Ország-világ

2007.11.16. 12:39

Magyar buszbaleset Ausztriában: újabb sérültet hoznak haza

Hazahozzák Budapestre a két és fél héttel ezelőtti ausztriai buszbaleset egyik súlyos sérültjét még pénteken. Rajta kívül ketten vannak még osztrák kórházban, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy őket mikor engedik el a kinti orvosok.

A magyar focidrukkereket szállító busz még október 29-én hajnalban szenvedett balesetet az ausztriai Graz közelében: a jármű egy alagút után a leállósávra hajtott, majd a beton terelő megdobta és az árokba borult. Ott még 50 métert csúszott, majd megállt.

A balesetben egy 38 és egy 29 éves nő, illetve egy 28 éves férfi meghalt, többen pedig megsérültek. Öt sérültet nem sokkal később hazahoztak Magyarországra, három súlyos állapotban lévő szurkolót azonban kinti kórházakban helyeztek el.

A grazi kórházból csütörtökön délután értesítették az Országos Mentőszolgálatot, hogy az egyik sérült hazajöhet. A mellkasán sérült férfiért pénteken reggel nyolc órakor indult el egy mentőautó, várhatóan a kora délutáni órákra már vissza is érkezik Budapestre - tudta meg a Független Hírügynökség az OMSZ egyik munkatársától.

Rajta kívül még ketten maradnak osztrák kórházban. Egyikük a karján sérült meg, őt nemrég újraoperálták, egy másik drukkernek pedig a gerincén hajtottak végre operációt. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ők ketten mikor hagyhatják el a kinti kórházat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában