kormányinfó

2020.02.13. 15:41

Klíma- és természetvédelmi akciótervet fogadott el a kormány

Klíma- és természetvédelmi akciótervet fogadott el a kormány, amelynek részleteit Orbán Viktor miniszterelnök fogja ismertetni vasárnapi évértékelőjében – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a kormány több alkalommal egyértelművé tette, hogy mind Európában, mind Magyarországon mindent megtesz azért, hogy „zöld ügyekben előre léphessünk”. A cél az, hogy a fenntarthatóság szempontjait figyelembe véve, a magyar állam a klímaváltozás időszakában is mindent megtegyen azért, hogy a következő generációk jobb állapotban örökölhessék meg Magyarországot, mint amilyenben az most van – tette hozzá.

A kormánynak világos válasza van az elmúlt hónapokban társadalmi vitákat kiváltó kérdésekben, ám annak nemzetközi és hazai képviseletéhez komoly társadalmi felhatalmazásra van szüksége – ezzel indokolta a soron közvetkező nemzeti konzultációt a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Kilenc kérdés lesz a konzultáción

Gulyás Gergely a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyét, a győri gyermekgyilkossággal kapcsolatos eljárást, a „börtönbiznisz” valamint a bírók függetlenségének kérdését említette. A politikus kijelentette: szinte minden üggyel kapcsolatban megjelennek a „magukat jogvédőnek nevező”, külföldről finanszírozott szervezetek, amelyek az elkövetők jogai mellett állnak ki, nem az áldozatok jogai mellett.

A kormány a témakörökről döntött, a konkrét kérdésekről azonban a jövő héten születik döntés.

A konzultáción várhatóan kilenc kérdést tesznek fel az embereknek; a tervek szerint március közepétől érkezhetnek meg az ívek a háztartásokba.

A miniszter szerint a gyöngyöspatai ügy kapcsán kérdésként vetődik fel, segítség-e, ha a kártérítés az adott közösség békéjét bontja meg. Ugyancsak kérdésként merülhet fel, hogy jár-e annak az összeg, akinek tucatnyi igazolatlan napja volt az iskolában. Nem jobb-e egy valódi felzárkózás támogatása? – sorolta.

A „börtönbiznisz” kapcsán azt mondta: a kormány az európai követelmények közül meg kíván felelni azoknak, amelyek az emberi méltóságot szolgálják és a józan ésszel összeegyeztethetők, a miniszter szerint azonban nem tartozik ide, hogy Magyarországnak évi 8 milliárd forintnyi fizetési kötelezettsége származzon abból, hogy 3 vagy 4 négyzetméternyi hely jut-e egy fogvatartottnak.

Az nem vitás kérdés, hogy jogerős ítéleteket be kell tartani – mondta, hozzátéve: az már vita kérdése lehet, hogy a büntetésüket töltők számára kell e a magyar államnak egy nemzetközi gyakorlat, elsősorban a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlata miatt fizetni.

Nincs koronavírusos beteg

Továbbra sincs tudomásunk koronavírusos magyar betegről, Magyarországon nincs ilyen megbetegedés – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A miniszter kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy Kínában jelenleg 188 magyar állampolgár tartózkodik, ebből a fertőzéssel leginkább sújtott Vuhanban ketten vannak. Számukra felajánlották, hogy segítenek a hazatérésben, de ők ezzel nem kívántak élni.

Gulyás Gergely hozzátette: a magyar kormány segítségével Kínából korábban hazatért hét magyar továbbra is a Szent László kórházban van, várhatóan vasárnap engedik ki őket. Hangsúlyozta: a magyar állam mindenben felkészült, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs 28 pontos akcióterve minden elővigyázatossági, felkészülési, megelőzési döntést és intézkedést tartalmaz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában