költségvetési csalás gyanú

2021.09.20. 07:11

Még mindig nyomoz a NAV a Momentumnál

A mai napig nem sikerült tisztáznia magát a Momentumnak, amellyel szemben a NAV még 2019 telén indított nyomozást költségvetési csalás gyanújával. A párt a 2018-as kampányra kapott több mint ötszázmillió forintos állami támogatással, azaz közpénzzel nem tudott elszámolni.

Budapest, 2019. október 13. Fekete-Gyõr András, a Momentum elnöke kijön a szavazófülkébõl az önkormányzati választáson a II. kerületi Bem József téri 1-es számú gondozási központban kialakított 66-os számú szavazókörben 2019. október 13-án. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Két és fél éve nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Momentum 2018-as kampányköltései miatt – derül ki a hatóság által a Magyar Nemzetnek megküldött tájékoztatásából. A NAV a folyamatban lévő nyomozásra tekintettel részleteket nem árult el, az biztos, hogy a párt több mint két év alatt nem tudta tisztázni a vele szemben felmerült költségvetési csalás gyanúját.

Emlékezetes, a 2015-ben alakult Momentum – amely szerint a választók azért küldték a párt képviselőit az önkormányzatokba, hogy ellenőrizzék: senki nem lop közpénzt – már 2018-ban, az országgyűlési választási kampányban elköltött több mint ötszázmillió forintos állami támogatással, azaz közpénzzel sem tudott elszámolni az Állami Számvevőszék felé.

A párt először is nem tette nyilvánossá a Magyar Közlönyben a kampányköltéseit határidőre, ezt csak majdnem két hónap csúszással sikerült megjelentetniük. Külön érdekesség, hogy a pénzügyi dokumentum vissza volt dátumozva, hogy úgy tűnjön, betartották a törvényben rögzített határidőket. Az viszont továbbra sem derült ki, hogy az egyébként a jogállam védelmezőjének szerepében tetszelgő Momentum Mozgalom mire költött el több mint 508 millió, tehát több mint félmilliárd forint közpénzt ötven nap alatt. Az ügy pikantériája, hogy a párt egyoldalas beszámolójában több mint 430 millió forint az „egyéb kiadások” soron szerepel, amiről nem tudni, hogy tételesen mit takar – számol be róla a Magyar Nemzet.

Olyan irreális tételek szerepelnek a hirtelen megjelentetett elszámolásban, mint például 1,4 millió darab kampányújság, több millió szórólap és több mint százezer darab plakát, ami feltehetően több, mint ahány plakáthely van az egész országban. Ma már persze sejthető, hogy mindehhez Cseh Katalin családi nyomdájának lehetett köze.

A hónapokkal később közzétett dokumentumokkal a párt önmagát leplezte le, ugyanis volt olyan számla, melyet 2018. április 8., azaz az országgyűlési választások után állítottak ki, más számláknak pedig a pénzügyi teljesítése, a fizetési határideje esett bőven a választás utáni időpontra. Az Állami Számvevőszék szerint gyakorlatilag nem lehetett tudni, mire fordították a támogatást, miként azt sem, hogy a felhasználható összeget valóban elköltötték-e. Az sem tisztázott, hogy a párt valamelyike kapott-e máshonnan, például külföldről tiltott támogatást a kampányához, illetve nem derült ki, hogy betartották-e a jelöltenként felhasználható ötmillió forintos korlátot. Mindezek pedig felvetették a költségvetési csalás gyanúját, ezért a hatóság feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, majd a NAV nyomozást rendelt el költségvetési csalás gyanúja miatt.

A lap kérdéssel fordult a Momentumhoz arról, hogy hol tart a velük szemben költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozás, amire Fekete-Győr Andrásék annyit válaszoltak:

„Köszönjük az Ön és a propaganda érdeklődését a négy évvel ezelőtti, már régen nem aktuális momentumos kérdésekkel kapcsolatban. […] a gazdálkodásunk teljesen átlátható, tételről tételre mindennel elszámolunk és ezt a honlapunkon bárki megnézheti – ezt egyik másik párt sem mondhatja el magáról.”

Borítókép: Fekete-Győr András, a Momentum elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában