Ország-világ

2019.07.04. 19:48

Kocsis: az önkormányzatok dönthessenek a dohányboltok éjszakai szeszesital-árusításáról!

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön nyújtotta be az erről szóló módosító indítványát.

MTI

A fideszes [namelink name="Kocsis Máté"] lehetővé tenné, hogy a helyi önkormányzati képviselő-testületek rendeletben dönthessenek a településen található dohányboltokban a 22 és 6 óra közötti szeszesital-árusításról.


A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön nyújtotta be az erről szóló módosító indítványát a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő, a Ház előtt fekvő törvénymódosítási javaslathoz.


A korlátozás első alkalommal történő megsértése esetén a jegyző 50 ezertől 500 ezer forintig, a másodszori megsértésnél 100 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot szabhatna ki, ha pedig a jogsértést harmadik alkalommal követik el, úgy a jegyző kezdeményezi a vámhatóságnál a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedély visszavonását - olvasható az Országgyűlés honlapján elérhető indítványban.


Kocsis Máté módosító javaslata indoklásában azt írta: számos állampolgár nyugalmát zavarják, hogy éjszaka "egyesek az üzletben megvásárolt szeszes italt az üzlet előtti közterületen hangoskodva fogyasztják el".


Természetesen a közterület-felügyelők és a rendőrök megteszik a szükséges intézkedéseket a szabályszegőkkel szemben, de a jegyzőnek jelenleg nincs hatásköre a nemzeti dohányboltok működésére, ezáltal a lakók nyugalmának megőrzésére - tette hozzá a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában