Ország-világ

2019.03.07. 18:13

Menedékkérőként érkező feltételezett háborús bűnösökről szóló értesüléseket hagyhattak figyelmen kívül a német hatóságok

Mintegy 5000 olyan értesülést továbbított a szövetségi bűnügyi hivatalnak és a szövetségi legfőbb ügyészségnek a BAMF, amely felveti háborús bűncselekmények gyanúját.

Több ezer esetben hagyhattak figyelmen kívül a német hatóságok menedékkérőktől származó információkat, amelyek a közöttük érkező feltételezett háborús bűnösökről szólhatnak - áll egy csütörtökön ismertetett kormányzati kimutatásban. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter az ügy kivizsgálását és a nyilvánosság tájékoztatását ígéri.


A Bild című lap az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjének írásbeli kérdésére készített belügyminisztériumi kimutatás alapján azt írta, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) 2014-től 2019 elejéig mintegy 5000 olyan értesülést továbbított a szövetségi bűnügyi hivatalnak és a szövetségi legfőbb ügyészségnek, amely felveti háborús bűncselekmények gyanúját.

    

Azonban a továbbított információk alapján csupán 129 esetben indult eljárás. A menekültügyi válság tetőpontján, a 2015-2016-os időszakban 3800 esetben továbbítottak a nemzetközi jog alapján büntetendő cselekményekről szóló értesüléseket, de csak 28 eljárás indult.

    

Az eljárások alacsony száma egy sor tényező együttes hatásának tulajdonítható. Szerepe van a bűnüldöző és az igazságszolgáltatási szervek túlterheltségének, és annak is, hogy az esetek egy része csupán rágalmazás, egy további részében pedig az információ nem eléggé konkrét ahhoz, hogy nyomozás alapja lehessen.

    

További fontos tényező, hogy nem Németországban, hanem külföldön - jellemzően Szíriában - elkövetett bűncselekményekre utaló információkról van szó, amelyek ellenőrzése és az esetleges bizonyítékok begyűjtése igen nehéz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hamis személyazonossággal Németországba érkező és új életet kezdő háborús bűnösöknek nem kell tartaniuk a felelősségre vonástól, mert a háborús bűncselekmények nem évülnek el - áll a ZDF országos köztelevízió hírportáljának összeállításában.

    

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter bejelentette, hogy "nagyon részletes jelentést" rendelt az ügyről, és a vizsgálat lezárása után tájékoztatja majd a nyilvánosságot az eredményekről.

    

A ZDF által idézett nyilatkozatában kiemelte: nincs arról szó, hogy a biztonsági szervek "egyszerűen félretették" volna a BAMF-tól befutó információkat. Az értesüléseket "természetesen ellenőrizték", de ha mégis történtek volna mulasztások, akkor az érintett eseteket is feldolgozzák. Hozzátette: a jelentésből majd kiderül, hogy pontosan mi volt a sorsa a BAMF-tól érkezett információknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában