irányítanának

2021.07.04. 07:41

Kocsis Máté: „Brüsszel megint meg akarja mondani, hogy mit gondoljunk”

A Fidesz úgy gondolja, hogy sem a brüsszeli bizottság, sem más európai testület nem írhatja elő, hogy Magyarországon ki hogyan gondolkodjon, és a magyar szülők hogyan neveljék a gyermeküket – mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Debrecen, 2021. június 17. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetõje a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett ülésérõl tartott debreceni sajtótájékoztatón 2021. június 17-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Kocsis Máté elszomorítónak nevezte, hogy olyan állításokat fogalmaznak meg Magyarországgal, illetve a pedofilellenes törvénnyel szemben, amelyek nem igazak.

Hangsúlyozta:

a törvény kizárólag a gyermekek védelméről és a magyar gyermekek neveléséről szól.

A bizottság által kifogásolt rendelkezés is úgy kezdődik, hogy tilos 18 éven aluliak – érthetőbben fogalmazva kiskorúak vagy gyermekek – számára különböző szexuális tartalmakat elérhetővé tenni, majd felsorolja ezeket a tartalmakat – magyarázta.

Hozzátette: azt pedig különösen nem írhatják elő, és senki nem kényszerítheti arra a szülőket, hogy egyértelmű beleegyezésük nélkül kapjon a gyermekük bármilyen típusú szexuális propagandát vagy érzékenyítést, felvilágosítást.

A kormány álláspontja szerint a kiskorú gyermekeket meg kell védeni a médiában és az interneten őket érő, életkoruknak nem megfelelő szexuális témájú tartalmaktól. Emellett kiskorúaknak szóló felvilágosító előadásokat csak a megfelelő képzettséggel rendelkező személyek és szervezetek tarthatnak a szülő egyértelmű beleegyezése után és a szülő által előzetesen megismert tartalommal – jelentette ki Kocsis Máté.

Szerinte az látszik, hogy a Soros-féle hálózatok aktívak a témában. Míg az idősebb Soros a migráció kapcsán hergelte az európai közvéleményt Magyarország ellen, fia a gyermekvédelmi törvény kapcsán teszi ugyanezt – mondta.

A frakcióvezető megjegyezte: az EU vezetőitől vagy a holland miniszterelnöktől is teljesíthető elvárás lenne, hogy megismerjék a törvényt, amelyről beszélnek.

Azt gondolhattuk, hogy az európai értékek közé sorolható közmegegyezésen nyugszik az, hogy a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól óvni kell – fogalmazott Kocsis Máté.

Leszögezte: a törvény csak erre irányul, illetve arra, hogy a szülők saját gyermekük nevelésével kapcsolatos előjogát megerősítse.

Közölte: a pedofilellenes és gyermekvédelmi törvény összhangban van az EU alapokmányával és nem sérti senki jogait, hiszen nem a felnőttekre vonatkozik.

Véleménye szerint

nem fenntartható álláspont a bírálóktól az, hogy a szülőket ettől a joguktól meg akarják fosztani, és azt állítják, hogy legitim dolog akár 5-6 éves gyermekek számára a szexualitást bármilyen módon propagálni.

Itt nem egy objektív tájékoztatásról van szó, vagy felvilágosításról, hanem életkornak nem megfelelő tartalmak közzétételéről – hangsúlyozta.

Hozzátette: ez nem a szabadság körébe tartozó dolog, és az erőszakos LMBTQ propagandának a gyermekek felé történő közvetítését korlátozza a magyar törvény úgy, hogy közben megerősíti a szülők jogait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában