Ország-világ

2019.03.15. 15:09

Kövér: Lengyelország és Magyarország együtt válaszol a 21. század kihívásaira

A két ország kormánya felismerte, hogy ezekben a 21. századi kihívásokban közösen osztoznak, és csak egymást segítve tudnak helyes választ adni - fogalmazott.

MTI

Lengyelország és Magyarország együtt válaszol a 21. század kihívásaira, amelyek közül elsősorban a migrációs válság ösztönözte a két országot, valamint a térség más államait a közös fellépésre az Európai Unió színterén - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a lengyel rádiónak adott interjúban.


A lengyel közszolgálati rádió március 15. alkalmából készítette Kövér Lászlóval a pénteken sugárzott interjút. A beszélgetés a tervek szerint szombaton is elhangzik a lengyel rádióban, amelynek csatornáin aznap magyar napot tartanak.


A kétoldalú kapcsolatokról Kövér László azt mondta: a szoros lengyel-magyar együttműködés "azoknak a kihívásoknak is köszönhető, amelyekre együtt kell válaszolnunk".


A két ország kormánya felismerte, hogy ezekben a 21. századi kihívásokban közösen osztoznak, és csak egymást segítve tudnak helyes választ adni - fogalmazott. 


A kihívások közül a migrációs válságot emelte ki, fontosnak minősítve, hogy a V4-ek a válság 2015-ös kitörése után segítettek Magyarország és egyben az EU déli határának védelmében. 


Emellett a "brüsszeli porondon való együttes fellépés itt vált egyértelmű gyakorlattá" - fűzte hozzá Kövér László.


Kiderült, hogy a migrációs válság nem "elszigetelt baleset", hanem az EU "eltorzult működésének szerves következménye" - állapította meg a házelnök, aki szerint az EU beavatkozni próbál "a szuverén országok belső életébe". 


"Egyre agresszívebben próbálnak bennünket rávenni, hogy fogadjuk el azt a jövőképet, Európa-képet, amelyet Brüsszelben, valamint egynémely régi tagállam fővárosában találtak ki" - közölte.  


Ennek nyomán a V4 országaiban, de más közép-európai országokban, például Romániában is tudatosították, hogy "újból fennáll a szakadás lehetősége Kelet és Nyugat között", hogy az új tagállamokat "egyfajta tartós másodrendű státuszba" próbálják szorítani. Egyre világosabbá vált számukra, hogy ezzel szemben csak az együttműködés szorosabbra fűzése lehet a válasz - húzta alá Kövér László. 


Az EP-választásra vonatkozó kérdésre azt mondta: bízik abban, hogy ez változást hoz az EU működésében. 


"Ugyanakkor óvatos is vagyok" - jegyezte meg, kifejtve: a választások elindíthatnak egy olyan átalakulási folyamatot, amelyben "a hagyományos pártcsaládok felszámolódnak, és átadják helyüket egy új struktúrának".


Az európai fő politikai frontvonalak már nem a hagyományos jobb- és baloldal között vannak, hanem az egyik oldalon "a szuverenista nemzeti államok együttműködésében gondolkodó, az EU-t az erős tagállamokra alapozni akaró" erők állnak, a másik oldalon pedig "a globalista, a szuverenitást eltörölni akarók" vannak - mondta Kövér László. 


A házelnök szerint "a demográfiai halálra ítélt" régi uniós tagállamok elszívják a közép-európai országokból a jól képzett fiatal munkaerőt. 


Az Európán kívülről érkező gazdasági bevándorlás kapcsán Kövér László teljesen elfogadhatatlannak nevezte, hogy a régi uniós tagállamok - elsősorban Németország - "több mint egymillió embert hagytak beözönleni az EU határai mögé".  


Miután kiderült, hogy csak 10-20 százalékuk építhető be a nyugat-európai munkaerőpiacra, a "saját nemzetgazdaságaik szempontjából használhatatlan tömeget szét akarják osztani Európa többi tagállama között" - közölte Kövér László, megemlítve a migrációval járó egyéb negatív jelenségeket, köztük a terrorizmus veszélyét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában