bizalom

2020.11.28. 22:12

Kozma Imre: advent azt erősíti, hogy szükségünk van egymásra

Szükségünk van egymásra, az ember egy másik ember számára az igazi ajándék, és a találkozások a szeretet megváltó erejét fejezik ki – mondta az atya.

A koronavírus-járvány idején megélt advent elmélyítheti bennünk azt, hogy szükségünk van egymásra – mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Kozma Imre úgy fogalmazott: szükségünk van egymásra, az ember egy másik ember számára az igazi ajándék, és a találkozások a szeretet megváltó erejét fejezik ki.

Hozzátette: a járványhelyzetben átéljük azt, hogy korlátaink vannak, és várjuk a segítséget, ez pedig azt tudatosítja az emberekben, hogy mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk, nem csak a saját kezünkben van a sorsunk; ez is erősít bennünket, mert a másik emberbe vetett bizalmunkat növeli.

Kozma Imre a műsorban elmondta: maga is sajátosan éli meg a járványidőszakot, de azt látja, mintha az emberek jobban hagyatkoznának egymásra, a kényszerű távolságtartás ellenére a bizalom mintha mégis nőne köztük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában