Nemzeti alaptanterv

2019.09.26. 15:00

Kormányinfó: az iskolakezdés miatt áttekintették az oktatás helyzetét

A kormánynak az a célja, hogy 2020 szeptemberében már minden általános és középiskolás ingyen kapja a tankönyvet.

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

A kormány legutóbbi ülésén az iskolakezdéssel kapcsolatban áttekintették az oktatás helyzetét – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely arról is tájékoztatást adott, hogy a 2020-as költségvetés alapján az állam 645 milliárd forinttal fordít többet oktatásra, mint 2010-ben.

Célul tűzte továbbá, hogy 2020 szeptemberében már minden általános és középiskolás ingyen kapja a tankönyvet, így jövőre 14 milliárd forintra emelkedik az ingyenes tankönyvprogramra fordított kormányzati támogatás, ami a 2010-es duplája.

Arról is beszélt, hogy ebben a tanévben indul a középiskolások ingyenes külföldi nyelvtanulását segítő program, amelyben várhatóan az idei tanév végén 140 ezer diák vehet részt.

Továbbra is cél, hogy 2020. szeptember 1-jétől be lehessen vezetni az új Nemzeti alaptantervet, amihez arra van szükség, hogy még idén elfogadják azt – közölte.

Az ingyenes gyermekétkeztetésről szólva elmondta, 640 ezren vesznek részt az ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésben, az erre szánt forrás 83 milliárd forintra emelkedett.

Azzal kapcsolatban, hogy a 444 portál szerint egy kiszivárgott hangfelvételen MSZP-s fenyegetésről is beszél Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester, Gulyás Gergely azt mondta: ha valaki tájékozódni akar arról, hogy milyenek a belső viszonyok a balliberális oldalon, érdemes meghallgatnia ezt a felvételt.

A miniszter szerint maffiaviszonyokra emlékeztető állapotok vannak a baloldalon, aminek Karácsony Gergely is részese, a magyarázkodása az ügyben pedig szánalmas.

A Miniszterelnökség vezetője azt is mondta, hogy Karácsony Gergely alkalmatlansága eddig is mindenkinek nyilvánvaló volt, de aki a most megjelenteket elolvassa, annak ez még nyilvánvalóbbá válik.

A jogszabályokat mindenkinek be kell tartani – így kommentálta azt, hogy a napokban megzavarták Karácsony Gergely egyik kampányrendezvényét egy letakart lajstromszámú motorcsónakról.

A börtönbüntetésre ítélt volt fideszes képviselő, Mengyi Roland ügyében Gulyás Gergely azt közölte: tiszteletben tartják a jogerős bírósági ítéletet, Mengyi Roland párttagsága pedig már nem áll fenn. Megjegyezte ugyanakkor: azok, akik a jogállam leépülése miatt „siránkoznak”, láthatják, hogy éppen egy volt kormánypárti politikussal szemben született elmarasztaló ítélet.

Azzal kapcsolatban, hogy egy, Hende Csaba fideszes képviselő részvételével tartott, szombathelyi kampánygyűlésen a közönség a hazaáruló szót skandálta, a miniszter úgy reagált: Hende Csaba nem használta ezt a kifejezést, ellentétben az ellenzék szombathelyi polgármesterjelöltjével, Nemény Andrással.

A forint árfolyama ügyében Gulyás Gergely úgy foglalt állást, hogy jót tesz, ha az árfolyamnak van egy viszonylagos stabilitása. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja, nem is lehet, mert a monetáris politika a jegybankhoz tartozik.

A Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusára kitérve a politikus megerősítette, hogy a négy alelnök közül három, Novák Katalin, Kubatov Gábor és Németh Szilárd újraindul a tisztségért. A negyedik alelnökről azonban nem tudott tájékoztatást adni Gulyás Gergely, aki jelenleg betölti ezt a posztot a Fideszben, és korábban utalt rá, nem marad ebben a párttisztségben.

A magyar médiaállapotokról tett miniszterelnöki nyilatkozattal kapcsolatban a miniszter azt mondta: Magyarországon a nyugat-európainál lényegesen kiegyensúlyozottabbak a médiaviszonyok.

Azt is közölte, hogy novemberben fizetik ki – várhatóan a nyugdíjprémiummal együtt – a nyugdíjasok kompenzációját a tervezettnél minden bizonnyal magasabb infláció miatt.

A miniszter üdvözölte, hogy a Liszt Ferenc repülőtéren új fapadosterminál váltja fel a jelenlegi bádogépületet. Az a cél, hogy jobb színvonalú legyen az utasfelvétel és -fogadás. A következő uniós ciklusban prioritás lesz a reptéri gyorsvasút megvalósítása, a tervezésre vonatkozó döntés már megszületett – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy kártérítést ítéltek meg roma gyermekeknek a gyöngyöspatai iskolai szegregációért, Gulyás Gergely közölte: az ügyben meg kell várni a Kúria döntését, hogy valóban történt-e szegregáció.

Ahhoz, hogy a cigány felzárkózás sikeres lehessen, minden gyermeket be kell vonni a közoktatásba – hangsúlyozta.

Ugyanakkor fontos szerinte megjegyezni, hogy az 1990 óta eltelt időszakban csak 2010 óta tettek hatékony lépéseket a cigányok felzárkózása érdekében, és jelentősen mérséklődött a munkanélküliség a körükben.

Borítókép:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. szeptember 26-án.

MTI/Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában