Covid-19

2020.08.27. 20:37

Menczer: a legnagyobb veszély most a vírus behurcolása

Jelenleg a legnagyobb veszély a koronavírus behurcolása – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára beszédet mond a sütőipari és cukrászati termékeket gyártó Wewalka Kft. újabb üzemcsarnokának alapkőletételén Celldömölkön 2020. június 10-én.

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Menczer Tamás azt mondta: az emberek egy része az egészségét félti, más inkább a munkáját, megélhetését; a kormány a magyar emberekkel összefogva ezekre a kihívásokra keresi a megoldást.

Sajtóhírekre reagálva hangsúlyozta, hogy a külügyminiszter minden jogszabályt betart, az viszont magánügy, hogy hol nyaral a családjával.

A lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatban arra mutatott rá: a cél az, hogy tömeges fertőzés esetén minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon. Magyarország költött a legtöbbet lélegeztetőgépekre.

Nem akartuk, hogy bárki meghaljon azért, mert nincs elég lélegeztetőgép

fogalmazott.

Ostobaság, hogy az ellenzék azzal vádaskodik, sokat költünk egészségügyi gépekre jelentette ki , erre sosem szabad sajnálni a pénzt, az a jó, ha minél több van. Ha úgy alakul, eladják majd azokat az eszközöket, amelyekre nincs szükség tette hozzá.

Menczer Tamás az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban leszögezte: egy minisztérium nem zár be, nem vonul haza még világjárvány idején sem. Ez természetesen nem vonatkozik a magánszférára,

mi azonban a haza szolgálatára szerződtünk, ez nem választható, néha kockázatokkal jár, de ezt mindenki vállalta

hangsúlyozta.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy verseny indulhat a beruházásokért, és e téren nagyon fontosak lehetnek a külképviseletek; folyamatos feladat más országok figyelmébe ajánlani a magyar cégeket.

A járvány előtt 4,5 millió munkavállaló volt, a járvány közbeszólt, de új munkahelyeket hoznak létre, és ezt a célt szolgálják az új beruházások is

mondta.

Borítókép: Menczer Tamás államtitkár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában