Ország-világ

2015.08.09. 00:02

Magyarország jövőjéről vitatkozott Kövér és Schiffer

A házelnök szerint megbukott az európai jóléti rendszer és teljes káosz fenyeget. Az LMP társelnöke kitért az ügynöklisták kérdésére is.

[namelink name="Kövér László"], az Országgyűlés elnöke és [namelink name="Schiffer András"], az LMP társelnöke részvételével, Hogyan tovább, Magyarország? címmel tartottak pódiumbeszélgetést a III. Ökopolisz Nyári Akadémián szombaton Felsőtárkányban.

Kövér László elmondta: 1990 után a kommunizmus kisöpréséhez szükséges minimális konszenzus sem jött létre a rendszerváltó erők között. Szerinte ez vezetett oda, hogy 2006-ra "polgárháborús állapotok" alakultak ki Magyarországon.

[namelink name="Gyurcsány Ferenc"] szándéka tömeges utcai erőszakba forduló megmozdulásokra, ennek nyomán pedig demokráciakorlátozó intézkedések meghozatalára irányult. Ennek nyomán került az ország mélypontra - mondta a fideszes politikus.

Szavai szerint az 1990 előtti kurzus MSZP-be és az SZDSZ-be átlépett képviselői nem voltak hajlandók elismerni az újonnan színpadra lépett politikai erők legitimitását.

Schiffer András arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltáskor a régi nomenklatúra elitje békésen gazdasági hatalommá válthatta politikai hatalmát át országosan és helyi szinten.

Az LMP társelnöke rámutatott: a külföldi tőke és a volt kommunista tőkések között létrejött kiegyezés eredménye az a fejlődési pálya, amely az egész felzárkózási projekt bukását eredményezte Magyarországon. Olyan, a térségben egyedülálló gazdasági szerkezet alakult ki, amely a multinacionális szektor fölényét eredményezte.

Az ellenzéki politikus kitért az ügynöklisták kérdésére is. Szerinte "ki kell tenni az asztalra", hogy 1990 után a médiában, gazdaságban, a rendszerváltó pártokban pozíciót szerzők között ki voltak szereplői az állambiztonsági hálózatnak.

A házelnök Schiffer András szavaira reagálva kijelentette: nincsenek és nem is voltak ilyen ügynöklisták. Hozzátette: szelekció és differenciálás nélkül nem lehet ezt a kérdést rendezni.

Schiffer András azt mondta: az elmúlt öt év során az ország oda jutott, hogy aki helyben próbál meg boldogulni, de nem fideszesként tartják nyilván, elesik a lehetőségektől.

Kövér László arról is beszélt, hogy a demokrácia az elmúlt több mint húsz évben a konszenzus hiányában rossz útra csúszott, ennek egyik oka pedig az engesztelhetetlen, arrogáns szembenállás, amikor mindig mindenki a legsarkosabb véleményt fogalmazza meg.

Szerinte a baloldal a 20. század eleje óta nemzetgyűlöletből táplálkozik. Ebben pedig egyre kevesebb a magyar specifikum, az egész európai baloldal nemzet- és kereszténygyűlölő. Ugyanakkor a kezdetektől bevándorláspárt is, aminek magyarázata, hogy a lassan elkopó eredeti bázisuk pótlását látják a betelepülőkben - mondta.

Ezzel szemben Schiffer András úgy fogalmazott, hogy a haza üdvét egy egymás érveire nyitottabb politikai stílus szolgálná, amely elvezethet a konszenzushoz is.

Az egészpályás letámadás politikája azonban nem ebbe az irányba hat, bár az ellenfelek minősítésének is van teremtő ereje - mondta.

Schiffer András szerint napjainkban az elnyomás és a kizsákmányolás alapvetően globális és multinacionális keretek között zajlik, ami nemcsak az alávetett emberek számára jelent fenyegetést, hanem a nemzeti keretek fölrúgásához is vezethet.

A házelnök szavai szerint mára már tarthatatlanná vált a helyzet Európában, megbukott az európai jóléti rendszer és teljes káosz fenyeget. Utolsó utáni pillanatban járunk, hogy újrafogalmazzuk európai identitásunkat, amihez a "kályhát", az alapkövet a család jelenti. Csak így tudunk felépíteni egy új Európát - mondta.

Az LMP-s politikus ezzel összefüggésben felvetette, hogy a Fidesznek is harcolnia kellene azért, hogy a termőföldeket kivegyék a tőke szabad áramlásának hatálya alól, ám ennek Kövér László szerint jelenleg nincs realitása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában