Vidékpolitika

2020.05.28. 22:08

Komoly lakhatási támogatást jelent a falusi csok

A falusi csok keretében a kormány komoly támogatást kínál lakhatási célokra a kistelepüléseken – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Kunadacson.

Gyopáros Alpár a Magyar falu program keretében a községben megvalósult fejlesztések közül a művelődési ház korszerűsítését tekintette meg.

A programról szólva hangsúlyozta:

a kormányzati forrásból megvalósuló életminőség-javító intézkedések helyben maradásra ösztönzik a kistelepüléseken élőket.

A program révén javul az életminőség, működnek az intézmények, megújul az óvoda, az orvosi rendelő, korszerűsödnek az utak mondta a kormánybiztos.

Hozzátette: a falusi csok keretében pedig a kormány komoly támogatást kínál lakhatási célokra. Gyopáros Alpár közölte:

a falusi csok elindítása óta eltelt időben a támogatást 10 ezer, kistelepülésen élő család igényelte összesen 50 milliárd forint értékben.

A Magyar falu program keretében a másfél ezres lélekszámú Kunadacs a múlt évben négy pályázatot nyújtott be, és mind a négy nyert.

A programnak köszönhetően a művelődési ház fűtési rendszerének korszerűsítésére 11,2 millió forintot, az orvosi rendelő fűtéskorszerűsítésére 6,5 milliót nyertek, továbbá csaknem 5 millió forintot fordíthatnak járdaépítésre. A falu egy sportpark létrehozására is sikerrel pályázott.

A kormánybiztos a fejlesztések közül a művelődési házban elvégzett munkákat tekintette meg, ahol Farkas Ildikó polgármester számolt be a program segítségével elvégzett korszerűsítésekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában