Ország-világ

2019.07.23. 15:08

Meghalt a férfi, aki nélkül nem sikerült volna a Holdra szállás

Chris Kraft, a NASA első repülési igazgatója 95 éves volt.

MTI

Meghalt 95 éves korában az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) első repülési igazgatója, Chris Kraft mérnök, aki az amerikai-szovjet űrverseny és a Holdra szállás idején állt a szervezet élén.


A NASA földi irányító központjának létrehozója és egykori vezetője hétfőn halt meg Houstonban, két nappal az Apollo 11 Holdra szállásának fél évszázados évfordulója után - közölte a NASA.


Kraft sosem vett részt űrrepülésen, azonban Neil Armstrong, az először Holdra lépő űrhajós szavai szerint "rajta múlt az amerikaiak űrutazásának sikere vagy kudarca".


Kraft alapította meg a Mission Controlt - vagyis a földi irányító központot - és ő hozta létre a repülési igazgatói munkakört is, amelyet később a karmester munkájához hasonlított. Amikor az amerikai-szovjet űrverseny felgyorsult, Kraft volt az űrrepülések irányítója.


A legendás mérnök repülési igazgatóként vezette az 1959 és 1963 között zajló Mercury-programot, amelyben hat alkalommal járt ember az űrben, majd a Gemini-program hét repülését, amikor új, kétüléses űrhajókkal egyszerre két asztronauta utazott az űrbe.


Segített az Apollo-program megtervezésében, amelyben 1969 és 1972 között 12 amerikait küldtek a Holdra.


Később 1982-ig a Johnson Űrközpont igazgatója volt.


2002-ben jelent meg Flight: My Life in Mission Control (Repülés: életem a földi irányító központban) című önéletrajzi könyve.


"Attól a pillanattól, hogy a misszió elkezdődött addig a pillanatig, amikor az űrhajósok biztonságban felszálltak az értük küldött hajóra én vagyok a parancsnok. Senki sem bírálhat felül. Kirúghatnak, amikor befejeződött, de amíg tart a misszió, én vagyok a Repülés. És a Repülés Isten" - írta a visszaemlékezéseiben.


Kraft a földi repülésirányítás atyjaként lett ismert, 2011-ben a NASA a houstoni "központi idegrendszer" épületét Kraftról nevezete el.


Christopher Columbus Kraft Jr. 1924-ben született a virginiai Phoebusben. 1944-ben szerzett diplomát a Virginiai Műszaki Egyetemen, ezután egy katonai repülőgépeket gyártó cégnél kezdett dolgozni, de hamar rájött, hogy ez nem az ő világa. Ezután az országos repüléstudományai tanácsadó testületnél vállalt állast, ahol az volt a feladata, hogy megvizsgálja, mi történik, ha egy gép a hangsebességhez közelít.


Nyugdíjazása után repülési szakértőként dolgozott, azt kutatta, hogy lehetne olcsóbbá tenni a Space Shuttle-programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában