gyorsan reagált a járványra

A kínai vezetés tavaly január 23-án – mintegy három héttel az első esetek felbukkanása után – lezárta a járvány első gócaként ismert, közép-kínai Vuhant.

A kínai külügyminisztérium szerint Peking gyorsan reagált a koronavírus-járványra, és kellően szigorú intézkedéseket vezetett be a vírus terjedésének megfékezésére – jelentette ki Hua Csun-jing, a minisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arra reagálva, hogy egy szakértői panel kifogásolta a kínai kormány és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) reakcióját a járvány kezdetén.

Hua szerint Kína gyors és határozott döntéseket hozott a járvány kitörését követően, elsőként figyelmeztetve a világ többi országát a járványveszélyre, miközben még Peking sem rendelkezett elegendő információval a vírusról.

„Természetesen azon kell igyekeznünk, hogy még jobban csináljuk. De ez minden országra vonatkozik, nem csupán Kínára” – húzta alá. A szóvivő emlékeztetett: a kínai vezetés tavaly január 23-án – mintegy három héttel az első esetek felbukkanása után – lezárta a járvány első gócaként ismert, közép-kínai Vuhant, jelentősen csökkentve a további fertőzések és halálozások számát.

A WHO nemzetközi szakértői csoportja a múlt héten utazott Vuhanba, hogy kínai kutatókkal együttműködve vizsgálja a koronavírus eredetét, válaszokat keresve egyebek mellett arra a kérdésre, hogy milyen úton terjedhetett emberre a feltételezések szerint denevérektől származó vírus. A szakértőknek érkezésüktől számítva kéthetes karantént kell eltölteniük, mielőtt munkához láthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában