Ország-világ

2019.04.15. 21:37

Leégett a Notre-Dame tetőszerkezete - Megtalálták a romok között az elveszettnek hitt ereklyetartót - fotók, videók

Macron kijelentette, öt éven belül újjáépítjük a székesegyházat. Kedd délutánig 600 millió eurót ajánlottak francia nagyvállalatok és tehetős családok a székesegyház újjáépítésére. Szeged, Székesfehérvár és Budapest is segítséget ajánlott.

23:08 - Az ereklyéket rejtő kakas sem semmisült meg

A Patrick Palem, a Périgueux melletti Marsac-sur-l'Isle-ben működő Socra cég tanácsadója korábban még arról számolt be, hogy a kakasformájú ereklyetartó elolvadt a tűzben.


A HVG viszont azt írja, hogy a huszártorony tetején lévő ereklyetartó rézkakast szerencsés módon - a törmelék között egészen jó állapotban - megtalálták, amely ezek szerint még elolvadás előtt lezuhant az összeomló huszártorony tetejéről.


Mint írják, Patrick Chauvet, a Notre-Dame plébánosa egy tévéműsorban meg is erősítette, hogy megtalálták a kakast, de elmondása szerint a benne lévő ereklyék eltűntek, azok nagyon kicsik voltak.


 

Incroyable! Un de nos adhérents du @GMHistoriques a retrouvé dans les décombres le coq du haut de la flèche de #NotreDame Son intuition était la bonne! Merci à nos bâtisseurs passionnés du patrimoine pour leur engagement: Le savoir-faire français est là. #ReconstruireNotreDame


22:30 - Megtalálták a romok között az elveszettnek hitt ereklyetartót

A trébelt (kalapáccsal hidegen domborított) rézből készült kakasban a székesegyház honlapja szerint Szent Dénes vértanúnak, Párizs első püspökének és Szent Genovévának, a francia főváros védőszentjének ereklyéje, valamint Krisztus töviskoszorújának egy darabja volt. Az ereklyék Párizst voltak hivatottak védelmezni.

Így oltották a Notre Dame lángjait a francia tűzoltók


A párizsi Notre-Dame székesegyház huszártornyát díszítő 16 szobor megmenekült a pusztulástól, mert egy héttel a hétfői tűzvész előtt restaurálásra egy délnyugat-franciaországi műhelybe szállították őket, de a torony tetején lévő kakasformájú ereklyetartó megolvadt a tűzben, mielőtt leszerelhették volna.


Az elveszettnek hitt ereklyetartót végül kedden megtalálták a romok között.    

 

A kakas sajnos elolvadt"

- mondta kedden Patrick Palem, a Périgueux melletti Marsac-sur-l'Isle-ben működő Socra cég tanácsadója.

Ezt a vállalatot bízták meg a 12 apostol és a négy evangélista 19. századi rézszobrának restaurálásával. A szobrokat csütörtökön csörlőzték helikopterbe a huszártoronyról.    


A kakast a tervek szerint júniusban szerelték volna le, hogy a műkincsek és műemlékek restaurálásával foglalkozó Socra műhelyeibe szállítsák.    


A trébelt (kalapáccsal hidegen domborított) rézből készült kakasban a székesegyház honlapja szerint Szent Dénes vértanúnak, Párizs első püspökének és Szent Genovévának, a francia főváros védőszentjének ereklyéje, valamint Krisztus töviskoszorújának egy darabja volt. Az ereklyék Párizst voltak hivatottak védelmezni.    


A 16 szobor restaurálását egyelőre elhalasztották, most nem ez az elsődleges feladat - mondta az AFP francia hírügynökségnek Patrick Palem, a Socra volt elnök-vezérigazgatója, aki 40 éve dolgozik a nemzeti örökség restaurálásán.    


"Az elsődleges feladat egy nagyobb munka, a Notre-Dame újjáépítése és felújítása, amely várhatóan 15-20 évig is eltarthat, és több száz millió euróba kerülhet" - vélte a szakember.    


A 16 szobrot eredetileg 2022-ben tervezték visszahelyezni a huszártoronyra. A szobrok a székesegyház hegyes huszártornyának helyreállításakor kerültek a helyükre, az Eugene Viollet-le-Duc által vezetett helyreállítás során (1859-1860), aki saját arcképét Szent Tamás szobrában örökítette meg. Az eredeti huszártorony 1250-ben épült, 1786 és 1792 között lebontották.

    

A Le Parisien című párizsi napilapnak a kulturális minisztérium egyik nevének elhallgatását kérő vezetőjére hivatkozó írása szerint kedden megtalálták a romok között az ereklyetartót.

 

Behorpadt, de valószínűleg restaurálható. Miután a talajba süllyedt, egyelőre nem tudták ellenőrizni, hogy benne vannak-e még az ereklyék"

- írta a lap.

21:30 - Macron: öt éven belül újjáépítjük a székesegyházat

Franciaország öt éven belül újjáépíti a párizsi Notre-Dame székesegyházat, amely még szebb lesz - mondta kedd este Emmanuel Macron elnök az Élysée-palotából a francia televízió által közvetített beszédében.


"Rajtunk múlik, hogy a katasztrófát lehetőséggé változtassuk, hogy összefogjunk, mélyen elgondolkodjunk és jobbak legyünk, mint eddig. Rajtunk múlik, hogy megtaláljuk a közös nemzeti programunkhoz vezető utat" - mondta Emmanuel Macron.       


Az elnök ismét tisztelgett a lángokkal tizenöt órán át küzdő tűzoltók előtt.

    

Macron már hétfőn bejelentette, hogy aláírásgyűjtést szervez a székesegyház újjáépítésének finanszírozására.

    

Párizs 2024-ben szervezi meg a nyári olimpiai játékokat.

    

Rövid beszédében az elnök közölte, hogy határozatlan időre elnapolja a jobb életkörülményekért hónapok óta tüntető sárgamellényesek mozgalmának hatására tervezett intézkedések bejelentését. "Most nem ennek van az ideje" - mondta.

    

Macron hétfőn a katasztrófa miatt már lemondta estére tervezett televíziós beszédét, akárcsak egy szerdára tervezett sajtótájékoztatót. A beszédben a Reuters brit hírügynökség értesülései szerint a középrégetek adójának csökkentését, a 2000 euró alatti nyugdíjaknak az inflációhoz viszonyított újraindexálását, az ENA elitképző felsőoktatási intézmény bezárását tervezte bejelenteni, de iskolák és kórházak bezárásáról nem esett volna szó elnöksége végéig.

    

A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.

    

Az épület vázszerkezetét és két harangtornyát sikerült megmenteni, bár vannak érzékeny pontok. A katedrálisban őrzött műkincsek java része szintén megmenekült.

    

Kedd délutánig 600 millió eurót ajánlottak francia nagyvállalatok és tehetős családok a székesegyház újjáépítésére.

    

Szeged, Székesfehérvár és Budapest is segítséget ajánlott.

    

A székesegyházban keletkezett tűz nagy visszhangot keltett világszerte. Együttérzését fejezte ki a francia népnek és a katolikus hívőknek többek között Ferenc pápa, az Európai Unió vezetői, Angela Merkel német kancellár, Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök.


20:30 - A katedrális újra régi fényében fog ragyogni angol építészek szerint

A párizsi Notre-Dame katedrális újra régi fényében fog ragyogni - vélték a Windsor-kastély újjáépítői.


Az építészek, akik a világ legnagyobb, ma is lakott kastélyát, a windsorit ért tűzvész után a helyreállítást végezték, azt üzenik Franciaországnak: a Notre-Dame talán előbb fog a régi fényében tündökölni a hétfői pusztító tűzvész után, mint a gyászoló párizsiak várnák.

    

A II. Erzsébet brit uralkodó lakhelyét sújtó 1992-es tűz után ki merik mondani, a gótikus katedrálisépítés ékköve megmenthető - közölték.

    

A windsori munkálatokat vezető Donald Insall Associates most a londoni Westminster-palota renoválásán dolgozik.

    

Biztosíthatom a franciákat, hogy a Notre-Dame újjáépíthető, készen állunk, hogy segítsünk"

- mondta Francis Maude, az iroda egyik építésze, aki Varsó második világháború utáni helyreállítására és a lebombázott drezdai Frauenkirche német újraegyesítés utáni helyreállítására hivatkozott.

    

Az angol történelem sokszor véres évszázadait túlélő Windsor-kastély 1992-es tűzvésze Viktória királynő kápolnájából indult, egy lámpától gyúlhatott meg egy függöny november 20-án.

    

A helyreállítás azonnal elkezdődött és öt évvel később, 1997. november 20-ára, Erzsébet és Fülöp herceg aranylakodalmára véget is ért. Mintegy 37 millió fontba (13,7 milliárd forint) került.

    

A kezdeti fázisban az a legnagyobb kérdés, hogy a megmaradt szerkezetből mennyi erősíthető és tartható meg, és mekkora részt kell lebontani és újjáépíteni" - mondta Maude.

    

A szintén a Windsor-kastély helyreállításán dolgozó Giles Downes, a Stratford's Building Crafts College elnöke szerint Franciaországban könnyebb lehet a régi épületek restaurálásához értő mestereket találni az országban a középkor óta működő, szakemberek ezreit tömörítő Compagnons du Tour szervezet segítségével.

    

"Építőanyag is található. Feltételezem, a tető tölgyfából épült, tölgy pedig sok van, magas, egyenes törzsű, kocsánytalan tölgy is, amelyre szükség lesz. Észak-Európában több tölgyet ültetnek, mint amennyit felhasználnak" - magyarázta.

    

"A Notre-Dame a nyugati építészet egyik drágaköve, óriási veszteség ért bennünket" - tette hozzá Maude.


 

Így néz ki belülről a tűzvész után a párizsi Notre Dame-székesegyház

 

19:10 - A tető szobrait sikerült megmenteni, de a huszártorony ereklyetartó rézkakasa odaveszett

A párizsi Notre-Dame székesegyház huszártornyát díszítő 16 szobor megmenekült a pusztulástól, mert egy héttel a hétfői tűzvész előtt restaurálásra egy délnyugat-franciaországi műhelybe szállították őket, de a torony tetején lévő kakasformájú ereklyetartó megolvadt a tűzben, mielőtt leszerelhették volna.


"A kakas sajnos elolvadt" - mondta kedden Patrick Palem, a Périgueux melletti Marsac-sur-l'Isle-ben működő Socra cég tanácsadója.

Ezt a vállalatot bízták meg a 12 apostol és a négy evangélista 19. századi rézszobrának restaurálásával. A szobrokat csütörtökön csörlőzték helikopterbe a huszártoronyról.

    

A kakast a tervek szerint júniusban szerelték volna le, hogy a műkincsek és műemlékek restaurálásával foglalkozó Socra műhelyeibe szállítsák.

    

A trébelt (kalapáccsal hidegen domborított) rézből készült kakasban a székesegyház honlapja szerint Szent Dénes vértanúnak, Párizs első püspökének és Szent Genovévának, a francia főváros védőszentjének ereklyéje, valamint Krisztus töviskoszorújának egy darabja volt. Az ereklyék Párizst voltak hivatottak védelmezni.

    

A 16 szobor restaurálását egyelőre elhalasztották, most nem ez az elsődleges feladat - mondta az AFP francia hírügynökségnek Patrick Palem, a Socra volt elnök-vezérigazgatója, aki 40 éve dolgozik a nemzeti örökség restaurálásán.

    

"Az elsődleges feladat egy nagyobb munka, a Notre-Dame újjáépítése és felújítása, amely várhatóan 15-20 évig is eltarthat, és több száz millió euróba kerülhet" - vélte a szakember.

    

A 16 szobrot eredetileg 2022-ben tervezték visszahelyezni a huszártoronyra. A szobrok a székesegyház hegyes huszártornyának helyreállításakor kerültek a helyükre, az Eugene Viollet-le-Duc által vezetett helyreállítás során (1859-1860), aki saját arcképét Szent Tamás szobrában örökítette meg. Az eredeti huszártorony 1250-ben épült, 1786 és 1792 között lebontották.

 

Évtizedekig is eltarthat az újjáépítés a kölni dóm főépítésze szerint

Peter Füssenich, a német gótikus katedrális rekonstrukciós munkálatait vezető szakember kedden az RTL csatornának nyilatkozott.

    

"Azon spekulálni most, hogy mennyi ideig tartana az újjáépítés és mennyi pénzt emésztene fel: mintha üveggömbbe tekintenénk. Évekbe, talán évtizedekbe is kerülhet, amíg a borzalmas tűzvész okozta utolsó sérülést is maradéktalanul kijavítják" - mondta.

    

A kölni dóm a második világháború alatt súlyos károkat szenvedett, kijavításuk több mint 70 éve zajlik.

    

Az építész "európai méretű tragédiának" nevezte a hétfő esti tüzet, mivel a kontinens számos templomának és katedrálisának építőit ihlették francia épületek.

    

A dpa hírügynökségnek elmondta, hogy a tüzet követő napok döntőek lehetnek. A leégett tetőszerkezet alatti kő fedélboltozat az oltáshoz használt víztől teljesen átázhatott, a boltozat súlya így többszörösére növekedhetett.

    

"Várni kell néhány napot, hogy lássuk, kitart-e a boltozat a túlsúly ellenére is" - magyarázta.

    

"Amikor a Notre-Dame utolsó kövét a helyére illesztették, akkor tették le a kölni dóm alapkövét. Mindannyian érintettek vagyunk ebből a szempontból" - fogalmazott.

    

A kölni dóm tetőszerkezetének fagerendáit vasra cserélték a 19. században, ami azt jelenti, hogy egy tűzvész kisebb pusztítást végezhetne - tette hozzá Füssenich.

17:31 - A székesegyház nagy festményeit a Louvre-ban restaurálják

A Notre-Dame-székesegyházban hétfőn kitört tűz nyomán megrongálódott nagyalakú festményeket a Louvre múzeumba szállítják restaurálás céljából - jelentette be Franck Riester kulturális miniszter.


"A párizsi Notre-Dame nagyalakú festményei nem a tűz, inkább a füst miatt károsodtak" - mondta a miniszter a székesegyház előtt tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy a képeket pénteken szállítják biztonságosan a Louvre raktáraiba, ahol kiszárítják és restaurálják őket.

    

A miniszter szerint az épület 13. században készült és többször restaurált, 13 méter átmérőjű nagy rózsaablakai nem szenvedtek katasztrofális károkat.

    

A Franciaország műemlékeiért felelős építészeti hivatalt mozgósították az épület egésze biztonságának szavatolása érdekében. Vannak elővigyázatosságot igénylő pontok, közöttük az északi kereszthajó oromzata - tette hozzá Franck Riester.

    

A boltív elvileg kitart. Nagy óvatosságra van szükség. Három nagy lyuk keletkezett. Az építészek most állapítják meg a párizsi tűzoltósággal közösen, hogy milyen intézkedésekre van szükség a veszélyeztetett részek megóvásához"

- mondta a miniszter.

    

Riester közölte, hogy a műkincseket - közöttük az ereklyéket, így a töviskoronát és IX. (Szent) Lajos 13. századi ingét - elsőként mentették ki az épületből.

    

A székesegyházban, amelyet az 1789-es forradalom és az 1831-es felkelések idején többször is kifosztottak, számos ereklyét őriznek. Ezek között van a 21 centiméter átmérőjű töviskorona, amellyel Jézust a hagyomány szerint a keresztre feszítés előtt megkoronázták. Az ereklyét, amelyet Szent Lajos király vásárolt meg, sikerült megmenteni, csakúgy, mint az uralkodó ingét.

   

A keresztúttal kapcsolatos két további ereklyét is őriznek a székesegyház kincstárában: a kereszt egy darabját és egy körmöt. Három kápolnát viszont elemésztettek a lángok, amikor a huszártorony összeomlott: ezekben a töviskorona egy másolatát, Szent Dénes vértanú, Párizs első püspöke és Szent Genovéva, a francia főváros védőszentje egy-egy ereklyéjét őrizték - írta az APA osztrák hírügynökség.

    

A székesegyház 8000 sípos nagy orgonája, amelyet még a 15. században kezdtek építeni, és a 18. században nyerte el jelenlegi méreteit, feltehetően nagyobb kár nélkül élte túl a katasztrófát.

    

Az épület szerkezetét és a két harangtornyot órákon át tartó küzdelem után a tűzoltóknak sikerült megmenteni. A déli toronyban található a 23 tonnás nagyharang, amelyet hagyományosan katolikus ünnepeken és rendkívüli események alkalmával kongatnak meg. A harang több mint 300 éve kapta a Napkirálytól, XIV. Lajostól az Emmanuel nevet.

    

Laurent Nunez belügyi államtitkár kedden megerősítette, hogy az épületszerkezet "jól tart", bár találtak sérülékeny pontokat, egyebek mellett a boltíveknél, ezért az öt szomszédos lakóépületet ki kellett üríteni.

    

A Notre-Dame-on belüli biztosítási munkálatok körülbelül 48 órán át tartanak, ezután léphetnek a tűzoltók a kulturális minisztérium szakértőivel az épületbe a műalkotások eltávolítására, amelyek nagy része nem rongálódott meg - közölte az államtitkár.


16:21 - Orbán Viktor együttérzéséről és támogatásáról biztosította a francia államfőt és a francia püspöki kar elnökét

A magyar emberek nevében együttérzését és támogatását fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek és Éric de Moulins-Beaufort reimsi érseknek, a Francia Püspöki Kar elnökének a párizsi Notre-Dame-székesegyházat ért tragikus tűzeset kapcsán - tájékoztatta az MTI-t kedden Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.


A két vezetőhöz eljuttatott leveleiben a magyar miniszterelnök kifejtette: a Notre-Dame-székesegyház szimbólum minden keresztény ember számára, amely nem csupán Jézus Krisztus édesanyjának szentségét, de több száz éves történelmével hitünk közös menedékét is jelenti. Hálával és elismeréssel adózunk a párizsi tűzoltók hősies küzdelme előtt, mellyel sikerült megfékezniük a tomboló lángokat, megmentve az európai kereszténység egyik jelképét a teljes pusztulástól - fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök sok erőt kívánt , Isten áldását kérte a székesegyház újjáépítéséhez és régi dicsőségének helyreállításához - ismertette a levelek tartalmát Havasi Bertalan.


15:30 - Budapest is hozzájárul a párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítéséhez.

Tarlós István főpolgármester levele Anne Hidalgóhoz, Párizs főpolgármesteréhez


Anne Hidalgo asszony

Párizs főpolgármestere

    

Tisztelt Főpolgármester Asszony!

Kedves Kolléga!

    

Mély megrendüléssel értesültem a párizsi Notre Dame székesegyházban pusztító tűzvészről. Budapest polgárai és a Fővárosi Önkormányzat nevében szeretném kifejezni együttérzésünket.

    

A Notre Dame mindannyiunknak fontos szimbólum, az egyetemes keresztény hit és kultúra egy fontos darabja. Az egyik legszentebb keresztény ünnep, a Húsvét, a Feltámadás ünnepének közeledtével még fontosabb üzenete van az összefogásnak és összetartásnak. Ezért Budapest Főváros mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehetőségeihez mérten támogassa a Notre Dame felújítását. Hiszünk abban, hogy összefogással és elkötelezettséggel Párizs városa és a polgárok együtt, erkölcsi erővel felülemelkednek a katasztrófán, és újjáépítik a székesegyházat.

    

Még egyszer szeretném kifejezni együttérzésemet és támogatásomat, ezúton kívánok Párizs népének és vezetésének sok erőt és kitartást a város főtemplomának újjáépítéséhez.


Budapest, 2019. április 16.


Tisztelettel

Tarlós István

    

Kiadó: Főpolgármesteri Hivatal

Tarlós István főpolgármester kedden írt Anne Hidalgo párizsi főpolgármesternek levelet, amelyet az MTI-hez is eljuttattak. Ebben a budapesti polgárok és a fővárosi önkormányzat nevében együttérzését fejezte ki a székesegyházban pusztított tűzvész miatt.

    

A Notre-Dame mindannyiunknak fontos szimbólum, az egyetemes keresztény hit és kultúra egy fontos darabja. Az egyik legszentebb keresztény ünnep, a Húsvét, a Feltámadás ünnepének közeledtével még fontosabb üzenete van az összefogásnak és összetartásnak." Ezért Budapest mindent megtesz annak érdekében, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a Notre-Dame felújítását

- írta Tarlós István.

    

Hozzátette: "hiszünk abban", hogy összefogással és elkötelezettséggel Párizs városa és a polgárok együtt, erkölcsi erővel felülemelkednek a katasztrófán és újjáépítik a székesegyházat.

    

Az MTI megkeresésére, hogy mekkora összeggel támogatja Budapest az újjáépítést, a főpolgármester azt mondta: a pénzösszeg nagyságáról azért nem kíván nagy nyilvánosság előtt beszélni, mert a templomban a misén sem lobogtatja meg, hogy mennyit dob a perselybe. Ez nem politikai reklám, nem politikai akció, ez sokkal inkább "spirituális és azt is meghaladó" kérdés számára - közölte.

    

Rámutatott: a főpolgármesternek joga van rendkívüli esetekben bizonyos határig pénzösszegekről dönteni. Ez "egy értelmezhető összeg", de nem kíván reklámot csinálni belőle - mondta Tarlós István.

    

A Notre-Dame gótikus székesegyházban, a francia főváros egyik jelképében hétfőn, kora este keletkezett tűz. A lángok a világhírű épület felső részében pusztítottak, összeomlott a felújítás alatt álló katedrális kúp alakú tornya, a huszártorony, és odaveszett a teljes tetőszerkezet.

Muszlim vezetők anyagi hozzájárulásra szólították fel a franciaországi muszlim közösséget

Együttérzésük kifejezésére és a Notre-Dame-székesegyház újjáépítését segítő pénzügyi hozzájárulásra szólította fel a franciaországi muszlimokat a Muzulmán Vallás Francia Tanácsa (CFCM) és a lyoni mecset vezetője kedden.


A CFCM közleményében mélységes szomorúságának adott hangot, és testvéri együttérzéséről biztosította a keresztényeket egy nappal azután, hogy lángra kapott a Notre-Dame.

    

A katedrális "a kereszténység jelképe, a katolikus vallás szent helye, Párizs ékköve, Franciaország történelmének szíve és a világörökség része" - emlékeztetett a tanács.

    

A tragédiát követően a nemzetközi közösség együttérzéséről tett tanúbizonyságot, és számtalan ember ajánlotta fel hozzájárulását a székesegyház újjáépítéséhez.

    

A Rhone Mecsetjeinek Tanácsát vezető Kamel Kabtane hangsúlyozta, hogy a térség muszlimjait megrendítette a szerencsétlenség.

    

"A párizsi Notre-Dame több mint vallási központ, országunk lelke" - mutatott rá. "Ez az a hely, ahol a franciák összegyűltek, hogy megünnepeljék történelmük legboldogabb pillanatait" - tette hozzá. 

    

Ahmed at-Tajjeb, az egyiptomi al-Azhar egyetem és mecset nagyimámja is mély szomorúságának adott hangot.

    

"Együtt érzünk franciaországi testvéreinkkel" - állt az al-Azhar hivatalos közleményében.

    

Hétfő este őszinte sajnálatát fejezte ki a tűzvész miatt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök is, aki mikroblog-bejegyzésében a Notre-Dame-ot az emberiség egyetemes kulturális öröksége részének nevezte.

    

A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, hétfő kora este csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, a Cité-szigeten található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.


Korábban írtuk:

Szijjártó: Magyarország kész segíteni az újjáépítésben

Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten újságíróknak.


Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte, az anyagi segítségnyújtás mellett a kormány koordinációs feladatokat is vállalhat, amennyiben magyar szakemberekre volna szükség a hétfő este leégett párizsi katedrális megmentéséhez.

A párizsi Notre Dame székesegyház a pusztító tűz után. Fotó: MTI (galéria)

A miniszter szolidaritását fejezte ki Franciaországgal és a francia katolikus közösséggel, a tűzvészt pedig minden európai ember közös tragédiájának nevezte.


Magyarország - mint fogalmazott - nem tesz különbséget a világ keresztényei között, támogatja őket üldöztetés vagy természeti csapás esetén egyaránt, miként nemrég a templomokat romba döntő mexikói földrengés után is

fölajánlotta a segítségét.

 

Szakértő: nincsenek megfelelő méretű fák Franciaországban a födém újjáépítéséhez

Nincsenek már olyan nagy fák Franciaországban, amelyeket fel lehetne használni a Notre-Dame leégett födémszerkezetének újjáépítéséhez - mondta el egy francia örökségvédelmi szakértő.


Bertrand de Feydeau, a Fondation du Patrimoine örökségvédelmi csoport alelnöke a France Info rádiónak kedden elmondta, hogy Párizs főszékesegyházának födémszerkezetét több mint 800 éve az ország területén lévő ősi erdőkből érkezett fákból építették.


Véleménye szerint a székesegyház tetőszerkezetét nem lehet pontosan ugyanolyanra felépíteni, mint amilyen a tűz előtt volt, mivel "jelenleg területünkön nincsenek akkora méretű fák, amekkorákat a 13. században kivágtak hozzá". Új technológiákat kell felhasználni a födémszerkezet újjáépítéséhez - tette hozzá.


A gótikus székesegyházban hétfőn a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A tüzet kedd reggelre sikerült megfékezni. A nyolcszáz éves tölgyfagerendák teljesen a tűz martalékává váltak. A tűzoltók közölték, hogy a harangtornyokat és a székesegyház számos műkincsét megmentették.

A párizsi Notre Dame székesegyház a pusztító tűz után. Fotó: MTI (galéria)

A tető faszerkezetéhez szükséges mintegy 13 ezer fát a feljegyzések szerint 1160 körül vágták ki, 21 hektárnyi erdőt felhasználtak hozzá, a fák többsége a 800-900-as évektől nőtt.


A boltíves kőmennyezet a katedrálisnak egy nyitott érzést adott és nagyon jó akusztikát biztosított, de azért is építették, hogy tűzbiztossá tegye, megvédje a székesegyház belsejét egy olyan esettől, ami hétfőn történt, az égő fa tetőszerkezet összeomlásától.


A Notre-Dame födémszerkezete az egyik legősibb ilyen építmény volt a francia fővárosban. Az eredeti az 1160-1170-es években épült és ugyan 1220-ban átépítették, de felhasználták az eredeti szerkezet számos elemét a mintegy 100 méter hosszú, 40 méteres kereszthajós, 10 méter magas tetőszerkezethez.


Emmanuel Macron francia köztársasági elnök már hétfő este ígéretet tett arra, hogy újjáépítik a székesegyházat. "A Notre-Dame a történelmünk, az irodalmunk, a szellemünk része, nagy eseményeink, járványaink, háborúink, felszabadulásaink színhelye, életünk epicentruma" - fogalmazott. Közölte, hogy adománygyűjtést kezdeményeznek Franciaországban és külföldön, kérte a világ "legnagyobb tehetségeinek" segítségét is.

 

Az ünnepelt, de időnként elhanyagolt székesegyház


A heves tűzvészben hétfőn megrongálódott Notre-Dame székesegyházat a francia történelem során hol ünnepelték, hol viszont mellőzték és elhanyagolták - mondta az AFP francia hírügynökségnek Claude Gauvard történész, a középkor ismert szakértője, aki könyvet írt a gótika e remekművéről.


Arra a kérdésre, mit képvisel a párizsi Notre-Dame Franciaország történelmében, a történész kifejtette: "Ez Párizs egyik jelképe, a béke, az egység és az egyetértés jelképe, amelyben évszázadok óta hálaadó miséket mutattak be, és amely különleges helyen áll, a város szívében. A székesegyház előtti téren van a nullás kilométerkő."


"Számomra ez talán az egyik legkiegyensúlyozottabb székesegyház, amely egyfelől az őt alkotó művészek és mesterek munkáját jelképezi, ugyanakkor az évek során volt, hogy nagyon szerették, de olyan is, hogy elhanyagolták", mellőzték - mondta.


"A Notre-Dame-ot az évente milliószámra látogató franciák és a külföldiek nagyok szeretik, de bizonyos vagyok benne, hogy anélkül járnak ki-be rajta, hogy értenék, mit jelent számunkra valójában" - fejtette ki Gauvard asszony.


Az épületen a reneszánsz idején és a 18. században számos csonkítást hajtottak végre, nem haboztak a timpanonba kaput vágni, hogy beférjen a királyi baldachin. A 19. században Prosper Mérimée és Victor Hugo íróknak, illetve Eugene Viollet-le-Duc és Jean-Baptiste Lassus építészeknek köszönhetően nyerte vissza eredeti gótikus formáját.


A történész szerint nem tettek elég erőfeszítést a székesegyház karbantartására sem. Úgy vélte, hogy jelenleg folyó munkáknak éppen idejük volt már, sőt el is késtek kissé velük. Elmondta, hogy a tatarozás előtt fent járt a huszártorony tövénél, ahol egy háló tartotta a lehulló köveket, hogy ne zuhanjanak alá.


A székesegyház helyreállításával kapcsolatban Claude Gauvard megjegyezte, hogy a ledőlt huszártorony helyreállítása nem lesz nehéz feladat, hála Viollet-le-Duc terveinek, aki nélkül a katedrális már nem állna. Ő állította helyre a - francia forradalomtól függetlenül - 1792-ben ledőlt huszártornyot.


Megsemmisült azonban az "erdő", a tetőzetet tartó hatalmas faszerkezet.


A Notre-Dame problémája, hogy egyszerre több szervezetnek van felette joghatósága: az érsekségnek, a párizsi városházának és a műemlékvédelmi hivatalnak. Így sokkal nehezebb a karbantartása is - emelte ki Gauvard.


"Remélem, hogy lesz országos és nemzetközi adománygyűjtés a munkálatok finanszírozására, mert ez nagyon sokba fog kerülni" - hangsúlyozta.

 

Baleset miatt indított nyomozást a párizsi ügyészség

A párizsi ügyészség baleset miatt indított nyomozást a Notre-Dame katedrálisban pusztító tűz ügyében, a tűzoltók pedig kedd reggel bejelentették, hogy teljesen megfékezték a lángokat. Emmanuel Macron francia elnök határozatlan időre felfüggesztette európai parlamenti választási kampányát.


Ötven nyomozó vizsgálja, hogy miért kapott lángra a Notre-Dame székesegyház, és egyelőre semmi jele sincs szándékos gyújtogatásnak - mondta el Rémy Heitz párizsi államügyész kedden, az üszkös katedrális előtt tartott sajtótájékoztatóján.


"Abból indulunk ki, hogy baleset történt" - tette hozzá, rámutatva, hogy hosszú és összetett nyomozás elé néznek.


Médiaértesülések szerint a hétfőn keletkezett tüzet a tetőszerkezeten zajló építési munkálatok is kiválthatták.


Heitz beszámolt róla, hogy öt vállalat munkásai és alkalmazottai dolgoztak a helyszínen, és elkezdték annak a tizenöt embernek a kihallgatását, akik előző nap jelen voltak az építkezésen.


Laurent Nunez francia belügyi államtitkár a BFM francia tévécsatornának elmondta: a következő napok legnagyobb kérdése, hogy mennyire tart ki az épület szerkezete. A helyzetről szakértők és építészek tanácskoznak, a tűzoltók az ő javaslataik alapján folytatják tovább munkájukat.


Patrick Chauvet, a katedrális igazgatója elmondta, hogy a lángok nem érték el a katedrális kincstárát, és az egyik legfontosabb ereklyét, Jézus Krisztus töviskoronáját is sikerült kimenteni az égő épületből. Franck Riester francia kulturális miniszter szerint a relikviákat a párizsi városházán helyezték el.


Chauvet szerint minden tűzvédelmi óvintézkedést megtettek, volt egy alkalmazott, aki naponta háromszor ellenőrizte a tetőszerkezetet a tűz elkerülése érdekében.


"Úgy gondolom, hogy nem tehettünk volna többet" - nyilatkozott az igazgató a tévének. "Természetesen mindig adódhatnak esetek, amelyeket nem láthatunk előre. Meg kell vizsgálni, mi történt" - tette hozzá.


A francia főváros tűzoltóságának szóvivője, Gabriel Plus kora reggel még azt mondta, mintegy száz tűzoltó továbbra is bevetésben van, küzdenek azért, hogy a lángok ne csapjanak fel újra. Később már arról számoltak be, hogy teljesen eloltották a tüzet.


A hivatalos közlések szerint három ember sérült meg könnyebben a tűzben, két rendőr és egy tűzoltó.


A lángokkal folytatott küzdelemben sikerült megmenteni a legjelentősebb műkincseket is.


Több vagyonos francia család ígért támogatást a székesegyház újjáépítésére. A Pinault család 100 millió eurós (32 milliárd forintos), míg Bernard Arnault francia üzletember 200 millió eurós (64 milliárd forintos) adománnyal járul hozzá a munkálatokhoz. A katedrális újjáépítésére az Egyesült Államokban is gyűjtést kezdtek. A GoFundMe adománygyűjtő oldalon több mint 50 kezdeményezést indítottak ezzel a céllal hétfőn.


Eközben Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter együttérzését fejezte ki a franciákkal, és hangsúlyozta: elszomorította a katasztrófa.

A párizsi Notre Dame székesegyház a pusztító tűz után. Fotó: MTI (galéria)

Ferenc pápa is kifejezte szolidaritását a franciákkal, és rámutatott: "lehetetlen figyelmen kívül hagyni a szent építmény hatalmas jelentőségét, amely a spiritualitás, a kultúra és az egyház erejét jelképezi immár több mint nyolc évszázada".


Gérard Depardieu francia színész azt mondta: a leégett Notre-Dame iszonyú seb az egész városnak. Depardieu jelezte, hogy mielőbb visszatér Párizsba.


A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.

 

Gyűjtést indít a Mazsihisz az újjáépítésre


Gyűjtést indít a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a tűz által súlyosan megrongált Notre-Dame székesegyház újjáépítésére. A szövetség a gyűjtéshez ezer eurót ajánl fel a magyar zsidóság nevében.


Heisler András, a Mazsihisz elnöke a szövetség honlapján kedden azt írta, a Zsidó Világkongresszus alelnökeként javaslatot tett Ronald S. Lauder, a kongresszus elnökének arra, hogy a világ zsidósága nyújtson segítséget a helyreállításhoz.


A közleményben együttérzését is kifejezte a katolikus közösséggel és a francia nemzettel. Szerinte "nincs olyan hívő ember a világon, akinek ne marna szívébe a pusztulás."


Úgy fogalmazott, az egymás iránt érzett felelősség arra ösztökéli a szervezetet, hogy a szavakon túl szimbolikus adománnyal is segítsék a Notre-Dame újjáépítését.

 

Lengyelország segíteni akar a székesegyház újjáépítésében


Lengyelország segíteni akar a hétfői tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame újjáépítésében - így nyilatkozott több lengyel politikai vezető, köztük Andrzej Duda elnök, aki szerint a párizsi székesegyház felújítása Európa újjászületésének jelképévé válhat.


Andrzej Duda keddre virradóra azt írta Twitter-oldalán: a lengyelek jelentkeznek az államfői hivatalnál, és jelzik, hogy készek adományt adni a székesegyház felújítására. Duda meggyőződése szerint a felújítás "Európa újjáépítésének jelképévé válhat, ennek valódi, történelmi, zsidó-keresztény alapjain".


Egy korábbi bejegyzésben Duda "a hívők tragédiájának, a világkultúra és művészet katasztrófájának" nevezte a tűzvészt.


Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfő éjjel a Twitteren azt írta: a lángokban álló Notre-Dame "a katolikus egyház és az európai történelem nagy drámája". Azt javasolta, hogy a székesegyházat "Európaiak lévén, mindnyájan összefogva újítsuk fel".


Beata Szydlo kormányfőhelyettes, korábbi lengyel miniszterelnök kedd reggel a TVN24 kereskedelmi hírtévének elmondta: a lengyel kormány és a lengyelek részt kívánnak venni a székesegyház felújításában, amelyet Emmanuel Macron francia elnök hétfő este bejelentett. "Most a francia elnök jelzésére várunk" - fűzte hozzá.


Piotr Glinski kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter kedden a TVP Info közszolgálati hírtelevíziónak elmondta: a felújítás biztosan hosszú folyamat lesz. "Minden szerencsétlenségből valamilyen reményt lehet kihozni (...) Amennyiben a francia hatóságok megfelelő komolysággal állnak hozzá, mégpedig szerintem így lesz, mindez jót fog tenni a francia identitásnak is" - jelentette ki Glinski.


Szerinte Varsó kész segíteni Franciaországnak a felújításban, többek között műkincs-restaurátorokat küldhet Párizsba.


Glinski felidézte: a Notre-Dame-ban tavaly decemberben felavatták a czestochowai szűzanya kápolnáját, a Fekete Madonna lengyelországi csodaképének másolatával, valamint Szent II. János Pál pápa ereklyéivel. Ezeket a lengyel államfői hivatal értesülése szerint kimenekítették a lángoló épületből.


A lengyel sajtó úgy tudja: a székesegyházban több lengyel kegytárgyat is őriztek, a legrégebbi közülük Jézus Keresztfájának ereklyéje, amelyet a középkortól kezdve a lengyel királyok koronázásakor használtak. Az ereklyét a Kincstárban őrizték, amelyet értesülések szerint a tűzvész nem ért el.


Putyin orosz restaurátorok segítségét ajánlotta fel Macronnak a helyreállításhoz


A legjobb orosz restaurátor szakemberek segítségét ajánlotta fel a tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház helyreállításához Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.


A Macronhoz intézett táviratában Putyin egyúttal együttérzését fejezte ki a francia államfőnek és népnek a történtek miatt.


"A Notre-Dame Franciaország történelmi jelképe, az európai és a világkultúra felbecsülhetetlen kincse, az egyik legfontosabb keresztény szentély. Az ezen az éjjel Párizsban történt tragédia a fádalom visszhangját keltette az oroszok szívében" - hangzott az üzenet.


Az orosz elnök kifejezte reményét, hogy a székesegyházat sikerül majd helyreállítani, és felajánlotta, hogy ennek érdekében Franciaországba küldje a legjobb orosz szakembereket, akik gazdag tapasztalatra tettek szert a világ kulturális örökségéhez tartozó emlékművek, beleértve a középkori építészet alkotásainak helyreállításában.


Az orosz kulturális minisztérium felajánlotta az ország múzeumainak és minden olyan polgárnak, aki nem közömbös a történtek iránt, hogy gyűjtést indít a Notre-Dame restaurálására.


"Genetikailag belénk van kódolva, hogy segítsünk, hogy a segítségére siessünk mindenkinek, akit baj ért. Ma Franciaországot érte baj, ez súlyos tragédia, és az lenne a helyes, ha megadnánk a segítséget, amit lehet ennek az egyedülálló templomnak a helyreállításához" - nyilatkozott az Interfax hírügynökségnek Vlagyiszlav Kononov, az orosz kultusztárca múzeumi osztályának vezetője.


A Puskin nevét is viselő moszkvai Állami Képzőművészeti Múzeum kedden a Facebookon szolidaritását fejezte Franciaországgal a Notre-Dame, "a világcivilizáció egyik fő emlékművének" leégése miatt. Az intézmény igazgatója, Marina Losak a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a székesegyház helyreállítása az egész emberiség számára fontos.


Donald Tusk segítségre szólította fel az Európai Unió tagállamait


Az Európai Unió mindegyik tagországának részt kellene venni az előző napi tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésében - szólított fel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden.


"Tudom, hogy Franciaország egyedül is képes a rekonstrukcióra, de itt többről van szó, mint csupán anyagi segítségről. A katedrálisban keletkezett tűz ismételten rávilágított, hogy a szerződéseknél fontosabb és mélyebb kötelékek fűznek össze bennünket. Tisztábban látjuk, hogy mennyit veszíthetünk, és tudjuk, hogy együtt akarjuk megvédeni mindazt, ami Európát alkotja" - jelentette ki Tusk az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.


Antonio Tajani, az EP elnöke felkérte a képviselőket, hogy szolidaritásuk jeleként adakozzanak az újjáépítésre, és arról számolt be, hogy gyűjtőládákat helyeztek ki ebből a célból az ülésterem bejáratánál.


A világhírű gótikus székesegyházban hétfőn a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A tűzoltóknak az éjszakai órákra sikerült megfékezniük a lángokat, így megmenekült az épület szerkezete és a két harangtorony.


Kedd - Kigyulladt a székesegyház, de sikerült megmenteni a szerkezetét

Kigyulladt és órákon át égett a francia főváros, Párizs egyik jelképe, a Notre Dame székesegyház hétfő este, a nagyhét első napján, a tűz következtében összeomlott az épület huszártornya és odaveszett teljes tetőszerkezete.

A párizsi Notre Dame székesegyház a pusztító tűz után. Fotó: MTI (galéria)

A lángokat csak több órás erőfeszítéssel tudták megfékezni, egyes részeken eloltani kedd hajnalra. A tűzoltóság tájékoztatása szerint sikerült megmenteni a 850 éves gótikus épület kőből készült szerkezetét és tornyait a teljes pusztulástól. André Finot, a Notre Dame székesegyház szóvivője elmondta, hogy a kegytárgyak egyelőre biztonságban vannak a sekrestyében lévő Kincstárban.

 


Az ANSA olasz hírügynökség szerint a megmenekült relikviák között van Szent Lajos király tunikája és Krisztus töviskoronája is, amelyet a hagyomány szerint Szent (IX.) Lajos gyűjtött be a Szentföldről. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. Az első hírek szerint a lángok a restaurálási munkálatokhoz felállított állványzaton, a tetőszerkezetnél keletkeztek, és onnan terjedtek tovább. A rendőrség balesetként kezeli a tűzesetet. Egy tűzoltó megsérült oltás közben, ezt leszámítva a katasztrófának nincsenek sérültjei. Az ügyészség vizsgálatot indított. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök röviddel éjfél előtt újságíróknak azt mondta, újjáépítik a Notre Dame-ot. Hangsúlyozta, hogy a tűzoltók bátorságának köszönhetően a székesegyház homlokzata és két fő tornya nem dőlt le. "A Notre Dame a történelmünk, az irodalmunk, a szellemünk része, nagy eseményeink, járványaink, háborúink, felszabadulásaink színhelye, életünk epicentruma" - fogalmazott a szemmel láthatóan megilletődött elnök a még lángoló épület előtt. Közölte, hogy már kedden adománygyűjtést kezdeményeznek Franciaországban és külföldön az újjáépítéshez, és kérte a világ "legnagyobb tehetségeinek" segítségét is. Az egyik leggazdagabb francia család, a Pinault máris százmillió eurót ajánlott fel a helyreállításra.

Szijjártó Péter: Magyarország együttérez Franciaországgal


Magyarország együttérez Franciaországgal a párizsi Notre Dame székesegyházban kitört tűzvész miatt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hétfőn este eljuttatott közleményében.


"Együttérzünk francia barátainkkal, amikor nézzük a fájdalmas párizsi képsorokat. A Notre Dame mindannyiunknak fontos keresztény szimbólum, vallási, kulturális jelkép, azt mutatja, kik vagyunk. Erőt és kitartást kívánunk a tűzoltóknak" - hangsúlyozta állásfoglalásában a tárcavezető.


A család számos divatmárka tulajdonosa, de érdekelt a médiában, a borászatban is, valamint egyebek között a Christie´s aukciós ház tulajdonosa. A japán kormány is jelezte készségét arra, hogy hozzájáruljon a reastaurálás költségeihez. Szakértők szerint a munkálatok évekig tarthatnak majd. Több nemzetközi szervezet és ország vezető tisztségviselői, egyházi méltóságok együttérzésükről biztosították a franciákat a történtek miatt. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Twitter-üzenetében bátorságra buzdította a lángoló, "Európa büszkeségét jelentő katedrális" oltásán dolgozó tűzoltókat. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, percről percre követi az eseményeket, azt, "hogyan ejti zsákmányul" a párizsi Notre Dame-ot, amely - mint írta - az egész emberiség öröksége.


Donald Tusk, az Európai tanács elnöke Twitter-üzenetében együttérzését fejezte ki Franciaországgal, és úgy fogalmazott, hogy a párizsi Notre Dame egész Európa katedrálisa. Donald Trump amerikai elnök azt mondta, "rendkívül fájdalmas látni a lángoló székesegyház szörnyű képeit. Ez a katedrális a világ egyik legnagyobb kincse, kultúránk és életünk része, valószínűleg nincs hozzá fogható a világon". A tűzvész sújtotta Notre Dame "Franciaország és európai kultúránk jelképe" - jelentette ki Angela Merkel német kancellár. "Francia barátainkkal vagyunk" - írta a Twitter mikroblog portálon szóvivője, Steffen Steibert. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szolidaritásáról biztosította a párizsi érseket és a francia katolikus közösséget a Notre Dame-ban kitört tűzvész miatt hétfő este.

 


A levélben, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott, a bíboros azt írta: megrendülten értesült arról, hogy a nagyszerű párizsi Saint-Sulpice-templomot ért tűzeset után most, a nagyhét kezdetén a város főtemploma, a Boldogságos Szűz Máriának szentelt Notre-Dame áll lángokban. Magyarország együttérez Franciaországgal a párizsi Notre Dame székesegyházban kitört tűzvész miatt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn esti közleményében. Szolidaritását fejezte ki a katasztrófa miatt Párizs népével Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Alberto Bonisoli, az olasz kulturális örökség és idegenforgalmi miniszter is.

Borzasztó: Így válik a tűz martalékává a párizsi Notre Dame. Fotó: MTI (galéria)

A szentföldi katolikus egyház együttérzését fejezi ki a francia egyházzal - közölte Vadi Abu Nászir, a szentföldi katolikus egyház szóvivője. Gerd Bacher, a kölni dóm prépostja megdöbbenésének adott hangot a tűzvész miatt. Nyilatkozatában hangsúlyozta: "Együttérzünk a katolikusokkal és minden franciával, együtt gyászolunk velük". Ugyanerről biztosította őket a londoni Westminster-apátság is. A párizsi Notre Dame leégése miatt érzett fájdalom közelebb hozza egymáshoz az ortodoxokat és a katolikusokat, egyben olyan jel, amelyet értelmezni kell - jelentette ki Nyikolaj Balasov esperes, az orosz ortodox egyház külkapcsolati osztályának helyettes vezetője.

 

"Parázs és könnyek" a francia és a külföldi sajtó címlapjain


A lángok martalékául esett párizsi Notre-Dame székesegyház képei láthatók a keddi napilapok címlapján mind Franciaországban, mind külföldön - áll a Le Monde című francia napilap online változatában a tragédia másnapján, kedden közölt összeállításban.


A La Croix című katolikus napilap A szív hamuban címmel számolt be a gótikus katedrálisban pusztító tűzvészről, amely a restauráláshoz a tetőzeten felállított állványzatnál ütött ki. Az épület tetőszerkezete és huszártornya leomlott, az épület szerkezetét és a két harangtornyot sikerült a tűzoltóknak megmenteniük.


"Nem volt magától értetődő, hogy a köztársasági elnök a Notre-Dame-ban kitört tűz miatt lemondja a nagy várakozás övezte beszédét. Mégis, amikor bejelentették Emmanuel Macron döntését, evidenciának tűnt. Semmilyen politikai tét sem állhatott ellen a lelkeket elárasztó megdöbbenésnek. Egy ilyen meglepő, teljesen szekularizált és a kereszténységtől elfordult országban, mint a miénk, hirtelen mindenkinek összeszorult a szíve egy lángokban álló templom láttán" - írta a La Croix vezércikkírója Ez a MI Asszonyunk című írásában, emlékeztetve, hogy a párizsi "Miasszonyunk" székesegyház rendkívüli helyet foglal el a francia, az európai és a nemzetközi kollektív emlékezetben.


A Libération című baloldali napilap Notre Drame (A mi tragédiánk) címmel közölt képet a leomló huszártoronyról.


A jobboldali Le Figaro A szomorúság Notre-Dame-ja című vezércikkében emlékeztetett: hívők és nem hívők szívét egyaránt elszorította hétfőn a rémület. "A Notre-Dame elválaszthatatlan Franciaország történelmétől." "A kollektív emlékezet megőrizte a nemzet nagy pillanatait, amelyeknek a helyszíne volt: a királyi esküvőket, nagy beszédeket, Napóleon császár megkoronázását, az 1945-ös győzelem alkalmából tartott Te Deumot."

Címlapokon a lángoló Notre Dame székesegyház.

Címlapokon a lángoló Notre Dame székesegyház.

"Elég látni mindennap az oda siető turistákat és a hívőket, akik pénteken Krisztus töviskoszorúja előtt tisztelegnek, amellyel Szent Lajos ajándékozta meg a franciákat. Az épület lábánál megcsodáljuk a kőfaragók és építőmesterek zsenialitását, bent az égi fény előképének tűnő csodálatos üvegablakok előtt imádkozunk" - írta a lap a veszteségről beszámolva.


A Les Échos című gazdasági napilap Párizs tragédiája című írásában egyebek között arról számolt be, hogy az EDF francia áramszolgáltató jelentette be elsőként, hogy hozzájárul a helyreállítási munkálatokhoz. A cég az igazgatótanács, a vezetők és a szakszervezetek közreműködésével dolgozza ki a finanszírozás tervét.


A Le Parisien című párizsi napilap Könnyező Miasszonyunk című írásában számol be a tragédiáról, a párizsiak és a külföld megindultságáról és a közel évezredes műemlék történelméről.


A külföldiek közül valamennyi jelentős brit napilap első oldalon emlékezett meg a tragédiáról. A The Guardian és a The Times című angol napilap Pokol pusztít a Notre-Dame-ban, illetve Harc a Notre-Dame megmentéséért című írásában számolt be a tűzvészről. A Daily Mail Kilenc évszázadnyi történelem veszett oda a gonosz pokolban címmel mutatta be a lángokban álló tetőzetről készült képet, a The Sun című bulvárlap pedig Notre Doom (A végzetünk) címmel közölt közeli felvételt a leomló huszártoronyról.


A spanyol napilapok is első oldalon számoltak be a tragédiáról. Az El País az európai kultúra jelképének, a La Vangardia európai jelképnek, az ABC pedig az európai keresztény emlékezet emlékművének nevezte a székesegyházat.


 

Kedd - Újjáépítjük a Notre Dame székesegyházat


- ígérte hétfőn röviddel éjfél előtt a francia elnök a világhírű párizsi katedrális előtti téren újságíróknak.

 

A legrosszabbat elkerültük, még ha a csatát még nem is sikerült teljesen megnyerni. A következő órák nehezek lesznek

- tette hozzá Emmanuel Macron. Mint mondta, a tűzoltók bátorságának köszönhetően a székesegyház homlokzata és két fő tornya nem dőlt le.

 


"A Notre Dame a történelmünk, az irodalmunk, a szellemünk része, nagy eseményeink, járványaink, háborúink, felszabadulásaink színhelye, életünk epicentruma" - fogalmazott a szemmel láthatóan megilletődött elnök az újságíróknak a még lángoló épület előtt. "A Notre Dame ég, és tudom, milyen fájdalmat érez sok francia. Ma éjjel azonban a reményről is szeretnék beszélni" - mondta.


Közölte, hogy már kedden adománygyűjtést kezdeményeznek Franciaországban és külföldön az újjáépítéshez, és kérte a világ "legnagyobb tehetségeinek" segítségét is. "Legyünk büszkék, mert mi építettük ezt a székesegyházat több mint 800 évvel ezelőtt, megépítettük és évszázadokon át bővítettük és szépítettük. Ünnepélyesen fogadom ma éjjel: együtt újjá fogjuk építeni"- mondta Macron.

A francia elnök valódi tragédiának nevezte a tüzet, köszönetet mondott a tűzoltó szolgálatoknak, amelyek folytatják a harcot a lángokkal, egyben dicsérte szakértelmüket. A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A tűzoltóknak az éjszakai órákra sikerült megfékezniük a lángokat, és akkor azt közölték: sikerült megmenteni a székesegyház kőből készült szerkezetét és tornyait a teljes pusztulástól. Szeged tízezer eurót ajánl föl a Notre-Dame székesegyház újjáépítésére. Székesfehérvár is tízezer eurót ajánl föl az újjáépítésre.


23.20 - Sikerült megmenteni a párizsi Notre Dame székesegyház szerkezetét és tornyait a teljes pusztulástól - közölte hétfőn késő este a francia tűzoltóság egyik vezetője.


A gótikus székesegyházban, a francia főváros egyik jelképében a kora esti órákban keletkezett a tűz, a lángok a világhírű épület felső részében pusztítottak. A tűz következtében összeomlott a felújítás alatt álló katedrális kúp alakú tornya, a huszártorony, és a teljes tetőszerkezet odaveszett.

Borzasztó: Így válik a tűz martalékává a párizsi Notre Dame. Fotó: MTI (galéria)

A tűzoltóság közölte: egy tűzoltó súlyosan megsérült a mentés során. Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere közölte: a környéken lakókat kimenekítették arra az esetre, ha beomlana a székesegyház. Hidalgo a tűzoltóságra hivatkozva azt is közölte, hogy van remény a két harangtorony megmentésére. 

22.55 - Belügyminiszter-helyettes: nem biztosított a Notre Dame megmentése

Nem biztosított a Notre Dame székesegyház megmentése

- jelentette ki három órával a gigantikus méretű tűz kitörése után a helyszínen Laurent Nunez belügyminiszter-helyettes.

 

Borzasztó: Így válik a tűz martalékává a párizsi Notre Dame - Galéria


Előzőleg a tűzoltóság szóvivője világhírű katedrálisban pusztító lángokról kijelentette, hogy az elkövetkező egy-másfél óra sorsdöntő lesz abból a szempontból, hogy sikerül-e gátat szabni a Notre Dame székesegyházban pusztító tűznek.


A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint a tűzoltók nem biztosak abban, hogy meg tudják fékezni a lángok terjedését a tetőszerkezetben, és rámutattak: amennyiben a tűz mindkét harangtornyot eléri, annak beláthatatlan következményei lesznek.


Három órával a tűz kitörése után a belügyminiszter-helyettes kijelentette:

Még nem sikerült a tüzet megfékezni"


"A tűzoltók 18 vízsugárral oltják a lángokat, kívülről, majd belülről is, hogy megpróbálják megmenteni az épületet, ami jelenleg még nem biztosított".


A heves tűz, amelynek az oka továbbra sem ismert, este ütött ki a francia főváros egyik jelképének számító székesegyházban, amelynek a huszártornya leomlott. "A tűz elérte a tető felületének kétharmadát, amely beomlott, akárcsak a huszártorony. Jelen pillanatban a székesegyház hátsó részének megmentésén dolgoznak, ahol a legértékesebb műkincsek vannak, amelyeket megpróbálunk kimenekíteni" - mondta Jean-Claude Gallet tábornok, a párizsi tűzoltóbrigád parancsnoka, aki szintén a helyszínen tartózkodik.


A következő művelet az északi harangtorony megmentésére irányul. Megvan a veszélye, hogy összeomlanak a harangok. Ha a harangok összeomlanak, az a torony ledőlését jelenti" - tette hozzá.


Egyes jelentések szerint az északi harangtoronyban már felcsaptak a lángok. A főkapun át a homályba borult hajóban a padozatra hullott vörös parázsdarabokat lehetett látni. A tűzoltók drónokat küldtek az épület fölé, a belsejébe pedig egy robotot. A székesegyház előtti tér üres, a tűzoltóautók körbezárták. A rózsaablak előtt nagy létra áll - jelentette az AFP francia hírügynökség munkatársa a helyszínről.

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében szolidáris szeretetéről biztosítja Michel Aupetit párizsi érseket és a francia katolikus közösséget.


Megrendülten értesültünk arról, hogy a nagyszerű párizsi Saint-Sulpice-templomot ért tűzeset után most, a Nagyhét kezdetén a város főtemploma, a Boldogságos Szűz Máriának szentelt Notre-Dame lángokban áll. Szolidáris szeretetünkről biztosítjuk Michel Aupetit párizsi érseket és a francia katolikus közösséget.


Hitet teszünk Krisztus irgalmas szeretete mellett, és megvalljuk reményünket, hogy a Mindenható Isten, aki a halálból feltámasztotta Krisztust, a mi közösségeinket is új életre, hitre és szeretetre támasztja.


Budapest, 2019. április 15., Nagyhétfő


Erdő Péter

bíboros, érsek,

Magyarország prímása


22:21 Az északi torony összeomlásának megakadályozása a cél

A lángokban álló Notre Dame párizsi székesegyház északi harangtornya összeomlásának megakadályozására összpontosítják erőfeszítéseiket a tűzoltók, miután a felújítás alatt álló katedrális huszártornya és födémszerkezete már odalett a hétfő este felcsapó tűzben.


Szakértők szerint a világhírű gótikus épülethez hasonló templomokban rendkívül nehéz a tűzoltás, nagyrészt a rengeteg régi faszerkezet miatt, és a tűzoltók jobban teszik, ha az adott épület egy részét feladják, és megpróbálják megóvni a többit.

    

Edouard Philippe francia kormányfő a Twitter közösségi portálon azt írta, szomorúságuk leírhatatlan, de még küzdenek a lángok ellen.


21:47 Tűzoltósági szóvivő: a következő 1-1,5 óra sorsdöntő lesz

Az elkövetkező egy-másfél óra sorsdöntő lesz abból a szempontból, hogy sikerül-e megfékezni a Notre Dame székesegyházban pusztító tüzet - mondta a tűzoltóság szóvivője a világhírű katedrálisban pusztító lángokról, amelyek hétfő este csaptak fel a gótikus stílusú épületben.



Az egyik harangtornyot is elérte a Notre Dame székesegyházban pusztító tűz, amely hétfő este tört ki a francia főváros világhírű katedrálisában és előzőleg elpusztította a gótikus stílusú épület huszártornyát és födélszerkezetét.


Hírügynökségek szerint több száz tűzoltó oltja a lángokat erős vízsugarakat használó tömlőkkel a helyszínen.  

A tűz jelenleg a tetőszerkezeten terjed.


André Finot, a Notre Dame székesegyház szóvivője szerint a tűz a 19. és a 13. századi födémet rongálta meg.

Minden lángokban áll, semmi fog maradni a födémből"

- mondta.

    

Finot ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kegytárgyak egyelőre biztonságban vannak a sekrestyében.

 


    


Az emberek közös énekléssel imádkoznak a székesegyház körül

 

Christians singing outside Notre Dame https://t.co/NweAMWUCNF


21:37 Több nemzetközi szervezet és ország vezetői biztosították szolidaritásukról a franciákat


Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Franciaország mellett áll, hogy segítsen megmenteni és helyreállítani ezt a felbecsülhetetlen kincset - írta hétfőn a Twitteren Audrey Azoulay, a szervezet főigazgatója. A francia főváros szívében, a Cité szigeten épült, az UNESCO világörökségi listájára 1991-ben felkerült gótikus székesegyházban hétfőn kora este csaptak fel a lángok.

    

[namelink name="Antonio Tajani"], az Európai Parlament elnöke Twitter-üzenetében bátorságra buzdította a lángoló, "Európa büszkeségét jelentő katedrális" oltásán dolgozó tűzoltókat.

    

[namelink name="Jean-Claude Juncker"], az Európai Bizottság elnöke rövid nyilatkozatában elmondta, percről percre követi az eseményeket, azt, "hogyan ejti zsákmányul" a párizsi Notre Dame-ot, amely - mint írta - az egész emberiség öröksége. A katedrális írókat, festőket, filozófusokat inspirált, és látogatókat vonzott a világ minden szegletéből - írta. "Micsoda szomorú látvány! Micsoda borzalom!" - fogalmazott a bizottsági elnök.

    

[namelink name="Donald Tusk"], az Európai tanács elnöke Twitter-üzenetében együttérzését fejezte ki Franciaországgal, és úgy fogalmazott, hogy a párizsi Notre Dame egész Európa katedrálisa.

    

[namelink name="Donald Trump"] amerikai elnök szerint a Notre Dame Franciaország és az egész európai kultúra jelképe. "Rendkívül fájdalmas látni a lángoló székesegyház szörnyű képeit. Ez a katedrális a világ egyik legnagyobb kincse, kultúránk és életünk része, valószínűleg nincs hozzá fogható a világon" - mondta Trump egy Minnesotában rendezett eseményen.

    

Az osztrák kormány nevében [namelink name="Karin Kneissl"] külügyminiszter is megdöbbenten fogadta a történtek hírét Twitter-bejegyzésében. "Szörnyűséges képek érkeztek hozzánk Párizsból, a város jelképének számító, világhírű katedrális, amely az egész világ keresztlényei számára zarándokhelyként szolgált, lángokban áll"- írta német és francia nyelven a miniszter. "Gondolatban francia barátainkkal vagyunk" - tette hozzá.

    

[namelink name="Pedro Sánchez"] spanyol miniszterelnök hangsúlyozta: a tűzeset híre szíven ütött bennünket, európaiakat.

    

A hatalmas tűzvész sújtotta párizsi Notre Dame székesegyház "Franciaország és európai kultúránk jelképe" - jelentette ki [namelink name="Angela Merkel"] német kancellár. "Francia barátainkkal vagyunk" - írta a Twitter mikroblog portálon szóvivője, Steffen Steibert.

    

London Párizs mellett áll "e szomorú órában, és örökre a barátja marad" - írta a Twitteren a londoni főpolgármester, Sadiq Khan.

    

"Szívbemarkoló felvételek! A világtörténelem egy darabja pusztul el" - írta Firenze polgármestere, Dario Nardella.

    

Szolidaritását fejezte ki a katasztrófa miatt "Párizs népével" [namelink name="Matteo Salvini"] olasz belügyminiszter és [namelink name="Alberto Bonisoli"], az olasz kulturális örökség és idegenforgalmi miniszter is.

    

A katolikus hit egyik központja áll lángokban - hangsúlyozta a francia püspöki konferencia szóvivője.

    

A szentföldi katolikus egyház együttérzését fejezi ki a francia egyházzal - közölte Vadi Abu Nászir, a szentföldi katolikus egyház szóvivője.

    

Gerd Bacher, a kölni dóm prépostja megdöbbenésének adott hangot a tűzvész miatt. Nyilatkozatában hangsúlyozta: "Együttérzünk a katolikusokkal és minden franciával, együtt gyászolunk velük".

Ugyanerről biztosította őket a londoni Westminster-apátság is.



21:11 Az egyik harangtornyot is elérte a tűz


Az egyik harangtornyot is elérte a Notre Dame székesegyházban pusztító tűz, amely hétfő este tört ki a francia főváros világhírű katedrálisában és előzőleg elpusztította a gótikus stílusú épület huszártornyát és födélszerkezetét.

 



20:34 Macron: "egy egész nemzet gyászol"

"Egy egész nemzet gyászol" - írta a Twitter közösségi portálon a francia államfő hétfő este, miután nagy erejű tűz ütött ki a párizsi Notre Dame székesegyházban, és elpusztította a világhírű épület tetőszerkezetét.


Emmanuel Macron együttérzését fejezte ki "minden katolikusnak és minden franciának". Hozzátette, mint minden honfitársa, ő is szomorúan látja ahogy a tűz martalékává válik egy részük.

 

Notre-Dame de Paris en proie aux flammes. Émotion de toute une nation. Pensée pour tous les catholiques et pour tous les Français. Comme tous nos compatriotes, je suis triste ce soir de voir brûler cette part de nous.


    

Az Elysée-palota közölte, hogy az elnök a helyszínre megy.

    

A tűz következtében már összeomlott a felújítás alatt álló gótikus katedrális kúp alakú tornya és szemtanúkra hivatkozva hírügynökségek azt jelentették, hogy a teljes tetőszerkezet odaveszett.

 

Összeomlott a lángokban álló párizsi Notre Dame székesegyház tornya


20:25 Alpolgármester: a műalkotások megóvása a cél

A műalkotások megóvását és azt nevezte a legfőbb célnak a Notre Dame székesegyházban pusztító tűzzel kapcsolatban Párizs alpolgármestere, Emmanuel Grégoire a BFMTV francia televíziónak, hogy az embereket megóvják a részlegesen összeomló épület jelentette veszélyektől.


20:13 Teljesen beomlott a párizsi Notre Dame székesegyház tetőszerkezete a hétfőn kiütött tűzben - jelentette szemtanúkra hivatkozva a Reuters hírügynökség.


20:11 A legfrissebb hírek szerint összeomlott a párizsi Notre Dame székesegyház központi tornya

 

Kép forrása: CNN / FRANCOIS GUILLOT / AFP



20:00 A tűzoltók megkezdték a lángokban álló párizsi Notre Dame székesegyház környékének kiürítését. A történelmi épület hétfő este gyulladt ki, a katasztrófa miatt Emmanuel Macron francia államfő lemondta az aznapra tervezett televíziós beszédét.


Az elnök és Anne Hidalgo egyaránt szörnyűségesnek nevezte a világhírű épületben pusztító tüzet.

    

Közben a székesegyház szóvivője azt mondta, arra számítanak, hogy a templom egész födémszerkezete le fog égni.

    

Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. A France 2 közszolgálati televízió szerint a rendőrség balesetként kezeli a tűzesetet.    

    

Donald Trump amerikai elnök úgy fogalmazott a Twitter közösségi portálon, hogy szörnyű látvány a lángokban álló katedrális.

 

A Notre Dame a világ egyik leglátogatottabb, Párizs legismertebb gótikus stílusú temploma, a Párizsi főegyházmegye főszékesegyháza. Évente 13 millió látogatót fogadott.


A Notre Dame-ot, a Mi Asszonyunk templomát Maurice de Sully, Párizs püspöke kezdte építeni 1163-ban, és 180 év kellett ahhoz, hogy a munkák befejeződjenek a Cité-szigeten álló román stílusú székesegyház helyén.

    

A 11. században istenkísértésnek számított, hogy az épületek világítása céljából ablakokat vágjanak a vaskos román falakon. A korai gótika jegyében azonban magasabbra építették a falakat, támívekre osztották el a boltívek súlyát, hatalmas rózsaablakokat építettek, amelyek áteresztették a nap fényét.

    

A 12. században az épület túl kicsinek bizonyult a rohamosan növekvő párizsi lakosság számára. Ekkor született meg a 135 méter hosszú, 40 méter magas hatalmas székesegyház terve.

    

1230-tól a székesegyház jelentős változtatásokon esett át, amelynek révén stílusa a primitív gótika után az úgynevezett rayonnant gótika lett: teraszok váltották fel a meredek tetőket, a támívek felső részébe vájt csatornák segítik az esővíz elvezetését.

    

Az uralkodók - I. Ferenc királytól Napóleon császárig - rendre változtattak az épület eredeti stílusán. Egyesek álcázták a pilléreket, mások hatalmas faliszőnyegeteket feszíttettek ki, egyre nőtt a barokk szobrok száma, veszélyeztetve az építészeti műremek harmóniáját.

    

A királyok a Notre-Dame-ban ülték meg az ünnepeket, a győzelmeiket egészen a 18. századig, a felvilágosodás koráig, amely "sötét évszázada" lett a székesegyháznak. Arra hivatkozva, hogy a színes üvegablakok "sötétek", a kanonokok sokat fehér üveggel cseréltettek fel. Szerencsére a rózsaablakok megmaradtak.

    

A forradalom jóvátehetetlen károkat okozott. A Notre-Dame-ot bezárták, államosították, meggyalázták, rendszeresen fosztogatták, építőanyagnak kiárusították, a homlokzaton lévő királyszobrokat lefejezték. 1802-re nagyrészt helyreállították, és itt ünnepelték a pápával kötött konkordátumot, itt tartották 1804-ben Napóleon megkoronázását, de 1831-ben hatalmas rongálás áldozata lett a székesegyház, a szentélyt és a kincstárat kifosztották és az érseki palotát romba döntötték.

    

A romantika nagy művészeit megindította a katedrális hányattatott sorsa, így Victor Hugót is klasszikus regénye, A párizsi Notre Dame megírásával 1831-ben.

    

Az épület feltámadása Eugene Viollet-le-Duc építésznek köszönhető, aki mindenkinél jobban ismerte a funkcionalitását és szerkezetét, és 1844 és 1864 között - az anyagok, a stílusok és korok tiszteletben tartásával - restaurálta az épületet.  

    

A székesegyház hossza 128, szélessége 41, az ikertornyok magassága 63, a főhajó belmagassága 48 méter. A hosszháza öt-, a keresztháza pedig egyhajós. A fő- és a kereszthajó képzeletbeli metszéspontján áll a huszártorony. Az ikertornyok közötti rózsaablak átmérője közel 10 méter.

    

A templom 850. évfordulójára 2012-ben felújították a 7800 sípú nagyorgonát.

    

Az UNESCO világörökségét részét képező székesegyház állapota rohamosan romlott, ezért kezdődtek meg a felújítási munkák.


Korábban írtuk:


Tűz ütött ki hétfő este a párizsi Notre Dame székesegyházban a tűzoltóság és a rendőrség tájékoztatása szerint, a lángok a világhírű épület felső részében pusztítanak, a felújítás alatt álló gótikus stílusú templom felett hatalmas füstfelhő látható.

 



Az első hírek szerint a tűz a restaurálási munkálatokhoz felállított állványzaton, a tetőszerkezetnél keletkezett és onnan terjedt tovább.

 

Horrible #NotreDame https://t.co/BndHQRO1b5


    

A Notre Dame katedrális a francia főváros egyik legfőbb idegenforgalmi nevezetessége, évente milliók keresik fel.

 

Kigyulladt a párizsi Notre Dame - Galéria




A tűzről rengeteg videó került fel a közösségi médiákra, de még Donald Trump is megszólalt, és a twitteren adott tanácsot a franciáknak.

Mint írja, talán a levegőből kellene oltani a tüzet.

 

So horrible to watch the massive fire at Notre Dame Cathedral in Paris. Perhaps flying water tankers could be used to put it out. Must act quickly!

 



Egy férfi élőben tudósít a tűzről:

 



Egy másik felvétel a tűzről:

 


A Guardian felvételén az is látszik, mekkora füst száll fel a székesegyháztól:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában