Ország-világ

2015.09.02. 15:59

Már a szemgolyónkon keresztül is berúghatunk

Az egyik legújabb hóbort a párakocsma, melynek lényege, hogy a vendégek a szemgolyókon, a tüdőn és a nyálkahártyán át szívhatják magukba az alkoholt.

A szemgolyókon, a tüdőn és a nyálkahártyán át szívhatják magukba az alkoholt egy újfajta kocsma vendégei az ausztráliai Brisbane-ben.

A déli félteke első úgynevezett felhőbárja ideiglenesen, mindössze három hétig tart nyitva szombattól a Brisbane-i Fesztivál új attrakciójaként. A világ első alkoholgőzbárja már július óta folyamatosan működik a brit fővárosban.

Az Alcoholic Architecture nevű felhőbár vendégei pára formájában szívnak magukba egy gin és tonik alapú koktélt, egy 40 perces tartózkodás két pohár ital elfogyasztásával ér fel - írja honlapján a Daily Mail című brit lap.

Az új hóbort előnyei között emlegetik a másnaposság elmaradását, a 40 százalékkal kisebb kalóriafogyasztást és azt, hogy az alkohol bevitelének ez a módja állítólag kíméli a májat. Emellett - a szervezők szerint - a belélegzés általi alkoholfogyasztás jobban kihozza a szeszes italok alkotóelemeinek, például a borókabogyónak a zamatát.

További fotókért kattintson a képre!

További fotókért kattintson a képre!


A "párakocsma" ötletét azonban egészségügyi szakemberek ellenzik, mert még nem ismert, hogy a belélegzéses alkoholfogyasztás hosszabb távon milyen hatást gyakorol a szervezetre.

"Nem jó ötlet, mert egy mérgező, rákkeltő vegyi anyagot lélegzünk be és szívunk fel gyorsan" - jelentette ki Jake Najman, a Queenslandi Egyetem drogkutató intézetének igazgatója.

A Brisbane-i Fesztivál részeként rendezett Fear & Delight show igazgatója, Scott Maidment szerint azonban a módszer "rendkívül biztonságos", vegyészek és biotechnikusok évekig dolgoztak rajta, és Londonban már bevált.

A londoni alkoholgőzbár, amely a Bompas & Parr brit dizájneriroda elmeszüleménye, júliusban nyílt meg a brit főváros legnagyobb és legrégibb piacán, a Borough Marketen.

A vendégek vízálló köpennyel védekeznek a levegő magas nedvességtartalma ellen, ugyanakkor arcukat fedetlenül kell hagyniuk, ha teljes mértékben élvezni akarják az alkoholfogyasztás vadonatúj módját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában