óvatosak

2020.05.19. 15:42

Litván kormányfő: a karantént június 1-jével oldhatják fel

Az országban eddig 1547 fertőzöttet jelentettek, akik közül 59-en elhunytak a kórban, és 997-en meggyógyultak.

Lehetséges, hogy a koronavírus-járvány miatt Litvániában május 31-ig hatályban lévő országos karantént nem hosszabbítják meg – közölte Saulius Skvernelis miniszterelnök kedden.

„Amennyiben lehetőségünk lesz szavatolni az állampolgárok biztonságát ezen intézkedések nélkül, úgy nem kizárt, hogy csak a szükségállapot marad hatályban” – mondta a kormányfő.

A karanténszabályok esetleges meghosszabbítását firtató újságírói kérdésre válaszolva Skvernelis kijelentette: ezt gyakorlati, nem pedig politikai kérdésként kezelik. „A döntést szakértői szakvéleményre alapozottan hozzuk meg. Kielemezzük a helyzetet, van erre még két hetünk” – tette hozzá.

A 2,8 millió lakosú Litvániában március 16-án vezettek be karantént. Az országban eddig 1547 fertőzöttet jelentettek, akik közül 59-en elhunytak a kórban, és 997-en meggyógyultak.

A csaknem kétmillió lakosú Lettországban az utóbbi 24 órában hárommal 1012-re nőtt a fertőzöttek és kettővel 21-re gyarapodott a kór halálos áldozatainak száma. Eddig 694-en gyógyultak meg.

Az 1,3 millió lakosú Észtországban 1791 az azonosított fertőzöttek száma, a járvány 64 ember életét követelte.

A balti országokban alacsony a naponta regisztrált új fertőzöttek száma, és már április végétől megkezdődött a korlátozások fokozatos enyhítése. A térségben a Covid-19-hez köthető halálesetek száma nem haladta meg a 150-et.

Az egymáshoz szoros gazdasági szálakkal fűződő Észtország, Lettország és Litvánia pénteken megnyitotta a koronavírus-járvány miatt korábban lezárt közös határait, létrehozva ezzel Európa első utazási „buborékját”.

Míg a balti államokban csökken az új fertőzöttek száma, addig a csaknem 9 és fél milliós Fehéroroszországban 936 új esetet regisztráltak az utóbbi 24 órában. A minszki egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint 31 508-ra nőtt az igazoltan fertőzöttek száma.

A tárca hozzátette, hogy eddig 175-en elhunytak a betegségben, 10 620 ember meggyógyult, és 375 076 koronavírustesztet végeztek el az egészségügyi hatóságok.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői ismételten és hangsúlyozottan a távolságtartási szabályok betartatását, a tömegrendezvények betiltását, valamint a nagyobb létszámú gyülekezések kerülését tanácsolták a fehérorosz hatóságoknak.

Az országban ennek ellenére nem vezettek be karantént.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában