Ország-világ

2015.02.01. 03:31

Lázárnak és Szijjártónak is kevesebb a spórolt pénze

Varga Mihály 120 ezres festményt kapott, Gyurcsány 100 millióval gazdagabb, Áder Jánosnak pedig nincs autója. A vagyonnyilatkozatokból szemezgettünk.

A legfrissebb bevallások szerint [namelink name="Semjén Zsolt"] miniszterelnök-helyettes ingatlanvagyona nem változott, továbbra is két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja, értékesebb ingóságai között pedig antik bútorait említi. A politikusnak egymillió forintja van készpénzben.

Töltés, legelő, mocsár


[namelink name="Lázár János"] Miniszterelnökséget vezető miniszter ingatlanvagyona ugyanakkor több tétellel gyarapodott: amellett, hogy továbbra is felerészben tulajdonolja hódmezővásárhelyi házát, és megvan a 11 szántója, haszonélvezeti joga van még két szántó, két erdő, egy legelő, egy töltés és egy művelés alól kivett mocsár esetében.

A tavaly június 5-i keltezésű vagyonnyilatkozatához képest változás, hogy kötvényei értéke 46 millióról 34 millió forintra csökkent. Életbiztosításának összege és törzsrészvénye továbbra is ugyanannyi, 6,8 millió, illetve 6 millió forint.

Készpénzt ezúttal sem tüntetett fel a politikus, ahogyan pénzintézeti számlakövetelést sem, szemben a tavalyi kétmilliós tétellel.

Az adóssága ugyanakkor jelentősen emelkedett Lázár Jánosnak: banki tartozása 32,5 millióról 45 millió forintra, magánszemélyekkel szembeni tartozása pedig 27 millióról 36 millió forintra.

Földbérleti díjból, illetve díjelőlegből, valamint osztalékból származó időszakos jövedelme 6,5 millió forint volt.

Szijjártó a szüleinek tartozik

[namelink name="Szijjártó Péter"] külgazdasági és külügyminiszter tavaly többször is tett vagyonnyilatkozatot, legutóbb ősszel, tárcavezetői kinevezésekor. A politikusnak hat ingatlanban van tulajdona, egy győri és két dunakeszi házban - utóbbiak közül az egyiket, egy 334 négyzetméter lakóterű, medencés házat, tavaly vette -, valamint három balatonedericsi ingatlanban.

Értékpapírjainak névértéke továbbra is 105 ezer forint, biztosítási eszközalapokban lévő megtakarítása viszont jelentősen csökkent az utóbbi hónapokban, 7,2 millióról 2,8 millió forintra.

Pénzintézeti számlakövetelése is kevesebb - 2,7 millió forinttal - a tavaly szeptemberinél, most 1,2 millió forint.

A miniszternek megvan emellett a szüleivel szembeni 45 millió forintos tartozása.

120 ezres festmény


[namelink name="Varga Mihály"] nemzetgazdasági miniszter ingatlanvagyona - két II. kerületi ingatlan és karcagi telkek - nem változott. Államkötvénye a korábbinál 300 ezerrel több, 800 ezer forint értékű, készpénze pedig másfél millió forint van. Jelzáloghitele - 900 ezer forinttal - 7 millióra csökkent.

A tárcavezető azt is feltüntette nyilatkozatában, hogy tavaly decemberben kapott egy 120 ezer forint értékű festményt.

A fejlesztési minisztériumot vezető Seszták Miklós még mindig három kisvárdai ingatlanban tulajdonos, van egy XIII. kerületi lakása, egynek pedig - szintén e kerületben - felerészben haszonélvezője.

Pénzintézeti számlakövetelése - 15 millió forinttal - 181 millióra emelkedett, egyéb pénzkövetelése viszont - 3 millióval - 6 millió forintra csökkent, és készpénze is kevesebb lett 2 millióval, összesen 20 millió forint.

Magánszemélyek felé 3 millió forinttal kevesebbel, 6 millióval tartozik.

A tárcavezetőnek ügyvédi tevékenységből, illetve ügyvédi irodai osztalékból tavaly összesen csaknem 25 millió forint bevétele volt.

Örökölt államkötvény


[namelink name="Hende Csaba"] honvédelmi miniszter bevallásából kiderül, hogy már nincs meg neki a II. kerületi lakása, tulajdonosa lett ugyanakkor - a házastársi vagyonközösség megszüntetésével - egy velemi háznak. Emellett továbbra is megvan szombathelyi háza.

A tárcavezető tavaly 10,3 millió forint értékben örökölt államkötvényt. Bankban tartott pénze is több lett 6 millióval, összesen mintegy 20,5 millió forint.

Drága festmny, üdülő


[namelink name="Rogán Antal"], a Fidesz frakcióvezetője a tavaly év végi vagyoni állapotát bemutató nyilatkozatában II. kerületi társasházi lakásával összefüggésben ugyanazokat az adatokat tünteti fel, amelyeket tavaly márciusban kijavított 2014 januári beszámolójában. Ezek alapján az ingatlan 185 négyzetméteres, kizárólagos tulajdonosa pedig hivatalosan a fideszes politikus, noha - korábbi tájékoztatása alapján - a lakás felére úgy tekint, mint házastársa tulajdona. A politikus vagyonnyilatkozatában szerepel egy általa körülbelül 40 négyzetméteresre becsült, II. kerületi teremgarázs és tároló, amelyet 2010-ben vásárolt.

A Fidesz frakcióvezetője továbbra is magáénak tudhat egy balatonlellei üdülőt, valamint több szakonyfalui erdőt és más ingatlant, amelyeket mind örökléssel szerzett. Rogán Antal megtartotta tartós bérletben használt Audi A3 gépkocsiját, valamint a 2009-ben vásárolt Iványi-Grünwald-festményét és Bak Imre egy alkotását is. A frakcióvezető takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 4,3 millió forintról 3,5 millió forintra csökkent, banki tartozása ugyanakkor változatlanul 30 millió forint, magánszemélyekkel szembeni hátraléka pedig 16,8 millió forint maradt.

Telket venne Tóbiás

[namelink name="Tóbiás József"], az MSZP elnök-frakcióvezetőjének egy 2010-ben vásárolt, 165 négyzetméteres érdi családi ház fele szerepel elsőként a vagyonnyilatkozatában, azonban a politikus a dokumentum végén közli, hogy november 1-jén előszerződést kötöttek egy beépítetlen telekre, amelyet jelenlegi ingatlanjuk eladását követően tudnak majd megvenni.

Emellett a dokumentumból kiderül, hogy az ellenzéki politikus megtartotta 2008-ban örökölt, Tatran típusú motorját, ugyanakkor készpénzkerete két és fél millió forintról másfél millió forintra csökkent. Tavaly májushoz képest nem mérséklődött banki hiteltartozása, amely így továbbra is 10,5 millió forint, magánszemélyekkel szembeni tartozása azonban 300 ezer forinttal egymillió forintra apadt.

Továbbra sincs lakása Vonának

[namelink name="Vona Gábornak"], a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlanja, illetve értékes ingósága. Az ellenzéki politikus könyvkiadásból 190 ezer forinttal gyarapodott, takarékbetétben elhelyezett befektetése azonban egymillió forintról 800 ezer forintra csökkent.

Shiffer kevesebbel tartozik


[namelink name="Schiffer András"], az LMP frakcióvezetője változatlanul egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Az ellenzéki politikus megtakarítása 120 ezer forinttal 3 millió forintra csökkent, míg 200 ezer forintos banki tartozása megszűnt. Az LMP-s politikus vagyonnyilatkozatában jelzi, hogy szünetelteti ügyvédi tevékenységét, azonban 50 százalékos tulajdonosként évente adóköteles jövedelemre tesz szert ügyvédi irodájától, amelynek összegét nem tüntette fel.

Plusz 100 millió

[namelink name="Gyurcsány Ferenc"] DK-elnök, független képviselő tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén vásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Az utóbbira felvett jelzáloghitel összege változatlanul 67 millió forint. A politikus vagyonnyilatkozatában 1,5 millió forintos megtakarításról és az Altus Befektetési Zrt.-től származó 169 millió forintos tulajdonosi osztalékról számol be, ami 100 millió forinttal több a májusi adatnál.

Egymilliós államkötvény


Prémium államkötvényt vásárolt az elmúlt évben [namelink name="Áder János"] köztársasági elnök egymillió forint értékben – derül ki az államfő legfrissebb vagyonnyilatkozatából, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható.

A köztársasági elnök továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja.

Áder Jánosnak nincs saját autója.

Folyószámláján mintegy 1,5 millió forintot tart, 2,4 millió forintot pedig tartós befektetési értékpapír számlán – az összegek szinte megegyeznek a tavaly feltüntetett adatokkal.

Az államfő tavaly óta megvált 880 ezer forintnyi kamatozó kincstárjegyétől.

A köztársasági elnök csaknem 29 ezer eurós és 3300 dolláros megtakarítással is rendelkezik, az ING életbiztosításának értéke pedig tovább nőtt 107 ezer euróra, a tavalyi 95 ezerről.

Áder János a nyilatkozatban továbbra sem részletezi juttatásait, csupán arra tért ki, hogy abban a törvény szerint részesül. A kapott ajándékokról pedig azt írta: azokat a diplomáciai kapcsolattartás keretében kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában