Koronavírus

2020.03.11. 06:28

Megbetegedett a brit egészségügyi államtitkár is

Nadine Dorries brit egészségügyi államtitkár is megfertőződött az új típusú koronavírussal. A hírt a 62 éves politikusnő maga jelentette be kedden késő este, miután szervezetében kimutatták a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust.

Dorries, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi képviselője, közölte, hogy

az érvényes hatósági útmutatásnak megfelelően elkülönítette magát környezetétől, és otthonában lábadozik.

Hozzátette: az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England) a koronavírus-fertőzések azonosítása után szokásos eljárás alapján megkezdte azoknak a felkutatását, akikkel ő az elmúlt napokban kapcsolatba került, és minisztériumi kollégái, valamint parlamenti irodájának stábja is szorosan követi az útmutatásokat a teendőkről.

A The Times című konzervatív brit napilap online kiadásának szerda hajnali beszámolója szerint

az egészségügyi államtitkár pénteken kezdte észlelni a tüneteket, éppen akkor, amikor aláírta a betegséget bejelentés-kötelessé nyilvánító kormányrendeletet.

A lap szerint Nadine Dorries előző nap részt vett azon a fogadáson, amelyet Boris Johnson miniszterelnök tartott a Downing Streeten a nemzetközi nőnap alkalmából, szombaton pedig közép-angliai választókerületében képviselői fogadónapot tartott, amelyen ötvenen vettek részt.

Az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 382.

Az új koronavírus okozta betegségben eddig hat idős brit állampolgár halt meg. Öten Nagy-Britanniában, egy további páciens aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott februárban egy japán kórházban hunyt el.

Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) tájékoztatása szerint a betegség brit halálos áldozatainak mindegyike krónikus egészségi problémákkal küszködött.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: koronavir[email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában