Ország-világ

2013.10.15. 07:38

Madeleine-ügy - Scotland Yard: előre eltervezett gyermekrablás történhetett

Az előre eltervezett gyermekrablás minden nyomát magán viseli Madeleine McCann több mint hat évvel ezelőtti eltűnése - mondta hétfő este az ügyet vizsgáló brit nyomozócsoport vezetője.

MTI

A BBC televízió bűnüldözési magazinműsora, a Crimewatch hétfő éjjeli adása teljes egészében a Madeleine-ügyben elért új nyomozati eredmények ismertetésével foglalkozott.

A műsorban - amelyről már előre közölték, hogy új teóriák hangzanak el benne a negyedik születésnapja előtt néhány nappal, 2007 májusában Portugáliában eltűnt skót kislány ügyében - a Scotland Yard külön e vizsgálatra létrehozott csoportjának detektívjei elmondták: a meghallgatott tanúk a gyermek eltűnésének napján több férfit láttak ólálkodni annak az üdülőnek a környékén, ahol Madeleine és szülei laktak.

Andy Redwood detektív-főfelügyelő, a Madeleine-ügy kivizsgálására alakított 37 fős Scotland Yard-egység vezetője a BBC-műsorban kijelentette: ez arra is vallhat, hogy gyermekrabló banda végzett előzetes felderítést a környéken. A rendőrtiszt ezzel kapcsolatban felfedte, hogy a kérdéses nap délutánján többen is azzal szólítottak meg járókelőket a környéken, hogy egy árvaház javára végeznek jótékonysági gyűjtést.

Redwood ugyanakkor elmondta azt is, hogy a nyomozás elsősorban annak a férfinek a kilétére összpontosul, akit szemtanúk a kérdéses estén, 2007. május 3-án tíz óra tájékán láttak, amint kezében egy pizsamában lévő 3-4 éves szőke kisgyermekkel a tengerpart felé ment.

A BBC-műsor sugárzása előtt néhány órával a Scotland Yard két, számítógépes eljárással készült portrét tett közzé a férfiról, meg nem nevezett, de kulcsfontosságúnak minősített tanúk - egy ír család - beszámolója alapján.

Az egyik képen egy teltebb, a másikon vékonyabb arcú, viszonylag fiatal férfi látható.

A leírás szerint a közepes testalkatú, rövid barna hajú férfi németül beszélt, és az üdülő környékén kószált a kérdéses estén.

A hétfő esti BBC-műsorban elhangzott, hogy szemtanúk később ezt a férfit látták egy gyermekkel a kezében.

Madeleine McCann a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjából tűnt el nyomtalanul. A gyermek - két kisebb testvérével - a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei a szállodától néhány méterre, az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak. Az anya és az apa bizonyos időközönként felváltva benéztek a szobába, hogy minden rendben van-e, ám amikor Madeleine édesanyja, Kate McCann este tíz óra felé ellenőrizte a gyerekeket, a kislány már nem volt az ágyában.

A Scotland Yard által felvázolt új, feltételezett eseménysor időzítése alapján elképzelhető, hogy az anya és a gyermekrabló néhány perccel kerülték el egymást.

Az ügyet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az Angliában élő orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá.

A gyanúsítást egy évvel később - érdemi bizonyítékok hiányában - feloldották, a kislánynak azonban azóta sem lelik nyomát.

David Cameron brit miniszterelnök a szülők kérésére személyesen rendelte el a nyáron, hogy a Scotland Yard kezdje újra nyomozást a portugál hatóságok által már 2008-ban lezárt ügyben.

Madeleine McCann sorsáról és hollétéről számtalan teória került nyilvánosságra. A visszatérő feltételezések között szerepel, hogy a gyermek pedofil bűnözők rabságába eshetett, de az is gyakran felmerül, hogy egy jómódú, gyermektelen külföldi házaspár "megrendelésére" rabolhatták el.

A kislányt Marokkótól Belgiumon, Svédországon, Kanadán és Dubajon át Ausztráliáig a világ szinte minden pontján "látni" vélték, de eddig sehol nem akadtak a nyomára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában