Ország-világ

2009.04.27. 17:44

Leszavazta az Országgyűlés a legfőbb ügyészt

Nem fogadta el az Országgyűlés hétfőn a legfőbb ügyész válaszát, amelyet Gusztos Péter interpellációjára adott.

A szabad demokrata képviselő ismét azt kérdezte Kovács Tamástól, miért nem indít az ügyészség hivatalból vizsgálatot a szélsőjobboldalnak tulajdonított bűncselekmények ügyében.

Gusztos Péter jelezte, hogy többször interpellálta már ebben az ügyben Kovács Tamást, és érthetetlennek nevezte ennek kapcsán az ügyészség passzivitását. A politikus megkérdezte, tud-e a legfőbb ügyész például arról, hogy a kurucinfo nevű internetes oldal szerinte megalapozza a szélsőjobbos bűnöket, és nyíltan szervezi azokat, arról, hogy a Magyar Fórum című újságban Dávid-csillaggal egészítették ki Surányi György fotóját, valamint arról, hogy Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listájának vezetője nyíltan az SZDSZ-es politikusok inzultálására szólított fel.

Kovács Tamás jelezte, hogy korábbi válaszait az Országgyűlés nem fogadta el, a bizottságok jelentése szerint viszont törvényes volt az ügyészség eddigi eljárása. Az ügyész csak akkor rendelhet el nyomozást, ha hivatali hatáskörben jutott tudomására törvénysértés - ekkor tudja csak alaposan megállapítani, hogy fennáll-e a bűncselekmény gyanúja. Az interpellációban említett ügyekben a rendőrség hatásköre a nyomozás, és indítottak is egyébként büntetőeljárásokat - tette hozzá a legfőbb ügyész.

Gusztos Péter viszontválaszában megjegyezte, hogy a rendőrség más esetekben tudott hivatalból eljárást indítani újsághírek alapján, valamint az ügyészség is tudott eljárást indítani egy újságíró ellen, aki a rokkantigazolványokkal kapcsolatos visszaélésekről forgatott riportot.

A liberális képviselő Kovács Tamás válaszát nem fogadta el, és végül az Országgyűlés sem: 160 igen, 152 nem szavazat érkezett, 41-en tartózkodtak, így az ülést vezető Mandur László kiadta az ügyet az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságnak.

Címkék#kormány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában