Ország-világ

2015.04.02. 16:51

Lázár összesítette az állami érintettséget a brókerbotrányban

A Miniszterelnökség vezetője szerint a pénzügyi felügyeletet is vizsgálni kell.

Egy fejlesztési banki hitelen keresztül a Miniszterelnökséget, továbbá a Földművelésügyi Minisztériumot (FM), a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, valamint számos önkormányzatot említett Lázár János csütörtökön, amikor összesítette, mely állami intézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel. Budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre elmondta, szerinte a pénzügyi felügyeletet is vizsgálni kell a brókerbotrány miatt.

Lázár János az állami érintettségről beszámolva a legnagyobb problémaként a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Quaestornak - szocialista kormányok idején - a győri ETO Parkra folyósított mintegy 17 milliárd forintos hitelt említette. Hangsúlyozta, hogy a pénzt fiktív projektre, fiktív fedezetek mellett biztosította az MFB, amely hibás üzleti döntést hozott. A hitelt az MFB Lex Zoltán vezette központi cenzúra bizottsága és a bank igazgatósága hagyta jóvá - tette hozzá, megjegyezve, szerinte érdemes lesz majd megkérdezni őket a parlamenti vizsgálóbizottságban.

DK: Lázár szánalmas kísérletet tett rá, hogy ne a kormány tűnjön bűnösnek

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tett "szánalmas kísérletet arra, hogy a fideszes brókerbotrányban" ne az öt éve regnáló kormányt, ne a "letartóztatott haverjukat", Tarsoly Csabát lássa az ország bűnösnek, hanem másokat próbáljanak hírbe hozni.

[namelink name="Gréczy Zsolt"] az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írja, az Index a birtokában levő dokumentumok alapján bebizonyította, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője valamint Lázár János is hazudik és menteni próbálja a menthetetlent.

A DK szóvivője úgy fogalmaz: az ügyben felelős a Quaestor kisbefektetőit "becsapó" Orbán Viktor miniszterelnök, a külügyi tárca pénzét "fialtató" és ezt diplomata útlevéllel honoráló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve a fiktív kötvényeket "engedélyező" Matolcsy György jegybankelnök.

A miniszter szavai szerint bizonyos, hogy a kapott hitelt nem az ETO Park projektjére költötték el.

"Itt valószínűleg komoly veszteséget kell majd az adófizetőknek elszenvedniük" - jelezte, utalva az ETO Park csődjére. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az állami vagyon komoly sportingatlanokkal gyarapodik. Kérdésre azt is elmondta, hogy volt belső vizsgálat az ETO Park ügyében, most a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát rendelte el.

Lázár János azzal folytatta a brókercégekkel való állami pénzügyi kapcsolatok ismertetését, hogy az FM - egy háttérintézményén keresztül - 410 millió forintot helyezett el a Hungária Értékpapír Zrt.-nél, ez a pénz "odaveszett". Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ezt kérdésre válaszolva azzal egészítette ki: március 6-án értesítették az FM háttérintézményét arról, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél értékpapírban tartott vagyonát nem tudják visszafizetni.

Lázár János felidézte továbbá, hogy a külügyi tárca a Quaestornál helyezett el 3,8 milliárd forintot, ez azonban megkerült.

Szóba hozta a Belügyminisztériumot is, mert a brókerbotrány miatt számos önkormányzat került nehéz helyzetbe. Közölte, nekik a jövőben is segítenek.

A miniszter tájékoztatása szerint az április 8-i kormányülésen lesz téma az államkincstár ügye, azaz akkor megvizsgálják, mikor lesz képes a kincstár arra, hogy fogadhassa az állami szervezetek által vásárolt állampapírokat.

Lázár János ismertette a brókerügyek kártalanítási folyamatát is, hangsúlyozva, hogy az elmúlt 25 évben nem volt olyan pénzügyi vagy brókercsőd, amelyben a károsultak megkapták volna a nekik járó pénzt. Ez most történik így először - mondta.

A Buda-Cashnél a 96 301 ügyfél 97 százalékának május 31-ig kifizetik a pénzét - közölte. A Quaestorral folytatva arról tájékoztatott, hogy ott 31 832-en érintettek, közülük a maximum hatmillió forintnyi befektetési összeggel rendelkező 22 264 betétest száz százalékban kártalanítja a Befektetővédelmi Alap. A kormánynak kötelessége, hogy a hatóságokkal összefogva és a kedden elfogadott vagyonzárolási törvény segítségével a fennmaradó 9568 ügyfélnek is megnyissa a kártérítés lehetőségét - mondta a miniszter.

A Miniszterelnökség vezetője ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a Quaestor ügyfelei között voltak olyanok, akik az arányosnál jóval nagyobb kockázatot vállalva a szokásosnál jóval nagyobb kamatot érhettek el. Ezért hosszú távon elgondolkodtatónak tartja, hogy ilyen esetben milyen mértékben kell az államnak és a bankoknak kártalanítaniuk. Szerinte ugyanis a kockázatból valamennyit az ilyen ügyfeleknek is viselniük kell.

A miniszter úgy összegzett: a Quaestor csoport - élén Tarsoly Csabával - becsapta az embereket és az államot is. A Quaestor visszaélt a bizalommal, ezért vállalni kell a következményeket - jelentette ki, többször is piramisjátéknak nevezve a cégcsoport tevékenységét. Újságírói felvetésre nyomatékosította: a kormány meg sem fontolta azt az ajánlatot, amelyet Tarsoly Csaba a helyzet rendezésére tett.

1

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral közösen Kormányinfo 2. Mit miért tesz a kormány? címmel a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón április 2-án.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kérdésre arról is beszélt, hogy a pénzügyi felügyeletet ugyancsak vizsgálni kell a brókerbotrány miatt. Ezért javasolni fogja Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőnek, hallgassák meg akár a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét korábban vezető Farkas Ádámot vagy Szász Károlyt is. Mondják el, milyen vizsgálatot végeztek, és mi volt a benyomásuk - kezdeményezte a miniszter. "Nem tudjuk megspórolni, hogy ne kérdezzük meg a felügyeletet ellátó szervezeteket, hogy na, és önök mit tudtak" - fogalmazott.

A mintegy kétórás sajtótájékoztatón kérdésként felmerült a brókerügyekben hozott kormányzati döntések időbeli sorrendje is, amiről Giró-Szász András közölte: a február 25-i kormányülés emlékeztetőjéből is kiderül, hogy ott hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök felszólítása a miniszterek felé, és ott adott tájékoztatást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a helyzetről.

A kormánytagokra, államtitkárokra, fideszes politikusokra vonatkozó felvetésre a Miniszterelnökség vezetője azt felelte: nem tud közülük olyan érintettekről, akiknek bent ragadt volna pénzük brókercégeknél.

Szintén kérdésre Lázár János azt is mondta - megerősítve az egyik napokban tett nyilatkozatát -, hogy szerinte "a politika, a bankárok, a brókerek és a pénzügyesek közé az eddigieknél komolyabb falat kell húzni", mert a Quaestor-ügy is megerősítette abban, hogy "ezek minden kormány alatt minden politikusnál pénzt akarnak keresni".

A KKM nem vesz részt "az ellenzék által kezdett politikai cirkuszban"

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nem kíván részt venni "az ellenzék által kezdett politikai cirkuszban" - szögezte le a külügyi tárca csütörtökön a Quaestor-üggyel kapcsolatban az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kiemelték: a KKM kizárólag a tényekkel foglalkozik. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. Quaestornál elhelyezett tőkéje megvan. Sem a KKM, sem a háttérintézményei nem voltak semmilyen törvénytelen információ birtokában, következésképp semmit nem tudtak eltitkolni. A Quaestornál vélelmezett bűncselekmény gyanúja miatt az MNKH Zrt. feljelentést tett - fejtette ki közleményében a külügyi tárca.

A KKM korábbi közleményében is hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. a rábízott vagyonnal kapcsolatban semmilyen mulasztást nem követett el, nem cselekedett jogellenesen, a vagyonban nem keletkezett kár a tevékenysége miatt.

Előzőleg [namelink name="Tóth Bertalan"] MSZP frakcióvezető-helyettes azt mondta: pártja hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor-ügyben a KKM gazdálkodásával összefüggésben.

A DK arra szólította fel [namelink name="Polt Péter"] legfőbb ügyészt és [namelink name="Matolcsy György"] jegybankelnököt, hozzák nyilvánosságra, hogy kik voltak azok a politikusok, akik - az eddig ismert adatok szerint - pénzt tettek be a Quaestorba.

[namelink name="Z. Kárpát Dániel"], a Jobbik frakcióvezető-helyettese közleményében azt írta: a Jobbik helyesli, hogy a nemzeti kereskedőház feljelentést tett hűtlen kezelés miatt a Quaestor-ügyben, szerintük azonban azt is ki kell deríteni, hogy kinek adta el a Quaestor az állampapírokat.

A Fidesz-frakció reagálásában úgy fogalmazott: a szocialisták nemcsak szemet hunytak az évtizedes pénzügyi korrupció felett, hanem a törvények fellazításával még segítették is a csaló brókereket, "a Gyurcsány-Bajnai-kormányban kormányzati pozícióba is kerültek a Buda-Cash-brókerek".

LMP: a földművelésügyi miniszternek le kell mondania!


Az LMP szerint megerősítést nyert, hogy a kormány egy része összefonódott a törvénytelenül és felelőtlenül működő üzleti csoportokkal, [namelink name="Fazekas Sándor"] földművelésügyi miniszternek pedig le kell mondania, miután "pilótajátékon" játszotta el az adófizetők pénzét.

[namelink name="Szél Bernadett"], a párt társelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón reagált a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra, ahol Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: egy fejlesztési banki hitelen keresztül a Miniszterelnökségnek, továbbá a Földművelésügyi Minisztériumnak (FM), a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, és számos önkormányzatnak volt kapcsolata brókercégekkel. Hozzátette: az FM a Hungária Értékpapír Zrt.-nél 410 millió forintot helyezett el, ez "odaveszett".

Az LMP politikusa szerint Fazekas Sándor alkalmatlanságával kapcsolatban a Kiss Szilárd ügy óta nincs kétség, hiszen a miniszter egy nemzetbiztonsági átvilágításon kétszer megbukott embert helyezett pozícióba.

[namelink name="Heltai László"], az ellenzéki párt gazdaságpolitikai szakszóvivője szerint a kormány mellébeszél és menekül a felelősség elől. Mind a pénzügyi felügyelet, mind a Külgazdasági és Külügyminisztérium tevékenysége elégtelen a kérdésben – jelentette ki.

A politikus kabarénak minősítette a kormányszóvivői tájékoztatót, miután két hétbe telt a kormányzatnak, hogy időrendbe helyezze az eseményeket, de ellentmondásokba keveredtek - mondta.

Választ várt a kormánytól és a Magyar Nemzeti Bank vezetésétől arra: hogyan engedélyezhetett a pénzügyi felügyelet a Quaestornak évente 50 milliárd forintnyi kötvénykibocsátást, összesen 340 milliárd forintnyit az elmúlt öt évben, annak ellenére, hogy a társaság mérlegéből látszott, pilótajátékot játszanak.

Szerinte az MNB-nek mindezek miatt is be kell szállni a kártalanításba, "jobb, ha erre költ, és nem luxusingatlanokat vásárol offshore-cégektől" - fogalmazott.

Tóbiás: továbbra sem lehet tudni, mikor kártalanítják a Quaestor-ügyfeleket


Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint továbbra sem lehet tudni, mikor, ki, milyen feltételekkel fizeti ki a Quaestor-ügy károsultjainak jogos követeléseiket. [namelink name="Tóbiás József"] csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a pénzügyi felügyelet elégtelen működése miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) is részt kell vennie a kártalanításban.

Sok beszédnek, sok az alja - így értékelte a kormányszóvivői tájékoztatón a Quaestor-üggyel kapcsolatban elhangzottakat.

Hangsúlyozta, törvények kellenek, olyanok, amelyek biztosítják, hogy az emberek visszakaphassák a pénzüket, az MSZP be is nyújtott a héten egy ilyet az Országgyűlésnek. Ismertette: a javaslat biztosítja, hogy a pénzügyi vállalkozás zár alá vett vagyonából, továbbá a MNB pénzéből kártalanítva legyenek az ügyfelek. A jegybankkal kapcsolatban megjegyezte, a Matolcsy György vezette nemzeti bank tette lehetővé a Quaestornak a fiktív kötvények kibocsátását.

Magyarországon nem elvárások vannak, hanem törvények - reagált Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira, miszerint a kormánynak az a kérése: a Befektető-védelmi Alap száz százalékban kártalanítsa a hatmillió forintig a Quaestor-ügyfeleket. Tóbiás József felhívta a figyelmet arra, a törvény nem adja meg ma ezt a lehetőséget, az MSZP javaslata azonban biztosítaná.

Nem elvárjuk, hanem azt követeljük az emberek nevében, vegye napirendre és fogadja el az Országgyűlés a törvényjavaslatot, amely után lehet vitatkozni, mi volt előbb a tyúk vagy a tojás - fogalmazott.

A szocialista kormányok érintettségét firtató kérdésre közölte, "a brókerkormány" menekülni akar a valóság elől, és a múltban próbál kapaszkodókat találni. Ott nincs megoldás - tette hozzá. Ha Lázár János szerint visszaélések történhettek a Quaestornak adott MFB-hitel ügyében, akkor hivatalból feljelentés kellene tennie - közölte az MSZP elnöke, aki azt mondta, ha megnézhetik a dokumentumokat, akkor megteszik a feljelentést.

Tóbiás József jelezte, az MSZP és a demokratikus ellenzék pártjai április 11-én 17 órára a Batthyányi-örökmécseshez hívnak minden károsultat, illetve azokat, akik szolidárisak a Fidesz-kormány elmúlt években folytatott tevékenységének károsultjaival. A károsultak napja az ellenzéki pártok részéről a szolidaritás, a kiállás napja - hangoztatta.

Kitért arra, az is kiderült, hogy két minisztérium brókerkedni akart. Azzal kapcsolatban, hogy a Földművelésügyi Minisztérium 410 milliója "odalett", Tóbiás József azt mondta, a miniszterelnök valószínűleg majd megkérdezi a minisztert, vajon a kormányzati emlékeztetőben meghatározott időponthoz képest miért nem lépett gyorsabban.

Az MSZP elnöke szerint meg kellene kérdezni a minisztereket is, milyen késztetés alapján helyezték el a pénzeiket ezeknél a cégeknél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában