KSH: Lassuló gazdasági növekedés, kétszeres infláció

2007-ben az infláció az egy évvel korábbinak kétszerese, 8,0% volt, 2008 januárjában pedig 7,1% - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A reálkeresetek 4,8%-kal csökkentek, a foglalkoztatottak, és a munkanélküliek száma és aránya lényegében nem változott.

Tavaly az elmúlt éveknél jóval lassabban, 1,3%-kal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), bár míg az ipari termelés 8,1%-kal bővült, a mezőgazdaság és az építőipar több, mint 10%-kal esett vissza. A hazai kiskereskedelemben 3,0%-kal csökkent a forgalom.A korábbi években 4% körül nőtt a bruttó hazai termék, míg 2007-ben a KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján 1,3%-kal.

Az Európai Unió (EU-27) gazdasága tavaly 2,9%-kal növekedett. Az Unióhoz újonnan csatlakozott tagállamok kétharmada 6%-os, vagy azt meghaladó növekedést ért el. A visegrádi országok közül a cseh gazdaság teljesítménye 5,8%-kal, a lengyel 6,5%-kal, a szlovák pedig 8,7%-kal bővült 2006-hoz képest. Az Egyesült Államok GDP-je 2,2%-kal, Kínáé 11%-kal bővült.

A külkereskedelmi áruforgalomban az export euróban mérve 16%-kal, az import 12%-kal nőtt, így a külkereskedelmi mérleg hiánya jelentősen csökkent: 444 millió euró volt, vagyis kevesebb, mint egyötöde az előző évi, 2,4 milliárdos összegnek A javuló egyenleg hozzájárult ahhoz, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya az év első kilenc hónapjában 4 milliárd euró volt, 550 millió euróval kevesebb, mint egy évvel korábban.

A jövedelmek egyenlege ugyanakkor romlott: kilenc hónap alatt több mint 5,8 milliárd euró nettó jövedelem áramlott ki az országból, 1 milliárddal több, mint 2006. ugyanezen időszakában. Az államháztartás hiánya a helyi önkormányzatok nélkül a Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint tavaly 1,3 billió forint volt, ami 745 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban. A központi költségvetés bruttó adósságállománya 2007 végén 15,6 billió forint volt, 6,0%-kal több, mint egy évvel korábban. 2008 januárjában az államháztartás a helyi önkormányzatok nélkül 34 milliárd forintos többletet mutatott, szemben a tavaly ilyenkori 196 milliárd forintos deficittel.

A háztartások bruttó pénzügyi vagyona 2007 végén közel 23,9 billió forintot, a 2006-osnál 10%-kal többet tett ki. A tartozások 20%-kal emelkedtek, értékük meghaladta a 8,1 billió forintot. Így a nettó pénzügyi vagyon 15,7 billió forint volt, ami 6% növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A háztartások által felvett devizahitelek értéke 2007 végén mintegy 4,4 billió forint volt, 1,4 billióval több, mint tizenkét hónappal korábban. 2007-ben sem a foglalkoztatottak (3 millió 926 ezer fő), sem a munkanélküliek számában nem következett be lényegi változás.

Az állástalanok száma átlagosan 312 ezer főt tett ki, 5 ezerrel kevesebbet, mint 2006-ban, a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal, 7,4%-ra csökkent.

A versenyszférát lényegében stagnálás, a költségvetési intézményeket 5,0%-os csökkenés jellemezte. A havi bruttó átlagkereset 8,0%-kal, a nettó 2,8%-kal nőtt. A reálkereset – 8,0%-os infláció mellett – 4,8%-kal csökkent. A fogyasztói árak emelkedése tavaly márciusban volt a legnagyobb – 9,0% -, ezután fokozatosan lassult, az év utolsó negyedévében pedig ismét gyorsult. 2007-ben összességében átlagosan 8,0%-kal emelkedtek az árak, az egy évvel korábbinál kétszer gyorsabb ütemben. A háztartási energia drágulása volt a legnagyobb – 25% -, de 11,5%-kal nőttek az élelmiszerek árai is.