ÍGY ALAKUL A VÉDEKEZÉS

2020.06.02. 10:48

Operatív Törzs: a járványgörbe tizedik napja lefelé mutat (videó)

Mindennap elemzik a járványhelyzetet. Figyelik, hogy van-e felbukkanó gócpont, hogy szükség esetén azonnal cselekedni tudjanak – tájékoztatott az országos tisztifőorvos.

Forrás: M1 / Youtube

„A védekezés újabb fázisában vagyunk napok óta, így a rendőri feladatok is átalakultak” – jelentette ki Lakatos Tibor rendőr ezredes az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján a Magyar Nemzet tudósítása szerint. Mint mondta, ellenőrzik a védelmi intézkedések betartásával kapcsolatos magatartást.

A pünkösdi hétvége nagyon pozitív volt, csak néhány esetben kellett figyelmeztetni az embereket.

Lakatos Tibor elmondta, a rendőrség továbbra is ellenőrzi a hatósági házi karanténokat, már 1979-en regisztráltak az elektronikus ellenőrzésre, közülük 852-en aktív felhasználók. Az egészségügyi szolgáltatói rendszerbe 3800 kérdőív érkezett be, így nyomon tudták követni az állampolgárok egészségi állapotát – tette hozzá. Az elmúlt 24 órában 53 személlyel szemben kellett intézkedni, ők megszegték a hatósági házi karantén szabályait – jelezte Lakatos Tibor.

„Fontos, hogy továbbra is mindenki szem előtt tartsa a védelmi intézkedéseket”

– hangsúlyozta.

A közvetítést itt tudja megtekinteni:

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, újabb 29 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3921 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt öt idős, krónikus beteg, ezzel 532 főre emelkedett az elhunytak száma, 2160-an pedig már meggyógyultak.

Fotó: MTVA

Müller Cecília arról is beszélt, a legkevesebb megbetegedés Békés megyében van, itt mindössze három fertőzött jut százezer lakosra. Mint mondta, a heti megoszlás mutatja meg legpontosabban a járványgörbét.

Március 4-én voltak az első megbetegedések Magyarországon – emlékeztetett a tiszti főorvos, hozzátéve: innentől

a 15. héten volt a tetőzés, azóta folyamatos a csökkenés, most a 22. héten vagyunk.

A megbetegedésekhez nagyon hasonló az elhunytak grafikonja is: itt a 16. héten volt a tetőzés, azóta jelentősen csökkent a számuk, a 22. héten 35 fő hunyt el összesen.

Fotó: MTVA

Azt is felidézte, az influenzaszezon közepén jelent meg nálunk a koronavírus-járvány, a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában több mint ezer mintát vizsgáltak akkor, és ezek közül csak egy koronavírus-pozitív minta volt. Többen kérdezték, mikor jöhetett be Magyarországra a vírus, az említett vizsgálat arról tanúskodik, hogy nagy valószínűséggel valóban március elején, az első megbetegedés felismerésekor jutott be hozzánk – ismertette Müller Cecília.

Újságírói kérdésre, hogy mikre kell ügyelni a szedd magad akcióknál, Müller Cecília azt mondta, kedvező, hogy itt szabadtéren vannak az emberek, de a zsúfoltságot mindenhol kerülni kell.

Az ivóvízben nem terjed a vírus

– emlékeztetett a tisztifőorvos. A vírus ugyanis érzékeny, ha klór éri, pillanatok alatt elpusztul. A szennyvízben sem mutatták ki még sehol a világon, hogy képes lenne terjedni a vírus, ugyanakkor a szennyvízből való kimutatással előrejelezhető, hogy hol fog megjelenni, még akkor is, ha tünetmentesek az ott élők – mutatott rá. Az NNK-ban kifejlesztették azt a módszert, amellyel a szennyvizekből ki tudják mutatni a vírust, ezt már elkezdték Budapesten és vidéki városokba is elmennek hasonló vizsgálatokat folytatni.

Az idősotthonokban már többször fertőtlenítettek, elsősorban azokon a helyen, ahol kimutattak pozitív gondozottakat, illetve ápolókat

– reagált sajtóérdeklődésre Müller.

Lakatos Tibor elmondta, a beutazási korlátozás részét képezi a veszélyhelyzetnek, de vannak még olyan országok Európában, ahol jóval nagyobb még a fertőzés mértéke, mint nálunk, így az onnan beutazó állampolgárok továbbra is számíthatnak korlátozásokra.

Müller Cecília arra is kitért, hogy az egészségügyi szolgáltatások igénybe vételéhez csak akkor kell negatív laboreredmény, ha felmerül a gyanú, hogy valaki fertőzött. Egyébként a pretriázs rendszert alkalmaznak a szolgáltatók, vagyis kérdőívet végeztetnek minden érkező pácienssel.

Müller Cecília szerint

a strandokon, a pultnál való kiszolgálásnál főleg a sorban állás másfél méteres távolsága a döntő.

Megnyithatnak a tánciskolák, amatőr sportklubok ahol nem kerülhető el a közvetlen kontaktus, nem tiltott a működés, a lényeg, hogy a látogatók, sportolók tünetmentesek legyenek. Fürdőkben a szabályok betartásával kapcsolatosan rendszeresek az ellenőrzések, ezt a nyári időszakban a népegészségügyi szolgálat munkatársai végzik, nem csak a vírusveszély miatt. Egyelőre nem volt probléma, nem voltak negatív visszajelzések, jogkövetők és óvatosak az állampolgárok.

A tisztifőorvos közölte: csupán izolációval nem megfogható a járvány.

„Légúti fertőzéssel könnyen terjed a vírus, de a fertőzés csökkenésével nyilvánvaló, hogy csökken az átadás lehetősége is, viszont, hogy teljesen eltűnjön, arra nincs garancia”

− mondta Müller Cecília.

Figyelmeztetett: fontos a járványügyi éberség, vagyis a védőeszközök használata, a zárt közösségre, vásárlási korlátozására vonatkozó rendelkezések további betartása. Minden eszközt, ami a tarsolyban van fel kell használni ahhoz hogy a fertőzések számát folyamatosan elemezve megelőzzünk egy következő nagyobb robbanást – tette hozzá.

Borítóképünk kivágás az Operatív Törzs egyik korábbi sajtótájékoztatójának videójából

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában